Másnap, amint felébredtünk, lementünk a First Beach-re. Én nem akartam belemenni a vízbe, mert hűvösebb volt a tegnaphoz képest. Jake viszont ismét kapva kapott az alkalmon, hogy csurom vizesen menjünk haza. A tenger vize a lábunkat csapkodta, Jake pedig egy kicsit beljebb vont; minek hatására már lassan térdig gázoltunk a hideg vízben. Nagyon jól éreztük magunkat abban a néhány órában, amit kettesben töltöttünk. Mikor már rendesen csöpögött a ruhánkból a víz, hazaindultunk.
Kocsival jöttünk, így könnyen át tudtunk melegedni út közben. Ezúttal is Jake vezetett, én pedig a vállán pihentem. Elég hamar hazaértünk, Jake leparkolt a bejárón, de még nem szálltunk ki. Óvatosan az állam alá nyúlt, és mélyen a szemeimbe nézett. Mosolyogva néztem vissza rá, és közelebb húzódtam hozzá; ő pedig megcsókolt. Egy darabig csókolóztunk, nem akarta egyikünk sem abbahagyni. Végül kifogytunk a szuszból, így kénytelenek voltunk abbahagyni.
Mikor beértünk a házba, már egészen szárazak voltunk. Billy még otthon volt, és kicsit furcsán méregette nevetgélő párosunkat, de látszott rajta, hogy örül a fia boldogságának.
Mikor Jake elment, hogy elintézzen egy-két dolgot – amire én nem kísérhettem el, így egy szenvedélyes csókkal búcsúztunk – Billy el is mondta, miért örül ennyire annak, hogy Jake boldog velem.
- Nem is tudom igazán, hogyan magyarázhatnám el a legegyszerűbben… - kezdett bele.
Nekitámaszkodtam a mosogatónak, mert a konyhában voltunk. Arra számítottam, hogy hosszú lesz…
- Azt hiszem, ez hasonló lehet, mint nálatok az első szerelem… a farkasoknál az első kapcsolat nagyon fontos, mély nyomot hagy az illetőben, és ha véget is ér egyszer, a szerelem megmarad… - magyarázta.
- Azt hiszem, értem… - gondolkodtam el Billy szavain.
- Na látod, ezért örülök annyira, hogy a fiam boldog - mosolyodott el.
Még egy kicsit boncoltuk ezt a fajta szerelmet, de amint megjött Jake, abbahagytuk. Ő elhívott sétálni, így elköszöntünk Billytől, és bementünk a városba. Ott megláttuk Alice-t, Natet, és Edwardot egy üzletben, így mi is bementünk. Nat egyből – szokásához híven – a nyakamba ugrott, Alice pedig megölelt. Miután a lányok lecsillapodtak, Nat elcibált a felsőkhöz. Meglepetésemre az én állítólagosan nagyon kifordult ízlésemnek megfelelő ruhákat is találtam. Mázlim volt, mivel ott lapult a zsebemben a hitelkártyám… Pontosabban a derekamra kötött pulcsim zsebében, de ez már részletkérdés…
Néhány pólóval tértünk vissza a fiúkhoz, akik időközben leültek egy padféleségre. Mi pedig bementünk a próbafülkékbe, felvettük a ruhákat. A fiúk minden egyes ruhánál kifejtették a véleményüket, és ami a másikunknak tetszet, azt elcseréltük. Ekkor jött jól, hogy viszonylag hasonló a méretünk. Mikor a felsőkkel végeztünk, jöttek a nadrágok… a fiúk meg látványosan unatkoztak. Én még találtam egy fekete fűzős, pánt nélküli felsőt, amit azonnal magamhoz is vettem, és kerestem egy hozzá illő, fekete nadrágot. Mikor ezzel megvoltam, részemről végeztem is volna, de a másik két lány még elvitt cipőt is nézni. Alice megdöbbent, hogy lapos sarkú cipőket akarok venni, pedig a magas sarkúakat nem szeretem, hajlamos vagyok orra bukni bennük. Időközben Alice elmondta, hogy megjött a csomag, én pedig mondtam, hogy, majd ha visszamegyek hozzájuk, megnézem.
Nem törődve a másik két lány csodálkozásával, egy sportcipő mellett döntöttem. Végre fizettünk, és mentünk is tovább. Jake-kel hazaindultunk, mert nagyon eltöltöttük az időt. Viszont azt még elértem, hogy bejöjjön velem egy könyvesboltba, meg akartam venni az eredeti Rómeó és Júliát. Szerencsére volt a boltban, így ezt percek alatt elintéztük.
Mikor beállítottunk, Billy csodálkozva nézett a nagy szatyorra, amiben a vásárolt holmik voltak. Jake nemes egyszerűséggel csak annyit mondott, hogy vásároltam, mire mindketten nevetni kezdtünk. Felbaktattunk Jake szobájába, leültünk az ágyra, ő pedig mesélni kezdett mindarról, amit eddig tudott a farkasokról. Néhány dolgon meglepődtem, de volt pár, amit logikusnak tartottam. Ott viszont kiborultam, hogy nem tud öregedni.
- Tudom, hogy nehéz beletörődni, de próbáld meg. És még egy pár évig nem kell emiatt aggódnod – kuncogott.
- Tudom – sóhajtottam – Csak hát eléggé frusztráló, hogy körülöttem szinte senki sem öregszik… - ingattam a fejem.
- Elhiszem – mondta halkan, és szorosan a karjaiba zárt.
- Ne aggódj, túl fogom élni – mosolyodtam el.
- Ebben biztos vagyok – nevetett.
Beleszagolt az ablakon beáradó levegőbe, és rögtön elfintorodott. Ebből rájöttem, hogy vámpírszagot érez. Én is beleszagoltam a levegőbe. A szag a rezervátumon kívülről jött, én mégis felismertem. Egy régi, Los Angeles-i barátnőm volt az vámpírként.
- Ez nem lehet… - hűltem el Jake karjaiban.
- Mi nem lehet? – kérdezte, és szorosabban ölelt.
- Ez a vámpír… Zoe. A legjobb barátnőm volt még Los Angeles-ben… - magyaráztam meg a furcsa viselkedésemet.
- De most nem egyedül van… - tette hozzá.
A fejemet a mellkasának döntöttem.
- Amint a rezervátum területére ér, végzünk vele – jelentette ki, mire felnéztem rá.
- Szerintem engem akar – találgattam – Talán, mert nem tetszett neki, hogy ott hagytam, vagy talán, mert azt hiszi, miattam lett vámpír… nem tudom – ráztam meg a fejem.
- Biztos vagy benne, hogy miattad jött ide? – szorított magához.
- Többé-kevésbé…
- Azt hiszem, tudom a megoldást… Holnap összehívok estére egy gyűlést, csak most ügyesebben titkolom, hogy te is ott leszel – mosolyodott el.
- Rendben; de majd vigyázz magadra - bújtam még jobban hozzá.
- Kis butus, nekem aligha tudna bárki is ártani…
- Tudom – mosolyodtam el.
- Kincsem, tényleg nem kell aggódnod. Nem lesz semmi baj – mondta, közben óvatosan ledőlt velem az ágyra.
- Rendben, elhiszem neked – mondtam elnyomva egy ásítást.
- Tessék aludni – szólt rám mosolyogva.
- Oké – motyogtam álmosan, közben szorosan hozzábújtam.
A bőre ezúttal is eléggé forró volt számomra, de nem bántam. Jól esett elbújni a forró ölelésében, biztonságban éreztem magam; mint mindannyiszor, ha a közelében lehettem.
Néhány perc elteltével már hallottam, hogy halkan hortyog, és ez valahogy engem is elaltatott. Hamarabb, mint hittem…
Mikor reggel felébredtem, Jake már nem volt ott velem, viszont gondosan be voltam takarva. Elmosolyodtam, nagyon figyelmes volt tőle, hogy betakargatott, mielőtt elment. Tudtam, hogy elég kelletlenül hagyhatott egyedül, de biztos voltam benne, hogy muszáj volt elmennie. Úgy okoskodtam, hogy bizonyára valami farkasos, halaszthatatlan dolga volt. Ezért is lepődtem meg annyira, mikor lementem a konyhába reggelizni, miután rendbe szedtem a külsőmet.
- Jó reggelt! – köszönt a két Black egyszerre.
- Nektek is jó reggelt! – huppantam le Jake mellé.
Elkezdtem majszolni a reggelire szánt kiflit, közben hallgattam, hogy miről beszél Jake az apjával. Mikor befejezték az adott téma boncolgatását, Jake megmagyarázta, miről beszélt Billyvel.
- Tudod, apával megbeszéltem a tervünket, és szerinte is jó ez a megoldás – tájékoztatott röviden.
- Szerintem sincs más megoldás – ráztam meg a fejem.
- Várj egy kicsit – kérte, majd kiviharzott az ajtón.
Eltelt néhány perc, majd visszajött. Addig én megettem a reggelim maradékát.
- Összehívtam egy gyűlést estére – mondta, közben hátulról átkarolta a vállaimat.
- Rendben – mosolyodtam el, és megpusziltam az arcát.
Jake letelepedett a mellettem lévő székre, és az ölébe ültetett.
- Jól van gyerekek, én elmegyek horgászni – jelentette be Billy.
Bólintottunk, ő összeszedte a holmiját, felhívta Harry Clearwater-t, hogy elmegy-e vele; Billy lelkesedéséből ítélve pedig igent mondott. Harry hamarosan ide is ért, és elvitte Billyt.
Leültünk a kanapéra, Jake pedig kérés nélkül is elmondta, mit kell feltétlenül tudnom a többiekről. Én is meséltem neki Cullenékről, így az este hamar eljött.
- Hová megyünk? – kérdeztem, mikor beszálltunk a terepjárómba.
- Oda, ahova néha napján motorozni megyek Embryvel – mondta, miközben beindította a motort.
- Egy kicsit azért félek, hogy mit fognak szólni hozzám… - hajtottam a fejemet a vállára.
- Hidd el, egy kicsit én is tartok ettől; de nem lehet belőle olyan nagy baj – mosolygott rám bátorítóan.
Viszonylag gyorsan odaértünk arra a tisztás-félére; kiszálltunk a kocsiból, és kézen fogva a tisztás közepe felé sétáltunk. Abban a pillanatban jött elő négy félmeztelen fiú az erdőből. Samet azonnal felismertem, de a többieket hirtelen nem tudtam megkülönböztetni, annyira hasonlítottak egymásra.
- Miért hoztad őt is magaddal? – kérdezte idegesen az egyik.
- Paul, nyugi! – szólt rá Sam.
De Paul nem nyugodott meg. Jake egy pillanat alatt felmérte a helyzetet, ez a pillanat pedig Paulnak elég volt ahhoz, hogy farkassá váljon. Jake elővigyázatosan maga mögé tolt, eközben Paul felénk kezdett rohanni. Jake felugrott, de mikor földet ért, már a rozsdabarna farkas volt.
- Vigyétek Heyley-t Emilyhez! – kiáltott mintegy parancsolóan Sam Jaredre és Embryre, majd átváltozott, és a két fiú után rohant.
- Ilyet se látni minden nap – vigyorgott Embry.
- Én minden nap látok ilyet – motyogta Jared.
- Ugyan, Paul nem minden nap jön ki a sodrából – nevetett Embry. – Legfeljebb három napból kettőn…
Miközben így évődtek, összeszedték a még használható ruha- és cipődarabokat, a többit a szemétbe dobták. Fogadtak is, hogy kin lesz sérülés: Jake-en, vagy Paulon? Egyedül én aggódtam értük.
- Elvinnél minket? – kérdezte Jared.
- Szívesen megtenném, de nem ismerem az utat – mondtam egy enyhe vigyorral az arcomon.
- Jó, akkor majd vezetek én – mondta vidáman Embry.
- Hát jó – sóhajtotta Jared.
- Hol vannak a kulcsok? – kérdezte sietősen a másik.
- A gyújtásban, azt hiszem. Ha ott nincsenek, akkor Jake cuccainak maradványai között kell lenniük… - válaszoltam, miközben elindultunk a kocsim felé.
- Á, remek! A gyújtásban maradtak – mondta ismét felvidultan Embry – Jared, azt hiszem, neked hátul kellene utaznod. Nem hiszem, hogy Heyley mellé beférnél…
- Rendben – vont vállat az érintett, és felpattant a platómra.
Mi is beültünk, és Embry indított is. Meglepődtem, hogy mennyire gyorsan hajt, de bíztam az ösztöneiben. Néhány perc elteltével már egy házikó előtt parkolt le.
- Emily sütött valamit – mondta izgatottan, közben a levegőbe szimatolt.
- Menjünk, nézzük meg! – ugrott le Jared hátulról, és mi is kiszálltunk.
Bementünk a házba. Emily a mosogatónál állt, a bőre ugyanolyan rézvörös volt, mint a többieknek, hosszú haja pedig hollófekete. Az átlagosnál sokkal nagyobb muffinokat rakosgatott a papírcsészékbe.
- Éhesek vagytok fiúk? – kérdezte, de még nem fordult felénk, így engem nem vett észre.
- Naná! – vigyorgott mind a két fiú.
Ekkor Emily megfordult a tálcára pakolt muffinokkal, és rám nézett.
- És ő kicsoda? – kérdezte kíváncsian, közben az asztalra tette a tálcát.
- Heyley Wolf, természetesen – mondta Jared, mintha minden magától értetődő lenne.
Ebből rájöttem, hogy gyakran voltam náluk beszédtéma.
Gyorsan, észrevétlenül tanulmányoztam Emily arcát. A jobb oldalát három, sötétvörös mély csík csúfította el, az ép, jobb oldala pedig barátságosan mosolygott. Elmosolyodtam.
- A többiek hol vannak? – kérdezte, közben tovább szorgoskodott a konyhában.
- Segíthetek? – kérdeztem megelőzve a választ, mert hirtelen láb alatt éreztem magam.
- Persze – mondta vidáman Emily, és a nyakamba sózott egy csomó darabolni és hámozni valót, de nem bántam. – De még mindig nem mondtátok meg nekem, hol marad Sam és a többiek.
- Hát… amikor Paul meglátta Hellt, eléggé kiborult, tudod milyen… Sam és Jake megpróbálja lenyugtatni – mondta tömören Embry.
- Jaj, Paul! – emelte égnek a szemeit a lány. – De ugye hamarosan jönnek? Nemsokára készen leszek… leszünk – javította ki magát rám nézve.
Én mindeközben rekordsebességgel aprítottam fel azt a sok mindent, amit Emily rám bízott.
- Ne aggódj, ha késnének, mi nem hagyunk veszendőbe semmit! – vigyorgott Jared.
- Ó, tudom én azt – mosolygott a lány, majd visszatért hozzám.
Miközben mi a kicsi konyhában tevékenykedtünk, a fiúk habzsolni kezdték a muffinokat.
- Hagyjál már a testvéreidnek is belőle! – lépett oda Jaredhez Emily, és a fejére koppintott a főzőkanállal.
Megjegyzem, azelőtt pár pillanattal Jared két pofára ette a süteményt, így Emily okkal szidta le.
Kicsit meglepődtem a „testvérek” szón, de már hozzá kellett volna szoknom Cullenéknél… Szerencsére betoppantak a nélkülözöttek. Jake és Sam odajöttek hozzánk. Sam Emilyt, Jake engem ölelt át és csókolt meg.
- Fúj, épp eszem! – adott hangot nemtetszésének Jared.
- Akkor fogd be a szád és egyél! – szóltam rá Sammel egyszerre.
Mindenki nevetni kezdett, és ekkor hirtelen Jared felnyögött.
- A fenébe! – szitkozódott, miközben ő és Embry egy halványrózsaszín sebhelyet nézegettek Paul jobb alkarján.
- Nyertem tizenöt dollárt! – kukorékolta boldogan Embry.
- Szinte hozzá sem értem, holnapra biztosan el fog tűnni – mondta Jake.
Végre mindenki itt volt, így leültünk enni. Miután végeztünk, Sam közölte a fiúkkal, hogy Jake-nek mondanivalója van számukra. Paul nem lepődött meg, biztos ő is hallotta, amikor Jake farkas alakban elmondta Samnek a dolgokat.
- Feltehetőleg tudjuk, mit akar a vérszívó – kezdte – Heyley-t.
- Arra még nem sikerült rájönnünk, hogy miért, de valószínűleg úgy érzi, miattam lett belőle vámpír – mondtam.
- Így úgy gondoljuk, hogy ha nem szükséges, nem fog vadászni. Eddig úgy tűnik, hogy csak az erdőre korlátozódik. Ez nekünk nagyon nagy segítséget jelent – fejezte be röviden Jake.
- Hell, az lenne a legjobb, ha La Push-ban maradnál, míg el nem kapjuk – mondta felém fordulva Sam.
- Rendben – mondtam cseppet sem bánva a dolgot, hiszen ez még több Jake-kel töltött időt jelentett.
- Éjszakára is maradsz? – kérdezte Jake, közben kicsit közelebb húzott magához a derekamnál fogva.
- Ha nem zavarok sok vizet, akkor maradok – mosolyogtam rá.
- Nem zavarsz, ne aggódj – mosolygott ő is.
- Akkor ezt meg is beszéltük. Tudsz valamit a vámpírról? – kérdezte ismét rám nézve Sam.
- Nem túl sokat. Inkább az emberi élete az, amiről tudok egy pár dolgot, a mostani élete leginkább csak találgatás – feleltem elgondolkodva.
- Az is több mint a semmi – mondta optimistán Embry.
- Régen egész kedves volt, csak az volt a baj, hogy mindenféle elrejtett félelmet kitalált. Azt leszámítva, hogy mindenkit előszeretettel riogatott, egész rendes volt – mondtam összefoglalva Zoe régi jellemét.
- És a mostani személyisége kétséges… - mondta Jared.
- Majd kiderül, ha találkozunk vele – mondtam.
Sokáig boncolgattuk, hogy mi lehet Zoe képessége, és milyen lehet a személyisége. Egy idő után elálmosodtam, sőt, talán el is aludtam.
A fejem Jake vállára borult, miközben az igazak álmát aludtam. Emily hazaparancsolta Jake-et, így ő óvatosan a térdem alá nyúlt, és felvett a karjaiba. Elköszönt a többiektől, kisétált az ajtón, majd óvatosan berakott a kocsiba. Beszállt ő is, és hazafuvarozott minket.
Reggel Jake forró karjaiban ébredtem. Ő már ébren volt, és csak rám várt.
- Jó reggelt! – mosolyodott el.
- Neked is jó reggelt! – bújtam hozzá.
- Mi a terv mára? – kíváncsiskodott.
- Eredetileg ma kellene visszamennem Cullenékhez, viszont maradok. Csak a laptopért el kellene menni, megígértem, Alice-nek…
- Akkor látogatást teszünk a vámpírtanyán?
- Igen, utána viszont csinálhatunk valamit, ha szeretnéd.
- Rendben! – nyerte vissza a jókedvét.
Még egy darabig az ágyban maradtunk, majd rászántuk magunkat, hogy felkeljünk. Alig keltünk fel, mikor megszólalt a telefonom, így visszamásztam.
- Szia! – szóltam vele, Jake pedig leült mellém.
Gondoltuk, hogy hosszas beszélgetés elébe nézek…
- Szia! – szólt bele vidáman Nat – El sem hiszed, mi történt velem!
- Na meséld el, és majd meglátom – vigyorogtam.
Jake kicsit közelebb húzódott, hogy ő is hallja, mit ecsetel nekem a barátnőm. Mindkét karjával átkarolta a derekam, ezzel még közelebb húzott magához. Így vártuk, hogy Nat végre belekezdjen a történet mesélésébe. Hallottuk, hogy vesz egy nagy levegőt, és már tudtuk, bele fog kezdeni az egészbe, csak összeszedte a gondolatait.
- Az egész úgy kezdődött, hogy ugye megismertem Edwardot… és kiderült, hogy biológián ő a padtársam! Eleinte tartotta a távolságot, de aztán elkezdtünk ismerkedni… és Edward nagyon kedves volt. Néha furcsálltam, hogy csak úgy eltűnik, meg hogy képes gondolatokat olvasni; de néhány napja választ kaptam mindenre… - mondta belemerülve a dolgokba.
- Ezt hogy érted? – szakítottam félbe.
- Tudom, mi ő! – bosszankodott a félbeszakítás miatt.
- Tudod, hogy Edward vámpír? – bukott ki belőlem a kérdés.
- Igen! De befejezhetem?
- Ja, persze, bocsi.
Jake mosolyogva hallgatott minket, jól szórakozott Nat bosszankodásán.
- Megmutatta, hogy milyen napfényben, és mesélt magukról… és még aznap összejöttünk! – közölte végre a nagy hírt.
- Tényleg? Nem félsz tőle? – kíváncsiskodtam.
- Én? Tőle? Ugyan már! – nevetett.
- Ennek örülök – és tényleg így volt.
- Na én most megyek, nem gyártom tovább a számlát… majd valamikor összeülünk, és megbeszéljük. Szia!
- Oké, szia! – tettem le a telefont.
- Ez kicsit fura… Nat meg a vérszívó? – kérdezte Jake.
- Hát igen, az élet néha produkál furcsaságokat… de ha így áll a helyzet, akkor Edward nagyon szeretheti. Nekem azt mondta, hogy kilencven éve vár az igazira.
- Az szép teljesítmény! – kuncogott Jake.
- Hát igen, kissé sokáig tartott, mire rábukkant Natre – mosolyogtam.
- És még mindig el akarsz menni Cullenékhez? – kérdezte, közben szorosabban ölelte a derekam.
- El kellene… de végül is nem olyan sürgős – bújtam bele a forró ölelésébe.
- Ha nem annyira fontos most azonnal, akkor tölthetnénk egy kis időt kettesben, mit szólsz hozzá? Ha már a délutánunkat elveszi a műszakom…
Jake délutánra lett beosztva az őrjáratozni, próbálták kipuhatolni, hogy merre járhat Zoe, és ha megtalálják, megölik. Legalábbis így akarták megoldani. Más alternatíva nem volt, és azt sem tudtuk, hogy mikor bukkan fel a vérszomjas vámpír. Ami néhány nappal később következett be, amikor a fiúk magamra hagytak, mert járőröztek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése