Teljesen megkövültem a hír hallatán. Csak abban az egy dologban voltam biztos, hogy Jake mellettem van; így szorosan átöleltem.
- Nincs semmi baj – mondta halkan.
- De igenis baj van… Nem számítottunk rá, hogy ilyen hamar ideér… de én megyek is. A többi farkasnak is szólnom kell! – döntötte el Alice, és már el is tűnt.
Jake még egy pár percig szorosan ölelt, majd az ölébe kapott, felemelt, és levitt a konyhába. Mindkettőnknek feltűnt, hogy Billy – míg Alice fent volt nálunk – elment.
- Megint horgászni mehetett… - tűnődött Jake.
- De Jake! A mélyhűtő tele van hallal!
- Billy szerint a hal sosem elég – kacagott.
Megterítettünk, majd csendesen megreggeliztünk. A békés, idilli hangulatot egy hangos csattanás törte meg. Az ajtó felé néztünk, és azt láthattuk, ahogy Paul, Jared és Embry egyszerre próbál bejutni az ajtón. Sam mögöttük ingatta a fejét.
Paul megbotlott Embry lábában, és hasra vágódott.
- Ez volt aztán a belépő, srácok! – vigyorgott Jake.
- Jaj, menj már! – tápászkodott fel Paul.
- Jó hírt hoztunk – mondta sejtelmesen Jared.
- Ma vámpírvadászattal… - kezdte Sam.
- … egybekötött… - vágott a szavába Embry.
- Őrjáratunk lesz! – fejezte be boldogan Paul.
- Most azonnal? – kérdezte szenvedő arccal Jake.
- Igen, most! – mondta Sam parancsoló jelleggel.
- Rendben – sóhajtotta Jake, majd rám nézett. A szemében szomorúságot láttam.
- Menj csak – mosolyogtam rá. – Azt hiszem, tudom, mivel ütöm el az időt.
- Biztos? – kérdezte aggódva.
- Persze!
Ő megkönnyebbülten elmosolyodott, magához ölelt, és megcsókolt.
- Vigyázz magadra! – mondta búcsúzóul, mikor ajkaink elváltak.
- Te is! – mosolyogtam rá, mire ő magához szorított.
Elengedett, és csatlakozott a várakozó csapathoz, és már mentek is. Én pedig – hogy addig is eltereljem gondolataimat az aggodalmamról – elmosogattam, majd felhívtam Natet, hogy átmehetnék-e beszélgetni. A lány boldogan igent mondott, és rögtön átinvitált. Ezúttal indulás előtt írtam egy fecnit, hogy hol találnak, és feltettem a hűtőre.
Bepattantam a kocsimba, és elhajtottam. Gyorsan odaértem Nathez, aki – amint kiszálltam az autóból – a nyakamba ugrott.
- Miről beszélgessünk? – kérdezte, mikor már a konyhában ültünk.
- Nekem bármilyen téma megfelel – feleltem vidáman.
- Mit szólsz a szerelmi élethez? – kérdezte tűnődve.
- Rendben, de akkor te kezded! – nevettem.
- Kellett nekem bedobni… de oké, kezdem. Tudom, furán hangzik, de még mindig szeretem Edwardot; de a csók óta Embry felé is táplálok némi gyengédebb érzelmet... – mondta szégyenlősen.
- Miféle csók óta? – kérdeztem kíváncsian. Embry megcsókolta, és nem mondta el?
- Miután eljöttem tőletek a szakításunk után, Embry bukkant fel nálunk. Feljött, beszélgettünk, és megpróbált vigasztalni, mikor eltört a mécses. Megnéztük a naplementét, és akkor történt a csók. Utána bocsánatot kért, és elmondta, úgy érzi, kihasználta a helyzetet. Én fejbevágtam az egyik díszpárnával, amiért meg én kértem bocsánatot. Ezután nem találkoztunk… - fejezete be a beszámolót.
- Úgy tűnik, kissé bátortalan – vontam le a következtetést. Hirtelen egy vonyítás zavarta meg a köztünk beállt, rövid csendet. Jake volt az. – Rögtön jövök! – mondtam, és kiviharzottam.
(Nat)
Meglepődtem barátnőm reakcióján; nem tudtam, miért rohant ki. Először azt hittem, a kocsiját akarja megnézni, hogy biztosan bezárta-e. Ám megláttam a fák közt rohanni. Az ágak közt megláttam egy hatalmas farkast, és Hell pont felé tartott. Kiáltani akartam, de már késő volt. Hell belerohant a farkasba. Ám ekkor valami olyasmi történt, amire nem számítottam: a lány átölelte a hatalmas állatot, az pedig mancsát a derekára tette. Ebből arra következtettem, hogy nem lehet olyan veszélyes lemennem, így kimentem az ölelkező pároshoz.
- Hell, magyarázatot kérek! – mondtam, mikor már ott álltam a közelükben. A lány úgy fordult felém, mintha áram csapta volna meg.
- Biztos tőlem akarod hallani? – kérdezte halkan.
- Mástól nem tudom – feleltem ugyanolyan halkan.
- Ezt Embry akarta neked elmondani… Szólnál neki? – fordult a vörösesbarna farkas felé. Az bólintott, de nem történt semmi.
- Miért? Tettem fel a leglogikusabbnak tűnő kérdést.
- Majd ő elmondja ezt is – mosolyodott el Hell. Amint ezt kimondta, az egyik bokorból előjött Embry.
- Hiányoztam? – kérdezte vigyorogva.
Hell felnevetett, s mintha a farkas is mosolygott volna.
- Sam azt mondta, nem maradhatok sokáig, nem tud senkit sem nélkülözni – mondta a félmeztelen fiú.
- És ha valaki beugrana? Kérdezte Hell.
- Akkor gondolom maradhatnék – mosolygott Embry. A farkas morgott valamit, mire a lány bólintott.
- Oké Embry, maradhatsz. Majd én megyek helyetted – mondta végül kedvesen.
- Kösz, jövök eggyel! – hálálkodott Embry.
- Ugyan, semmiség – legyintett Hell.
A farkas ismét morogni kezdett – ám ezúttal rövidebb ideig, mint az előbb.
- Rendben, megyek! – mosolygott rá Hell.
Én csak a fejem kapkodtam köztük, de Embry kuncogni kezdett.
- Jake, ne legyél ennyire türelmetlen! – vihogta.
- Az Jake? – kérdeztem bambán, mire a jelenlévők bólintottak.
Embry a ház felé kezdett húzni, én pedig hagytam neki. Hirtelen szakadó hangokat hallottam, és hátrakaptam a fejem. Ahol eddig a barátnőm állt, ott most egy hatalmas gepárd vagy leopárd állt, alatta pedig egy csomó anyagdarab hevert. Megdöbbenve néztem, amint a nagymacska hozzádörgölőzik a farkashoz, majd egymás mellett sétálva ellepi őket az erdő sötétje.
A mellettem álló srác mosolygott, és ezzel a mosollyal az arcán húzott be a házba. Leültem a kanapéra, ő pedig követte a példámat. Az előbbi mosolynak nyoma sem volt; helyét az aggodalom és talán a félelem vette át.
- Tudod, ezt később akartam elmondani… - kezdte félénken. – Azt hiszem, Hell említette, hogy nekünk, quileute-fiúknak van egy titkunk. Persze, nem mindenkinek, ez vérvonal függő. Vérfarkasok vagyunk – bökte ki végül.
- Olyan teliholdkor átváltozó, állandóan vérengzésre vágyó vérfarkas? – hőköltem hátra.
- Nem, dehogy – próbált nyugtatni. – A filmekben a rendezők nem tudják jól. Mi akkor változunk át, amikor csak akarunk; és senkit sem akarunk bántani. Védelmezőknek hívjuk magunkat. Megvédjük az embereket.
- De mitől, vagy kitől? – kérdeztem félénken.
- A gonosz vámpíroktól – felelte, mintha mi sem lenne természetesebb.
- És mi a helyzet Cullenékkel?
- Volt egy szerződésünk. Felbontottuk – mondta, mikor szólásra nyitottam a szám. – Pontosabban fegyverszünetet kötöttünk. A szükség törvényt bont.
Bólintottam, és próbáltam megemészteni a hallottakat. Eközben szöget vert valami a fejemben, amire rá is kérdeztem.
- Miért mondta Hell, hogy ezt te akartad elmondani?
- Hát… - kezdte, és bele is vörösödött. – Azt hiszem, beléd vésődtem.
- Ez mit jelent? – kérdeztem kíváncsian. Félelmem elmúlt, és csak a kíváncsiság maradt a helyén.
- Ez is legenda, mint a farkassá válás. Ez arról szól, hogy minden farkasnak megvan a maga lenyomata, a lelki társa. Olyasmi, mint az első látásra szerelem, csak mélyebb.
Még magyarázott egy-két dolgot, de azt nem fogtam fel teljesen. Csak annyi maradt meg, hogy szép lassan elsötétül minden, de mielőtt eldőlnék, forró karok fonódtak körém.
Nem tudom, meddig lehettem eszméletlen, de mikor kinyitottam a szemeimet, egy aggódó Embryvel találtam szembe magam.
- Mi történt? – kérdeztem, miközben próbáltam felidézni a sötétség előtti perceket.
- Elájultál –felelte. – Nagyon megijesztettél – tette még hozzá, s mintha még mindig ott ült volna a szemében a riadalom.
(Heyley)
Ahogy elnyeltek minket a fák, rohanni kezdtünk, és gyorsan beértük a többieket.
- Szagot fogtam! – csaholta boldogan Jared.
- Mire vársz még? Nyomás utána! – adta ki a parancsot Sam.
- Ez egyre erősebb. Jobb, ha jöttök! – szólalt meg kicsit később a fiú.
- Rendben, várj meg minket ott, ahol vagy! – határozott Sam.
Jaredet egy raktárszerű épületnél találtuk meg, ahol valóban erős, ismeretlen szag terjengett. Bementünk az épületbe, ahol a vámpírt is hamar megtaláltuk. Egy férfi vérét itta, és a környezetét áthatotta a vér szaga.
- Vér! – hallottam egy hangot. Olyan volt, mintha tőlem származott volna, de ebben kételkedtem. Mindenesetre elzártam a gondolataimat a falka előtt.
Jake aggódva rám nézett, a többi farkas pedig idegesen kapkodta köztem és a vámpír közt a fejét.
- Gyerünk, támadd meg! Mire vársz? – kérdezte ugyanaz a hang. Tettem egy lépést előre, majd egyet vissza. Nem akartam bántani azt a szerencsétlent.
A vámpír eközben észrevett minket, így a farkasok végeztek vele. A falon volt egy fáklya, amivel máglyát gyújtottak…
Jake odalépett elém, én pedig a bundájába nyomtam a fejem. Szégyelltem magam.
A vérszag elült, én pedig ismét önmagam voltam.
- Mi történt? – furakodott Jake a fejembe.
- Nagyon magam sem tudom. A vértől valahogy megkergültem – feleltem csendesen.
- Azt hiszem, felébredt a benned szunnyadó vámpír – mondta Sam.
Ránéztem szerelmemre, akinek szemeiben önhibáztatást láttam.
- Nem lett volna szabad megengednem, hogy velem gyere – mondta szomorúan.
- Nem a te hibád. Így is, úgy is eljöttem volna – próbáltam vigasztalni.
Jake eltávolodott tőlem, és az erdő felé kezdett futni.
- Ne haragudjatok, de ezt egyedül szeretném megemészteni! – mondta nekünk.
Utána akartam menni, de megértettem, hogy ez most sok neki.
- Jake, majd gyere haza! – mondta Sam, és mi is távoztunk a helyszínről.
Én szomorkásan ballagtam vissza Nathez. Már sötétedett, mikor odaértem. Embry elköszönt Nattől, a lány pedig hozott egy pár ruhadarabot a számomra, hogy visszaváltozhassak.
- Hell, mi ez az egész? – kérdezte Nat, mikor már a házuk felé tartottunk. – Föld hívja Heyley-t! – lengette meg az orrom előtt a kezét.
- Mi? Tessék? – kérdeztem összezavarodva.
- Azt kérdeztem, mi van veled? Úgy értem, miért nem farkassá változol?
- Ne haragudj, nem figyeltem. Jake-en jár az eszem… és a válasz a kérdésedre: nem tudom – feleltem a távolba meredve.
- Te mindvégig tudtál erről a vérfarkasosdiról?
- Akkor tudtam meg, mielőtt járni kezdtem Jake-kel.
- Miért nem mondtad el?
- Nem tehettem. A titok nem kerülhet napvilágra.
- Ez nekem sok! Neked meg mi bajod? Nem is figyelsz rám!
- Figyelek, csak… nagyon aggódom Jake-ért.
- Miért? – kérdezte értetlenül.
- Hosszú lenne elmesélni – sóhajtottam.
- Ráérünk. Anyának azt mondom, hogy itt alszol, így el tudod mondani.
- Jól érzem, hogy addig nem engedsz el, míg meg nem tudod?
- Igen – mosolyodott el.
Bementünk a házba, köszöntünk az anyukájának, majd felmentünk a szobába. Mindketten leültünk az ágyra, és Nat ismét faggatni kezdett.
- Na ki vele, mi történt?
- Elmentünk vámpírra vadászni. Egy raktárnál találtuk meg, és épp ivott. Én pedig teljesen bekattantam a vérszagtól. Még Jake-et is majdnem megtámadtam… és a vámpír ébredéséért Jake hibásnak érzi magát. Pedig egyáltalán nem tehet róla – mondtam csendesen.
- Még mindig nem értem. Miért aggódsz érte?
- Elment, hogy feldolgozhassa.
- Menj utána!
- Megkért, hogy ne menjünk…
- De akkor is! Legfeljebb várj egy-két napot; de akkor is utána kell menned. Hisz a szerelmed! Nem hagyhatod, hogy egyedül kószáljon az erdőben! Magától, ki tudja, mikor jönne vissza!
Mikor kimondta, egészen megszeppentem az indulatosságától. De igaza volt…
- Oké, két nap múlva megkeresem! – mondtam határozottan.
- Ez a beszéd! – mosolygott rám Nat.
Mivel egész későre járt, ott aludtam nála. Másnap hazamentem, és elmondtam Billynek, hogy megkeresem Jake-et.
- Nem tudom, merre lehet; így hiába szeretnék, nem tudok tanácsot adni – mondta kissé szomorkásan.
- Nem baj, meg fogom találni – mosolyogtam. – ha nem haragszol, elszaladok Alice-hez. Meg kell tudtom, milyen idő lesz… - kuncogtam.
- Rendben, menj csak – bólintott rá, én pedig kocsiba ültem, és elhajtottam.
Nagyon hamar odaértem a Cullen házhoz, ahol az egész család kijött elém.
- Tudtam, hogy jössz – köszöntött Alice.
- Akkor azt is tudod, miért jöttem? Ehhez kellett összetrombitálnod a családod? – kérdeztem értetlenül.
- Nem, nem ezért – mondta Edward. – Le akarunk beszélni…
- Nem tudtok! – feleltem határozottan, Edward szavába vágva.
- Miért ne tudnánk? – kérdezte Rose. – Legalább nem látnánk többet azt a büdös kutyát!
- Rose! – sziszegtem.
- Hagyd rá Rosalie, nem lehet lebeszélni. Érzem – mondta Jasper.
- Akkor végre megkaphatnám az időjárás-jelentésem? Nem szeretnék zavarni, és pakolnom is kell – tettem türelmetlenül csípőre a kezem.
- Hideg lesz, és egy kis eső is lesz – mondta végül Alice.
- Rendben – bólintottam. Beindítottam a motort.
- Miért akarod megkeresni? – tette fel a kérdést Emmett.
- Szeretem – feleltem egyszerűen, mire Esme elmosolyodott.
- Rendben drágám, akkor menj, és keresd meg – mondta végül.
- Úgy lesz! Nem hagyom kóborolni az én farkasomat – mosolyogtam rá Esmére.
- Vigyázz magadra! – mondta Carlisle, én pedig elhajtottam.
Otthon Billy csak nézte, ahogy fel-alá rohangálok, és egy hátizsákba pakolok.
- Minek ennyi cucc? – kérdezte meglepetten.
- Alice azt mondta, hideg és esős idő lesz. Meg ha egy ideig átváltozva teszem meg az utat, akkor kell a váltás ruha – magyaráztam.
- Így már értem – mosolyodott el.
Miután a ruhákat összeszedtem, elkezdtem szendvicseket készíteni.
- Azt mindet elviszed? – kérdezte Billy a sok szendvics láttán.
- Igen. Nem tudom, Jake milyen messze ment; és szerintem éhes is lesz.
- Szép tőled, hogy rá is gondolsz.
- Ez csak természetes – mosolyogtam.
Elég hamar elkészültem a pakolással… talán túl hamar. Nem tudtam ezután magammal mit kezdeni, állandóan az járt a fejemben, hogy menni kellene. Végül késő délután Billy megunhatta a látványomat, mert elküldött.
- Jaj, Hell! Rossz nézni, hogy így fel-alá járkálsz! Tudom, hogy már menni szeretnél, hát menj – bíztatott.
- Rendben, köszönöm – hálálkodtam, majd a vállamra kaptam a táskát.
- Nincs mit! Szia Hell! – köszönt el tőlem.
- Szia Billy! – köszöntem el, és kiléptem a házból.
Az erdőben próbáltam követni Jake nyomait, ami nehéz feladatnak bizonyult. Az elmúlt napok esőzései elmosták a szagokat, csak nagyon gyengén érzékeltem őket.
A raktárt vettem kiindulási pontnak, onnan kezdtem futni. Reméltem, hogy hamar megtalálom szerelmemet, de tévedtem. Egész éjjel kutattam, de semmit sem találtam, ami a közelebb vitt volna hozzá.
Napkeltekor megálltam pihenni, és ettem is.
- Ideje átváltozni… - motyogtam magam elé, majd kibújtam a ruháimból, és elraktam őket.
Átváltoztam, és a fogaim közé vettem a táska szíját, majd rohanni kezdtem. Így sokkal gyorsabb voltam, mint emberként; de a gepárd-természetnek köszönhetően viszonylag gyorsan ki is fáradtam. Ilyenkor pihennem kellett, de után folytattam az utat. Ez vagy két napig így ment, majd visszaváltoztam, és emberként sétáltam. Gyönyörködtem az erdőben, a madarak dalában… ám a madárkák idővel elhallgattak, s mintha az erdő is sötétebb lett volna.
- Jake, merre vagy?! – kiabáltam bele a csendbe. Hívhattam volna Scooby-Doo-t is, de nekem nem rá volt szükségem, hanem Jacob Blackre.
Sajnos semmiféle válasz nem érkezett, így még kiáltoztam egy jó ideig. Már épp kezdtem feladni, mikor valamiben felbuktam. Az a valami morogni kezdett, én pedig hátrakaptam a fejem.
- Jake! – örültem meg a morgó farkasnak.
A farkas felállt, és morogva, vicsorogva közelebb lépett. Nem mozdultam, hirtelen nem tudtam, mit tegyek.
- Ne csináld ezt! – kértem kissé rémültem, és hátrébb léptem.
A farkas hangosan felmordult, és tett pár lépést. Már ott állt előttem, könnyedén belém haraphatott volna.
- Jake, hagyd ezt abba!
A farkas hirtelen megdermedt, majd szűköléshez hasonló hangot hallatott. Szomorúan rám nézett, majd távolabb ment, és aranyosan összegömbölyödött. Odaballagtam hozzá, és leültem mellé.
- Ne haragudj – mormogta halkan, és az ölembe tette hatalmas fejét.
- Semmi baj – mosolyogtam rá.
- De igenis baj van! Minden az én hibám! Az előbb majdnem rád támadtam, előtte pedig miattam lettél vámpír! – dörzsölte hozzám a fejét.
- Jaj, Jake! Nem tehetsz róla, hogy meg akartál támadni… és igen, vámpír is lettem, de nem öltem embert, és ezt neked köszönhetem – simogattam meg a fejét.
- De én vittelek oda! Ha nem teszem…
- Akkor egyedül mentem volna – vágtam a szavába. – De ezt már egyszer megbeszéltük.
Jake nem szólt semmit, behunyta a szemeit, és felsóhajtott. Ismét hozzám dörgölőzött, én pedig rádőltem a vállára. Nagyon fáradt voltam, így a puha és meleg bundájában hamar elaludtam.
(Jake)
Amint elbújt a bundámban, éreztem, mekkora hülyeséget csináltam. Egyedül hagytam, holott nem kellett volna. Hisz az életét kockáztattam, tudnom kellett volna, hogy a kérésem ellenére is utánam jön, és keresni kezd.
Hell hamar álomba szenderült, és én csak néztem egy darabig. Olyan békés és aranyos volt…
- Mit is képzeltem? Hogy hagyhattam magára őt? Hiszen Ő jelenti számomra a világot…Mekkora hülye voltam! Ráadásul majdnem megöltem! Jobban kell vigyáznom rá…
- Szeretlek – motyogta Hell álmában.
- Én is téged. Ígérem, ezután sokkal jobban fogok vigyázni rád… - suttogtam, de tisztában voltam vele, hogy nem hallja már.
Ezután jobban szemügyre vettem a tájat… elég messzire eljöhettem, mert egyetlen fa sem volt ismerős a számomra. Hallgattam a csendet, és az alvó lány halk szuszogását. Hamarosan már én is aludtam.
Álmomban találkoztam Hellel. Félt tőlem, én pedig nem találtam önmagamat. Farkasként álltam előtte, és valami állandóan azt sugallta, hogy öljem meg őt. Hiába ellenkeztem, ez az érzés sokkal erősebb volt, mint én. Megtámadtam azt, aki nekem mindennél fontosabb… rövid küzdelem volt, pillanatok alatt átharaptam a torkát, vére pedig elöntötte a számat, összekente a bundámat.
Zihálva ébredtem, Hellnek pedig hűlt helye volt. Körbenéztem, hátha valahol meglátom, de nem volt sehol. Megijedtem. Attól féltem, az álom valóra vált, és tényleg végeztem vele. Idegesen járkáltam körbe-körbe, de semmi erre utaló nyomot nem találtam.
- De akkor mégis, hol lehet?
Hirtelen halk énekszó ütötte meg a fülemet. Nem is akárki énekelt, hanem Hell. Nagyon szép hangja volt, egész nap el tudtam volna hallgatni, de meg akartam találni.
- Érzed már, a szív szavát! A béke égig száll… Egy perc elég, ma minden összeáll, és egymásra talál! Érzed már, a szív szavát! A közeledben jár… A nagy Ő az éjjen oson át, és előtted áll…
Ahogy haladtam előre, a dal egyre hangosabban szólt. Mikor kiléptem a fák és a bokrok közül, megláttam Hellt, aki épp egy tavacskában fürdött. Háttal volt nekem, így nem láthatott meg, de valószínűleg meghallott.
A víz a csípőjéig ért, nedves haja pedig rátapadt a hátára. Kedvem lett volna odamenni hozzá, visszaváltozni, átölelni őt… Hirtelen azon kaptam magam, hogy már térdig a vízben állok, és kezdek visszaváltozni. Odamentem hozzá, és átöleltem a derekát. Ő meglepetten fordult hátra, de utána odabújt hozzám. Teljesen elvörösödött, eléggé zavarba hozta, hogy így látom őt. Az álla alá nyúltam, és kissé megemeltem az arcát. Rákényszerítettem, hogy a szemeimbe nézzen, és megcsókoltam. Közben éreztem, hogy átfonja karjaival a nyakamat…
Miután ajkaink elváltak, ő visszatette a fejét a mellkasomra. Még mindig vörös volt.
- Nincs miért zavarban lenned, gyönyörű vagy – suttogtam.
- Köszönöm – mormolta a mellkasomba, és ha lehet, még vörösebb lett.
Magamhoz szorítottam, éreztem minden porcikáját. Ám ennyi nem volt elég, még többet akartam. Felsóhajtott, majd lábujjhegyre állva megcsókolt; ezzel tudatta velem, hogy ugyanezt érzi. Nem tudtam többé parancsolni magamnak, engedtem a vágyaimnak. Felemeltem Hellt, és ahogy beljebb sétáltam vele, ő finoman a karjaimba dőlt. A fejemben őrjítően kavargott minden, miközben újra és újra megcsókoltam, ő pedig egyre szorosabban ölelt magához. A víz lágyan hullámzott körülöttünk, miközben mindkét test megkapta, amire vágyott. Miután mindketten kielégültünk, kisétáltunk a partra. Ledőltünk a fűbe, és Hell ismét odabújt hozzám. Egy darabig csendben feküdtünk, talán el is bóbiskoltunk. Idővel Hell picit dideregni kezdett, én pedig felkeltem, és magammal húztam őt.
- Vegyél fel valamit – tanácsoltam, bár szívesen gyönyörködtem volna még benne.
Míg ő a hátizsákjában kutatott vastagabb ruhadarabok után, átváltoztam. Tudtam, ha így odabújik hozzám, kevésbé fog fázni.
- Ezt azért ne nagyon reklámozd a fiúknak – sétált elém.
Mosolyogva megráztam a fejem, majd lefeküdte. Kedvesem a vállamnak döntötte a hátát, én pedig ismét az ölébe hajtottam a fejem. Hatalmas mosollyal az arcán simogatni kezdett, mire elégedetten felsóhajtottam.
- Énekelsz nekem? – kérdeztem reménykedve. Felkacagott, majd halkan megszólalt ugyanaz a dal, amit nemrég énekelt, és én behunyt szemekkel hallgattam őt.
Éreztem, hogy belesüpped a bundámba, talán még mindig fázott egy kicsit.
- Gyere, induljunk haza – morogtam halkan, és óvatosan felkeltem mellőle.
- Rendben, menjünk – pattant fel ő is.
Felkaptam a hátamra, mire ő felnevetett. Egy ideig csendben sétáltam, ő pedig a gondolataiba mélyedt.
- Tudod, mi a vicces? – kérdezte hirtelen.
- Mi? – kérdeztem kíváncsian.
- Van egy anime film, a Mononke Hime. Abban a lány egy nála sokkal nagyobb farkas hátán utazik… - kuncogott.
- Akkor most te vagy a főszereplő! – nevettem, mire ő előredőlt, és megpuszilta a homlokomat, majd egy röpke pillanatra átölelte a nyakamat. – Majd szólj, mikor álljak meg – mosolyogtam rá.
- Rendben! Kérdezhetek valamit? – kérdezte félénken.
- Persze, bármit! – vágtam rá.
- Szerinted apa mikor kerül elő?
- Nem tudom, de ha előkerülnek a fiúk, megkérdezem tőlük.
- Köszönöm – mondta hálásan.
- Nincs mit.
Ezután ismét beállt a csend; én pedig éreztem a hátamon ülő lány aggodalmát.
Este megálltam egy nagy fa alatt, és lefeküdtem. Szerelmem lecsúszott a hátamról, és odabújt hozzám.
- Ne félj, nem lesz semmi baj – bíztattam.
- Remélem igazad lesz – motyogta álmosan.
- Sziasztok fiúk! – köszöntöttem a várva-várt csapatot.
- Szia Jake! – köszöntek egyszerre.
- Van valami hír? – kérdeztem kíváncsian.
- Van hát! – rikkantotta Embry.
- Hell apja úgy két nap múlva itt lesz – magyarázta Sam. – És ti merre vagytok?
- Egy erdő közepén, még mindig; de hamarosan otthon leszünk.
- Oké Jake, várunk! Addig is vigyázz a lányra! – mondta Sam.
- Ez csak természetes – válaszoltam vidáman. Közben Hell elaludt, a feje pedig az egyik mancsomon pihent. Az övé mellé tettem az enyémet, és félig-meddig elaludtam. Közben még hallottam a fiúkat…
Reggel hamarabb ébredtem, mint Hell. Finoman megböktem a karját az orrommal, mire szorosabban bújt hozzám.
- Kicsi lány, ideje felkelni – suttogtam.
- Nem aludhatnék még egy keveset? – kérdezte álmosan.
- Sajnálom kicsim, de nem. De ígérem, ha hazaértünk, annyit alszol, amennyit csak akarsz.
- Vigyázz, mert szavadon foglak majd! – mosolygott, és maga mellé húzta a táskát. – Kérsz? – nyújtott felém egy nagy szendvicset. Mohón kikaptam a kezéből, és szinte egészben nyeltem le.
- Köszönöm – néztem rá hálásan, és ismét felkaptam őt a hátamra, a táskával együtt.
Ezúttal már nem sétáltam, hanem rohantam. Közben elmondtam neki, mit tudtam meg…
- Jake… nem lehetne, hogy… talán sokáig tartson, míg hazaérünk?
- Nem tudom, szerintem nem lehetséges – feleltem neki szomorkásan. Tudtam, nem akar az apjával találkozni.
- La Pushba úgysem jöhet be – sóhajtotta.
- Igaz, rá nem vonatkozik a szerződés, sem annak a felbontása – mondtam, közben lelassítottam. Éreztem a közelben egy forrást…
Kedvesem megint a nyakamba dőlt, és átölelt.
- Pancsolunk egyet? – kérdezte halkan, de a hangjában ott bujkált a játékosság.
- Persze kincsem – mosolyogtam.
Hamarosan az aprócska folyó partján álltunk, Hell pedig térdig belegázolt.
- Jake, gyere! – nyújtotta felém hívogatóan a karját.
Nem tudtam magam türtőztetni; pár lépés után már előtte álltam. Rám mosolygott, és lefröcskölt.
- Ezt még megbánod! – nevettem fel, és legyintettem egyet a farkammal, ezzel egy adag vizet löktem a nyakába.
- Ez nem ér! Te nagyobb vagy! – kacagta szerelmem, de ismét lefröcskölt.
Sokáig játszottunk a vízzel, szegény Hell pedig csurom vizes lett. Odabújt hozzám, hogy egy kicsit felmelegedjen.
- Öltözz át, nehogy megfázz – morogtam halkan, de a mancsommal átkaroltam a derekát, és még jobban magamhoz húztam.
Kis idő elteltével elhúzódott tőlem, és gyorsan száraz ruhákba bújt; majd ismét útnak indultunk. Ezúttal Hell mellettem jött, így lassabban haladtunk – amit igazán egyikünk sem bánt.
- Baj van – szólaltam meg idővel.
- Karl – sziszegte, majd felmordult. Ez a morgás azonban elég mélyről jött, nem emberi volt.
- Nyugodj meg… - próbáltam csillapítani a dühét; közben felkaptam a hátamra, majd futni kezdtem. Próbáltam elkerülni a bajt…
Már kezdtem azt remélni, hogy elkerültük a gyűlölt személyt, de hirtelen bevágott elénk. Rávicsorogtam.
- Karl, menj az útból! – mondta Hell.
- Miért tenném?
- Mert dolgunk van! – mordultam oda, habár ő nem érthette.
- Mert dolgunk van! – ismételte meg Hell.
- Ugyan, mi lenne az?
- Ahhoz neked semmi közöd! – morogtuk egyszerre.
Nem volt sok kedvem ezzel a tökkelütöttel veszekedni, de nem akart elállni az útból. Megfeszítettem az izmaimat.
- Átugrom! – jutott eszembe. Hell megkapaszkodott a bundámban.
Tettem pár lépést hátra, innen vettem lendületet az ugráshoz. Karl döbbenten nézett rám, talán fel sem fogta, mit is teszek… sikerült átugranom őt, és futottam tovább.
- Jake! Gyere az erdei kis tisztáshoz! A vendégünk már itt van. Hozd Hellt is! – parancsolta Sam, én pedig nem tehettem mást, engedelmeskedtem. A tisztásig elmondtam Hellnek, hogy itt az apja, de még nem tud rólunk.
- Cullenékkel tárgyal? – kérdezte halkan.
- Igen. Carlisle próbál időt nyerni, de látni akar téged. Azt azonban nem árulta eddig el, miért… - feleltem gondterhelten.
Hamar elértük a megadott helyet… Hell még a fák közt leszállt a hátamról, én pedig megbújtam a bokrok közt, a többiek mellett.
- Mit keresel itt? – kérdezte Hell dühösen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése