Az erdőben sétálgattam, mikor Zoe átjutott a fiúk védelmi vonalán.
- Mit keresel itt? – kérdeztem, hogy az időt húzzam.
- Téged – mondta halkan Zoe. A hangja most merőben más volt, mint régen, de tudtam, hogy ő az.
- Miért akarsz bántani? – kérdeztem rá a támadó testtartására.
- Miattad lettem ilyen! – kelt ki magából, és közelebb jött.
- Ezt hogy érted?
- A vámpír, aki engem átváltoztatott, téged kereset! A szagodat követve jutott el hozzám.
Eközben szerencsére a fiúk is megérkeztek. Mindannyian farkas alakban voltak, támadásra készen várták, mikor kerülök ki a tűzvonalból. Ahogy arrébb mentem, ők előrébb léptek. Nem támadtak. Eleinte nem értettem, de aztán belém csapott a felismerés: Zoe a számára biztonságot rejtő határvonal Cullenék felöli oldalán maradt. A farkasok pedig nem ölhettek meg senkit a Cullenek földjén.
Hirtelen mindenki felvonyított, én pedig összerándultam a képek láttán, amiket Zoe szuggerált belénk. Nem, nem is szuggerált, hiszen csak a legnagyobb félelmeinket mutatta meg. Ez volt az ő képessége.
A lábaim összecsuklottak alattam, és arcomat a kezeimbe temettem. Próbáltam másra figyelni, de nem ment, minden egyes gondolatomat az a kép töltötte ki, amitől rettegtem. Jake-et láttam magam előtt, a földön fekve, kicsavarodott végtagokkal. Holtan.
A tudatom mélyéről feltört egy régi emlékkép. Azon kaptam magam, hogy csak erre figyelek; és a kép halványodni kezdett, míg végül teljesen eltűnt.
Felálltam, és odamentem régi barátnőmhöz.
- Miért teszed ezt? – kérdeztem mérgesen. Ki akartam zökkenteni, hogy a fiúk ne lássanak rémképeket.
Nem válaszolt, helyette rám vicsorgott. Megpróbáltam átcsalni La Push területére, de nem sikerült, a határvonalnál mindig megtorpant. Eközben a fiúk összeszedték magukat, és vicsorogva várták a támadást.
A szóváltásunk olyannyira elfajult, hogy átváltoztam. Szerencsére volt nálam egy táska, benne pár ruha, erre az esetre.
A srácokat meglepte, hogy az eredeti gepárdnál legalább kétszer akkora voltam, de engem nem zavart.
Zoe abban a pillanatban lecsapott rám, amint átváltoztam. Próbált fogást keresni a nyakamon, hogy kiszívhassa az összes véremet; de akárhányszor a földre kerültem, fel is pattantam. Amint közelebb lépett az ellenfelem, felmordultam. Olyan igazi, vadmacskahangon. A következő pillanatban hatalmasat csattantam az egyik fát kettétörve. Megpróbáltam megtámadni őt, de könyörtelenül landoltam a legközelebbi fa törzsén. A fa rám zuhant, én viszont könnyedén kimásztam a törmelékek közül. Lelapultam a fűben, és úgy osontam közelebb. Sajnos ez a támadási kísérletem is kútba esett, visszaestem a törmelékkupacba. A farkasok aggódva figyelték minden lépésemet, de segíteni – még – nem tudtak, hiszen a csata a határ másik felén folyt. Semmit sem tehettek, míg Zoe az ő oldalukra nem kerül.
Én pedig mindent egy lapra tettem fel, a fák törzsét ugródeszkának használva eltűntem a srácok mögött, de rögtön elő is bukkantam. Megpróbáltam leszedni Zoet, ehhez pedig Jake válláról vettem kellő lendületet.
Kapkodtam a mancsaimat, megpróbáltam teljesen felgyorsulni, végül pedig a nálam vagy még kétszer akkora Jake válláról vettem lendületet, és szerencsére Zoen landoltam. Átharaptam a torkát, de ezzel még korántsem volt vége. Csupán egy rövid időre harcképtelen lett. Ezt kihasználva áthúztam a mi oldalunkra, ahol a fiúk örömmel szedték darabokra, és dobták máglyára. Én csendesen, elnyúlva pihentem, szaporán véve a levegőt.
Miután végeztek, a többség eltűnt a bozótban; nem akartak feltűnést kelteni a Cullenek közelében. Jake viszont maradt, megállt előttem. Egy mosoly kíséretében feltápászkodtam, és kedvesen átbújtam a mellső lábai alatt, ő pedig ugatva nevetett. Végül kimásztam a két lába között, és a nyakához dörgöltem a fejem. Leült, és az egyik mancsával átkarolt, majd közelebb húzott magához. Nagyon édes volt.
- Ügyes voltál – hallottam a hangját a fejemben. Kicsit meglepődtem, de örültem, hogy így, átváltozva is tudunk beszélni.
- Köszi! Ugye nem fáj a vállad? – kaptam hirtelen észbe. Hiszen elég nehéz lehetett a hirtelen súly a vállán…
- Rá se ránts, nem olyan vészes – nyomta a homlokát az enyémnek.
- Rendben. Azt hittem, haragudni fogsz – vallottam be.
- Ugyan mi okom lett volna rá? Ne félj, rád sosem haragudnék.
Ezzel tényleg teljesen megnyugtatott, pedig nem is voltam annyira ideges. Szinte teljesen elvesztem a hosszú bundájában, annyira hozzásimultam.
- Lassan menjünk, kezd lehűlni a levegő. Nem szeretném, ha megfáznál – „mondta” aggódva.
- Rendben – mosolyogtam rá.
Néhány pillanatra mindketten eltűntünk a bozótosban, hogy emberi formánkban jöhessünk ki onnan. Rajtam egy farmer és egy top volt, Jake pedig egy térdnadrágban flangált.
Lassan, kézen fogva sétáltunk végig a homokos tengerparton, egészen Jake-ék házáig.
Billy nem volt otthon, még minden bizonnyal horgászott valahol. Így kihasználtuk az időt, hogy kettesben lehessünk. Beraktunk egy filmet, összebújtunk a kanapén, és vártuk a fejleményeket. Viszont alig helyeztük magunkat kényelembe, jött Embry, hogy megyünk ünnepelni. Hogy mit? A sikeres vámpírvadászatot.
- És mivel is ünneplünk? – kérdeztem kíváncsian az ajtóban.
- Sziklaugrással – felelte bölcsen a srác.
- Haver, jó, hogy még most mondtad! Várj meg minket itt! – mondta Jake, azzal felhúzott az emeletre.
- Oké! – kiabált utánunk Embry.
- Ez veszélyes lehet számodra – mondta nekem, immár a szobájában.
- De szeretném kivenni a részem az ünneplésből, ha már én végeztem a munka oroszlánrészét – bújtam kedvesemhez.
- Nem tudnálak lebeszélni róla, igaz? – kérdezte egy halvány mosollyal.
- Igaz – mosolyodtam el.
- Akkor vedd át a fürdőruhád, én kint megvárlak – csókolt meg, majd távozott.
Gyorsan átöltöztem, majd visszavettem a felsőmet és a nadrágomat. Miután végeztem, cseréltünk; majd lementünk a várakozó Embryhez.
- Na végre! Azt hittem, ezer évig kell rátok várnom! – mondta a fiú tetetett sértődöttséggel a hangjában.
- Ugyan, gyorsan elkészültünk – mondtam mosolyogva.
Embry csak elhúzta a száját, nem méltatta válaszra a közbeszólásomat.
- Induljunk! - javasolta Jake.
Bevallom, kezdeti önbizalmam ellenére egy kicsit mégis tartottam a sziklaugrás gondolatától, hiszen ezelőtt sohasem csináltam ilyet. Ránéztem Jake-re, aki tudhatta, mi jár a fejemben, mert bíztatóan rám kacsintott, amitől megnyugodtam; de a félelmem nem múlt el teljesen.
Félúton járhattunk a part felé, mikor találkoztunk a többi farkassal. Sam nem nézte jó szemmel, hogy én is ott vagyok, de tudta, nem szólhat, hisz én is részt vettem a vámpírvadászatban, így jogom van ünnepelni.
- Várnak a sziklák! - törte meg a ránk telepedett csendet Paul, mert kezdte kínosnak érezni a feszültséget, amit a jelenlétem váltott ki Samben.
- Igaz - helyeselt Sam. - Ma ünnepeljünk!
Mindenki felsóhajtott a megkönnyebbüléstől. Sam nem tervezte, hogy jelenetet csap, amiért csatlakoztam az ünnepléshez.
Futólépésben közelítettük meg a sziklás partokat. Jobbnak láttam, ha lemaradok, de Jake húzni kezdett, így kénytelen voltam én is futni.
A fiúk izgatottak voltak, alig várták, hogy belevessék magukat az óceánba. Láttam, amint Paul, Jared és Embry egyszerre, szinkronugrásszerűen ugranak, majd tűnnek el a sötét vízben. Ezután Sam következett, aki szaltókkal díszítette mutatványát.
- Istenem! - nyögtem fel, amikor rám került a sor.
- Gyerünk, Hell - bíztatott Jake. -, meg tudod csinálni!
A meleg érintése annyira jól esett, mivel az időjárás, mint mindig, igencsak hűvös volt. Éreztem, hogy remeg a kezem a kezében, de ő nem törődött vele. A szikla pereméhez vezetett. A szívem olyan gyorsan dobogott, hogy biztosra vettem, a normál sebesség kétszeresét üti percenként.
Az ugrás pillanata egyre közeledett.
- Három, kettő, egy! - számolta Jake, és elrugaszkodott a szikláról, magával húzva engem is.
A zuhanás felemelő élmény volt, mintha repültem volna. Nem hallottam mást, csak a szél zúgását, és Jake örömkiáltását. Én nem kiáltottam, nem is sikoltoztam, csak lebegtem ég és víz között.
A víz egyre közeledett, míg végül a hullámok elnyeltek minket. Úgy éreztem, mindenem összepréselődik; a tüdőm olyan kicsire szűkült, hogy levegőt sem tudtam venni. Jake elsodródott tőlem, bizonyára a vízbe érkezéskor kicsúszott a keze az enyémből. Pánikba estem, azt sem tudtam, merre kéne úsznom, hogy megtaláljam a felszínt. Rémülten kapkodtam levegő után, kétségbeesve igyekeztem a felszínre küzdeni magam. Az egyik lábam beleakadt valami hínárfélébe, ami megakadályozott, hogy sikerüljön kimenekülnöm a víz börtönéből.
Az oxigénkészletem véges volt. Kezdett elsötétedni körülöttem minden.
Egyetlen állat sem volt a közelben, és nem voltam olyan állapotban, hogy segítséget kérhessek tőlük.
- Jake, Jake, Jake!
Csak az ő nevére tudtam gondoltam. Tudtam, hogy ő bizonyára már a felszínre ért, és most rémülten keres engem. De én nem tudtam neki jelezni, merre keressen.
A testem kezdett veszíteni az erejéből, éreztem, ahogy egyre lejjebb süllyedek. Utolsó erőmmel felnyújtottam a kezemet, hogy találjak valamit, amiben esetleg megkapaszkodhatok. A kezem egy másik kezet ért el. A kéz húzni kezdett felfelé. A nyomás enyhült, mikor a fejem előbukkant a felszínen.
- Hell, Hell! - hallottam Jake rémült hangját. - Hell, válaszolj! Mondd, hogy jól vagy!
Egy darabig nem tudtam megszólalni, sem megmozdulni. Résnyire nyitott szemekkel láttam, ahogy a többi farkas körbeáll minket, és kíváncsian rám néznek. Sam arcán mérhetetlen düh suhant át, de aztán, amikor látta, hogy őt nézem, elmosolyodott.
- Nincs semmi baj - suttogtam erőtlenül, és Jake-re néztem, mire ő felsóhajtott.
- Óh, hála Istennek! Azt hittem, megfulladtál!
A karjába kapott, és futni kezdett velem. Nem volt erőm megkérdezni, hova siet ennyire. Egyszerűen csak örültem, hogy élek, és, hogy a karjaiban vagyok.
Természetesen Billy háza felé futottunk. Amint az ajtóhoz értünk, Jake csapkodni kezdte az ajtót, ami ettől megrepedt.
- Apa, apa, nyisd ki! - kiáltotta rémülten.
- Mi van, Jake? - hallatszott bentről Billy hangja.
- Gyere! - kiáltott ismét Jake.
Pár másodperc múlva kinyílt az ajtó, és megjelent Billy, aki nagyon kíváncsi arcot vágott. Amikor meglátta, hogy félig holtan fekszem Jake karjaiban, megrémült, és gyorsan arrébb gurult, hogy helyet adjon nekünk.
- Sziklaugrásra vittem - magyarázta Jake Billynek, miközben a kanapéra fektetett. - Istenem, mekkora hülye voltam! Tudtam, hogy sosem ugrott még sziklát, én mégis az egyik legnagyobbról ugrottam vele.
- Ne hibáztasd magad - mondta Billy.
- Még hogy ne hibáztassam magam! Apa, majdnem meghalt miattam!
- Jake, elég - szóltam rá csendesen. -, nem a te hibád volt.
- Nyugodj meg, kicsim. Semmi baj - nyugtatott.
- Jake, én nyugodt vagyok - válaszoltam és felültem a kanapén. Tényleg jobban éreztem magam.
- Hell, éreztem, hogy nem akarsz ugrani - vádolta magát tovább Jake. -, én pedig nem adtam neked választási lehetőséget.
- Túl vagyunk rajta – mosolyogtam. - Különben is, nem volt annyira szörnyű. Mikor megyünk ismét?
- Ismét?! Az előbb majdnem meghaltál! – ellenkezett.
- De még időben segítettél – néztem rá hálásan.
- Tudom, de olyan rossz érzés volt ez az egész… azt hittem, későn érkeztem… - ült le mellém.
- Hidd el, egy kis víz kevés ahhoz, hogy én meghaljak – tettem a vállára kezem, mintegy nyugtatásképp.
- Ígérd meg, hogy többet nem hozod rám a szívbajt! – fogta meg a kezem, és nézett a szemeimbe.
- Megígérem – mosolyogtam rá.
Jake hirtelen magához húzott, és szorosan átölelt. Kissé meglepődtem számomra érthetetlen reakcióját, de viszonoztam az ölelését. Jól esett végre hozzábújni, pedig a szabadidőnket turbékolással töltöttük. Egy vonyítás törte meg a csendet. Sam vonyított – ezer közül is felismertem volna.
- A sziklaugrás utánra nem volt megbeszélve semmi… találhattak valamit. Mennem kellene – húzta el a száját. Nem igazán akart a történtek után most magamra hagyni.
- Ne menj! – kérleltem. Tartottam tőle, hogy Zoe társa kihasználná az egyedüllétem, habár itt nagyon kockázatos lenne számára.
- Megpróbálok kibújni a dolgok alól, ígérem – mosolygott rám biztatóan.
- Remélem, Sam elenged – bújtam hozzá.
- Én is… rögtön jövök – mondta, majd megpuszilta a homlokomat, és elengedett.
Én is elengedtem őt, hogy elmehessen, és megbeszélhesse Sammel a dolgot. Adott egy búcsúcsókot, majd kiment az ajtón, és eltűnt a fák között.
Míg ő Sammel tárgyalt, én elmentem lezuhanyozni. Gyorsan elkészültem, és pizsamában ültem vissza a kanapéra. Magamra terítettem egy plédet, és elkezdtem kapcsolgatni a tv-t. Épp találtam valami jónak tűnő filmet, mikor szerelmem visszajött.
- Maradhatok! – közölte diadalittasan, és leült mellém. – Sam megértő volt, azt mondta, hogy ő is maradna, ha Emilyvel történt volna az, ami veled – felelte a fel nem tett kérdésemre.
- Örülök, hogy elengedett - bújtam hozzá. – És tényleg találtak valamit?
- Csak egy lábnyomot, de a jelek szerint kifelé tart a városból. Biztosra akarnak menni, így követik a nyomot. Szerintem megijedt, és kereket oldott – magyarázta.
- Remélem, nem látjuk viszont… - Jake erre a kijelentésemre elmosolyodott, és átölelt.
- Ne aggódj, ha a fiúk megtalálják, gondoskodnak róla – biztosított. – Ha mégsem, akkor vigyázunk rád.
Hálásan néztem rá, majd megcsókoltam. Miután elváltak az ajkaink, leborult a feje a párnára.
- Jake, te mióta nem aludtad ki magad? – kérdeztem kedvesemtől. Ő szorosabban ölelt, és odahúzott engem is a párnára.
- Elég régen… - felelte halkan. Egy halvány mosoly kíséretében odanyúltam a kapcsolóhoz, és leoltottam a lámpát, majd a tv-t is kikapcsoltam.
A félhomályban láttam, ahogy hálásan elmosolyodott. Megpuszilta az ajkaimat, és lassan elaludt. Jake – mint mindig – most is meleget árasztott. A melegítésemre még a radiátor is rásegített, így panaszra nem volt okom. A kellemes melegben engem is hamar elnyomott az álom.
Reggel arra ébredtem, hogy a nap sugarai cirógatják az arcomat. Felnéztem Jake-re, és láttam, hogy még alszik. Megpróbáltam kimászni a karjaiból, hogy valami reggeli-félét készítsek, de karjai vasbilincsekként fogtak, még álmában is. Így nem volt más választásom, a mellkasának döntöttem a fejem, és lassan visszaaludtam. Nem akartam egy ilyen apróság miatt felébreszteni…
Arra riadtunk fel, hogy kivágódik az ajtó, Embry rontott be rajta. Igen ám, de akkora lendülettel, hogy az majdnem kiesett a helyéről.
- Embry, mégis, mi a fenét keresel itt? – kérdezte álmosan Jake.
- Híreim vannak – vágott a dolgok közepébe Embry. – A piócát egészen a következő államig üldöztük, de ott nyoma veszett.
- És ezért kellett minket felverned? – kérdeztem nyűgösen, és Jake-hez bújtam.
- Sam küldött – védekezett a srác. – És különben is, azt hittem, már fent vagytok.
- Rosszul hitted – motyogtam álmosan.
- Még valami? – kérdezte Jake. Hozzám hasonlóan ő is álmos volt még.
- Semmi – húzta be a nyakát Embry, mert felé dobtam egy párnát.
Végül Embry elment, becsukva maga mögött az ajtót. Jake magához szorított, és elaludt. Én csak mosolyogtam ezen, de hamarosan már én is az igazak álmát aludtam.
Délután Sam rontott be. Eléggé váratlanul ért minket a felbukkanása, így sikerült leborulnunk a kanapéról.
- Sajnálom, hogy felverlek benneteket, de… Jake, jönnöd kell járőrözni! – ment át Sam alfába.
- Oké, megyek – mondta lemondóan Jake. Elbúcsúzott tőlem, majd Sammel együtt távozott.
Ám nem sokáig maradtam egyedül, mert Nat állított be a házba.
- Szia! Annyi mesélnivalóm van… - kezdte.
- Szió! Idő, mint a tenger! – mosolyodtam el.
Mivel megbeszéltük, hogy egyszer részletes beszámolót kapok róla és Edwardról, most mesélni kezdett. Leginkább arra voltam kíváncsi, hogyan jöttek össze, és Edward miként vallotta be kilétét.
Hosszas mesélés és áradozás után végre megtudtam, hogy Edward a tanítás után vitte fel a rétre, és elmondta, mi is ő. Ezután történt az első csókjuk is, később pedig Edward bemutatta a családjának – mint a barátnőjét.
- És veletek mi a helyzet? – kíváncsiskodott, miután befejeztem a faggatózást.
- Mi lenne? – kérdeztem egy hatalmas mosoly kíséretében. – Nagyon jól megvagyunk, bár mostanában elég sok a dolga…
- Miért? – jött a kíváncsi kérdés.
- Nem mondhatom el neked. Ez nem csak a mi titkunk, hanem a többi quileute-fiúé is – feleltem. Szívesen elmondtam volna neki, de nem akartam bajt.
- Hát jó – törődött bele. – De egyszer elmondod?
- El – egyeztem bele.
Sokáig beszélgettünk, már kezdett sötétedni, mikor Nat elment. Néhány perccel később Jake esett be az ajtón. Néhány hatalmas lépéssel ott termett előttem, és megcsókolt.
- Találtatok valamit? – kérdeztem, miután ajkaink elváltak.
- Nem, semmit – rázta meg a fejét, és ölelt át.
Megkönnyebbülve bújtam hozzá. Örültem, hogy nem találtak semmit, mert így talán nem kell annyit őrjáratozniuk. Reméltem, hogy több időt tudunk majd kettesben tölteni.
- Gyere velem! – súgta a fülembe.
- Hová? – kérdeztem mosolyogva.
- A törzsi öregek legendákat mesélnek a farkasoknak. Sam hozza Emilyt, így én szeretnélek elhívni téged – mosolyodott el.
- Rendben – kulcsoltam össze az ujjainkat, mert idő közben megfogta a kezem.
A kocsival mentünk, mert gyalog elég messze lett volna. Jake beült a volán mögé, én odabújtam hozzá, ő pedig átkarolt. Elégé fáztam, pedig pulóver is volt rajtam. Megérezhette, mert megdörzsölte a vállamat.
- Elhozhattad volna a kabátodat… - mondta, közben tovább dörzsölte a vállamat.
- Majd te melegítesz – mosolyogtam rá, és megpusziltam az arcát.
- Persze – mosolygott rám.
A fák hirtelen elállták a további utat. Jake pedig leállította a motort.
- Innen gyalog kell mennünk. Nemsokára ott vagyunk – biztosított.
- Semmi gond – simultam hozzá. Éreztem a hangjában a ki nem mondott kérést: „Ne haragudj!”.
Kiszállt, és engem is kisegített a kocsiból. Kézen fogva sétáltunk a többiek felé.
- Sziasztok! – köszöntek ránk a falka tagjai, mikor kiléptünk a fák közül.
Leültünk a tűz mellé. Jake mögém ült, hogy még véletlenül se fázzak. Emily rengeteg ennivalót hozott, amit nyárson sütöttünk meg.
- Azt még megeszed? – kérdezte Paul, és Jake sütőben lévő virslijére mutatott.
- Nem, tessék! – mondta Jake, és odadobta Paulnak a nyársat.
Miután mindkét keze szabad lett, szorosan átfonta velük a derekamat. A mellkasának vetettem a hátamat, és vártam a történeteket. Először Billy mesélt – a Szellemharcosok legendáját. Ezután Öreg Quil, Quil nagyapja kezdett vele egy történetbe – A harmadik feleség áldozatának történetébe. Mindkét legenda megfogott, de a hamvadó tűz mellett majdnem elaludtam. Jake rántott vissza Álomország pereméről, mikor indulni készültek a többiek.
- Menjünk mi is – mondta halkan, én pedig álmosan bólintottam. – Ígérem, ha hazaértünk, annyit alszol, mennyi csak jól esik – mosolygott.
- De mi lesz a sulival? – kérdeztem kissé magamhoz térve.
- A vérszívó doki volt olyan kedves, hogy írt nekünk néhány napra igazolást – mondta jókedvűen.
- Örülök – mosolyodtam el én is.
Beszálltunk a kocsiba, én pedig a pár perces úton elaludtam. Éreztem, hogy Jake a karjaiba vesz, néhány perccel később pedig valami puhát éreztem a hátam alatt – az ágyat.
- Pihenj csak! – súgta a fülembe, majd megpuszilta az arcom. – Ma éjjel én őrködöm – tette hozzá kicsit savanyúan, betakart, majd minden valószínűséggel távozott.
Éjjel kicsit fáztam nélküle, és valószínűleg jobb éjszakám lett volna, ha mellettem van – legalább tudtam volna, hogy neki nem eshet baja, ha a vámpír felbukkanna, és a falka megtámadja.
Reggel arra ébredtem, hogy Jake bedől mellém, és magához húz. Mindent egybevetve nem ébredtem volna fel, a hirtelen hőhullám volt ébredésem okozója. Szokatlan volt a hidegebb éjszaka után.
Odabújtam szerelmemhez, és átöleltem őt.
- Ne haragudj, nem akartalak felébreszteni – mormolta halkan. Kihallottam a hangjából, mennyire nyúzott lehet.
- Semmi baj – simogattam meg a hátát. Felnéztem rá, és a hatás megdöbbentő volt. A hangjából jól ítéltem meg állapotát, nagyon fáradt volt.
Magához szorított, és lassan elaludt. Hamarosan már én is aludtam – ezúttal sokkal nyugodtabban, mint éjszaka.
Később Jake mocorgására ébredtem. Még mindig aludt, én pedig nem akartam felébreszteni, így visszatettem a fejem a mellkasára. Nem tudtam visszaaludni, de a percek gyorsan peregtek. Mikor ránéztem az órára, meglepődtem – már dél volt. Rákényszeríttettem magam, hogy kibújjak az öleléséből, és lementem a konyhába, hogy ebédet csináljak. Billy megint horgászni volt, az ő adagját beraktam a hűtőbe. Épp terítettem, mikor szerelmem álmosan leballagott a lépcsőn.
- Isteni illatok vannak itt! – ült le az asztalhoz.
- Reméltem, hogy le tudlak csalni – mosolyodtam el.
Megebédeltünk, majd elmosogattam.
A napok gyorsan peregtek, még az iskolában is. A vámpír kezdett feledésbe merülni, a fiúk sem járőröztek olyan feszítetten.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése