- Miért? – tette fel Hell a következő kérdést.
- Azt még egyelőre nem árulnám el – jött a hamiskás válasz, Hellt pedig majd’ szétvette a düh. És engem is.
- Jake, nyugodj meg! – szólt rám Sam.
- De ez olyan dühítő! – válaszoltam idegesen. – Nem beszélve arról, hogy aggódom érte. Nem akarok itt bujkálni, ott akarok lenni mellette! – panaszkodtam.
- Nem kell sokáig várnod. Alice majd megadja a jelet, ha túlforrósodna a helyzet. No, nem mintha nem látnánk… - mondta Sam, ezúttal magyarázó jelleggel.
- És addig tétlenül ülünk? – kérdeztem felháborodva.
- Úgy tűnik… de egyébként Hellen múlik, lesz-e vámpírölés, vagy sem. Elvégre az ő apja – szúrta közbe Embry.
- Az igaz – adtam neki igazat.
- Nem, most mondod el! – sziszegte Hell. A keze ökölbe szorult, nem sok kellett hozzá, hogy megüsse az előtte állót.
- Különben? – kérdezte az kihívóan.
- Különben? Csak egy szavába kerül, és széttéplek! – dühöngtem. A többiek már meg sem próbáltak lenyugtatni, tudták, felesleges lenne.
- Különben? Különben… lássuk csak… röviden, tömören: nagyon megjárod – felelte a lány kissé elégedetten.
- Rendben, akkor most mesélek – adta meg magát.
(Heyley)
- Drága Helenám! – felhorkantam. Utálom a teljes nevem! – Amikor megszülettél, nem tudhattam sem én, sem anyád, hogy mennyire különleges is vagy…
Az erdőből halk morgás hallatszott.
- Kicsi lány, ha akarod, széttépem! – mondta Jake.
- Köszönöm, de azt hiszem, meghallgatom – mosolyodtam el.
- Mondd, te kivel beszélsz? – kérdezte apám.
- Az az én titkom – feleltem sejtelmesen.
- Szóval örökölted anyád képességét – szűrte le. – Ő belehalt a szülésbe… Én pedig nem tudtam elviselni a tudatot… így árvaházba adtalak.
(Jake)
Ismét felhorkant. Azt hiszem, nem, tudom, hogy nem hitte el az imént elhangzottak nagy részét.
- Ted, azért jött ide, hogy mindezt közölje? Ezt Hell eddig is sejthette. Igaz? – kérdezte Carlisle.
- Igaz. Nem vagyok kíváncsi erre. Több, mint tizenhat évig fel sem keresett. Mi ez a hirtelen érdeklődés? – kérdezte élesen Hell; közben Alice megadta a jelet. Rálépett egy ágra… mi pedig előjöttünk.
- Végre! – léptem Hell mögé. Ő elmosolyodott, és nekidőlt a mellső lábamnak. A szabad mancsommal átkaroltam a derekát.
- Alakváltók… - lehelte a férfi.
- Mit mondott? – kérdezte Carlisle. Ez engem is érdekelt.
- Alakváltók, akárcsak Molly…
- Ez magyarázat egy-két dologra… - suttogta Hell. Én nem értettem, akárcsak a többiek, de tudtam, amint lehetősége lesz rá, nekünk is elmondja. – De a válasz még mindig sehol – váltott át keményebb hangnemre.
- Nos, te nem tudhatod, de…
- De? – vonta fel a szemöldökét a lány.
- Odahaza, Oklahomában, sikeres üzletember vagyok. Ám, mint mindenkinek, nekem is vannak ellenségeim, akik ellen kell a védelem. Te lennél az egyik legalkalmasabb személy erre a posztra – magyarázta.
- Hogy mi? – kérdeztük egyszerre mindannyian.
- Jake, engedj el – kérte színtelen hangon, én pedig nem láttam értelmét ellenkezni. Odasétált Ted elé, és szinte az arcába mondta a véleményét. – Én soha nem leszek senki háziállatkája! – kiáltotta, és a régóta érett ütés egy fába taszította a vámpírt.
- Szép ütés volt! – jegyezte meg vigyorogva Emmett.
- Kösz! – vigyorgott rá Hell.
- Minden rendben? – kérdeztem óvatosan, mire ő bólintott.
Míg mi egymással voltunk elfoglalva, Ted kereket oldott.
- Hová lett? – kérdezte Paul.
- Körülöttünk rohangál – felelte Hell. – De ezt nem így kell!
- Visszahozzuk? – ajánlkozott Embry.
- Igen, de ha lehet, még legyen egy darabban – kacsintott rá Hell.
Embry és Paul csaholva eltűntek a fák között.
- Hell, apád hazudott, ami az árvaházas rész illeti. Valószínűleg egyszerűen nem kellettél neki – mondta csendesen Jasper.
(Heyley)
- Sejtettem – bólintottam.
- És tényleg házőrzőnek akar… - kotyogta el Edward.
- Remek! – fortyogtam. – Ennyi év után csak ezért keres meg?!
- Alice, mi a baj? – kérdezte Jasper. Hopp, Alice-ről elfeledkeztem… a terveim bizonyára kiborították.
- Hell, valamivel kevésbé brutális terved nincs? – kérdezte a vámpírlány, és az arca zöld árnyalatban játszott. Már ha ez lehetséges…
- Sajnálom Alice! – kértem bocsánatot.
- Semmi gond – mosolyodott el.
Hirtelen a fák recsegni-ropogni kezdtek, majd hamarosan előbukkant Paul és Embry, valamint Ted.
- Egyben van, elismerésem! – mosolyogtam a két farkasra, akik elengedték a férfi karjait.
- Őszintén! – álltam elé. – Tényleg egy üresfejű szolgának kellek? – kérdeztem kimérten.
- Természetesen. Anyáddal a viszonyom csupán haszon volt… miután meghalt, új munkaerő kellett… de aztán hallottam, hogy a lányom különlegesebb, mint valaha is hittem.
Amint ezt kijelentette, mindenki megfagyott.
- Rossz szavad nem lesz hozzám, félelemmel gondolsz rám… - sziszegtem. A gerincemen felfelé kúszott a forróság, én pedig átváltoztam. Közben végigkarmoltam a vállát…
- Megbánod, hogy idejöttél! – üzentem Edwardon keresztül.
Ted nem válaszolt, én pedig felhasítottam az ép vállát is.
- Valaki nagyon dühös… - hallottam Quil hangját.
- Szerintem széttépi – mondta Embry.
- Fogadunk? – kérdezte Quil.
- Te nyernél – mondtam. – Habár szívesen széttépném, azt akarom, hogy szenvedjen.
- Azért valamit hagyj nekünk is – mondta Sam vidáman.
- Oké, meglátom, mit tehetek – nevettem.
Jake odalépett mellém, én pedig hozzádörgölőztem.
- Már nem akarsz széttépni? – kérdezte Ted.
- Dehogynem – mondta helyettem Edward.
A férfi hátrált pár lépést – talán attól félt, mind megtámadjuk. Elléptem szerelmem mellől, és rávicsorogtam Tedre.
- Egy házimacska nem tud megrémíteni – mondta hidegen, mire Jake felmordult.
- Házimacska? – vontam fel a szemöldököm. Edward rám nézett, várta a folytatást. – Majd mindjárt meglátjuk! – indultam el. Edward nem is tolmácsolt, látszott Teden, ezt a jelzést megértette.
Ted tovább hátrált, majd futni kezdett. Én pedig utána vetettem magam. Nem kellett sokáig terelnem, hamarosan ismét a tisztáson álltunk.
- Ki akarsz szedni még valamit belőle? – kérdezte Sam.
- Nem, de játszani még jó lesz – morogtam Tedre. A férfi megint el akart futni, de elé álltam. – Csak nem félsz tőlem? – kérdeztem cinikusan.
- Félsz a saját lányodtól? – kérdezte Edward.
Körbe-körbe kezdtem járkálni a férfi körül, és egyre közelebb kerültem hozzá.
- Ő az enyém! – figyelmeztettem a srácokat.
Elég dühöt éreztem ahhoz, hogy egy várost is legyilkoljak, így egy vámpírt nem lehet nehéz megölni.
- Vigyázz! Ne hagyd, hogy átöleljen! - tanácsolta Jasper.
- Nyugi, tudom, mit csinálok! - üzentem Edwardon keresztül.
- Kell segítség? - kérdezte óvatosan Sam.
- Még nem. Őt én akarom! – mondtam ismét, mire egy kissé mindegyik farkas megrettent. Megértem őket, nem láttak még olyan dühösnek.
- Rendben, tégy belátásod szerint – mondta Sam, de mindenre készen figyelt.
- Gyere közelebb! – szuggeráltam a vámpírt.
- Vigyázz! – kiáltott rám Edward, de már késő volt. Apám átölelte a vállaimat. Rápillantottam, és levetettem magam a földre.
Jake ijedten felvinnyogott, de tudtam, mit teszek. A földbecsapódásom hatalmas robajjal járt, és a vállam is megjárta egy kicsit – fájt, rettenetesen fájt. Viszont Ted sem nézett ki jól. Több, mint valószínű, hogy eltörtem a vállát. Ám amíg nem rakja helyre, nem gyógyul meg… és nekem épp az volt a célom, hogy gyengítsem.
Mint az őrült, beletéptem a bokájába, ő pedig térdre esett. Ismét felkarmoltam a vállait, és kihívóan a szeme közé néztem.
- Csak nem akarsz megölni? – kérdezte szenvedő hangon. Tudtam, a nagyja csak rájátszás.
- Nem – mondtam Edwardon keresztül. Közelebb léptem apámhoz, hogy ismét lesújtsak, de megfogta a mancsomat. Szorosan tartotta, én pedig majdnem összeestem, ugyanis kénytelen voltam a sérült lábamon is állni.
Hirtelen zaj ütötte meg a fülemet, mindenki a hang irányába fordult. Egy lány jelent meg a fák között. Azt hiszem, vámpír volt, de… valamivel másabb volt, mint Cullenék, vagy Ted. A szaga alapján vámpírnak mondtam volna, de a szíve vert. Szőke haja meglebbent a szélben, ami még jobban felénk sodorta a szagot. Látszott rajt a tétovázás, hogy nem tudja, mi folyik itt.
- Te ki vagy? – kérdezte Carlisle.
- Hedvig, a Denali-klánból. Ti kik vagytok? – kérdezte csilingelő hangon.
- Mi vagyunk a Cullen-család – felelte Carlisle.
- Egy kicsit kibővülve –tette hozzá Edward.
A harc eközben tovább zajlott.
- Add fel! – morogta Ted.
- Soha! – üzentem Edwardnak, aki tolmácsolt.
A földre utasítottam a férfit, de nem öltem meg. A mozdulat felénél megálltam.
- Nem végzel velem? – kérdezte szkeptikusan.
- Nem. Nem vagyok olyan, mint te! – sziszegte Edward az én hangom magasságában, én pedig eltávolodtam a vámpírtól. – De ha még egyszer meglátlak itt, nem lesz kegyelem! – figyelmeztettem. Odabújtam Jake-hez. Aki aranyosan a vállamhoz dörzsölte a fejét.
- Látod, nem ér ő annyit – szólalt meg halkan.
- Igaz, viszont felhatalmazom a falkát, hogy ha meglátjátok, széttéphetitek – kuncogtam.
- Éljen! – rikkantotta Paul.
- Biztos, hogy ezt akarod? – kérdezte Sam.
- Igen, biztos – bólintottam, és leültem Jake mellé. Eléggé elfáradtam…
- Hazamenjünk? – kérdezte Jake.
- Még nem mehettek! – szólt ránk Sam.
- Jó-jó – sóhajtotta szerelmem.
- Hedvig? Ismerős a neved… - morfondírozott eközben Carlisle. – Tudom már! Egyszer láttalak, mikor Tanyánál voltam. Miért jöttél ide? – kérdezte kedvesebben.
- Anya küldött, szerinte sokat tanulhatnék a családjától – felelte. – Mi történik itt? – villant rám hirtelen a szeme.
- Hosszú történek… -kezdett bele Edward. –Röviden annyi, hogy Ted megpróbálta elvinni a lányát- célzott az előbbi csata okára. A lány bólintott, de nem szólt semmit.
Rádőltem Jake vállára; de nem sokáig maradtam így, mert a vállam még mindig sajgott – így lefeküdtem a fűbe, szerelmem pedig mellém feküdt. Dorombolva bújtam hozzá, amit mindenki meglepetten nézett. Azonban hirtelen történt valami. Régi emlékek; érzésfoszlányok rohamoztak meg.
Nem a saját emlékeim voltak, inkább anyué. Bennem pedig az érzések és hangok találtak visszhangra.
- Jól vagy? – kérdezte aggódva Jake. Ő is, és a többi farkas is látta azt, amit én. A sötétséget, és a hangokból kialakuló képet. Ted verte anyát, és akkor már tudott rólam. Legalábbis a szavaiból erre következtettem.
- Nem – feleltem, és egy apó könnycsepp kezdte meg az útját a bundámon.
- Még mindig el akarod engedni? – kérdezte Sam halkan, de annál nyomatékosabban.
- Nem… de már megmondtam neki, hogy elmehet. A szavam köt, de nem akarom többé őt látni – mondtam halkan.
- Tűnj el! – mordult rá Edward. Ő is látott, hallott mindent. – Ne is lássunk itt! Ne is halljunk rólad! – rendelkezett helyettem.
- Kösz Edward – üzentem neki.
- Nincs mit – rázta meg a fejét.
Ted fogta magát, és távozott. Talán nem akart több sérülést szerezni, nem tudom. Viszont nem is igazán foglalkoztam vele. Nagyot szusszantva Jake vállára hajtottam a fejem.
- Szerintetek veszélyt jelent ez a Hedvig nevű lány? – kérdezte Sam tűnődve.
- Nem hiszem, különben Carlisle tartana tőle, vagy ilyesmi – mondtam fáradtan.
- Mehetünk? – kérdezte Jake Samtől.
- Még bírjátok ki egy kicsit – felelte az alfa engedékenyen.
- Ha Hell nem alszik el öt percen belül… - kuncogott Embry.
- Fogadunk? – kérdezte Jared.
- Nem, múltkor is befürödtem… - felelte Embry.
- Ugyan, Embry! Ha fogadsz Jareddel, én is beszállok! – mondta Paul vidáman.
- Nem – mondta Embry.
- Jaj, ne legyél már nyuszi! – morogta Paul.
- Hogy mondtad? – kérdezett vissza Embry. Paul megtalálta a rést a pajzson…
- Azt mondta, hogy gyáva nyúl vagy! – mondta Jared.
- Én nem vagyok gyáva nyúl! – felelte dühösen Embry.
- Bizonyítsd be! Fogadj velünk – kontrázott rá Paul.
- Hát jó… arra fogadok, hogy Hell otthon alszik el – bökte ki végül Embry. – Kérlek, Hell, a kedvemért bírd ki addig, míg hazaértek!
- Nem ér befolyásolni őt! – tiltakozott egyszerre Paul és Jared.
- Öt dollárt teszek rá, hogy nem alszik el! – mondta Embry.
- Oké, tartom! – vágta rá Paul.
- Én is! – mondta elszántan Jared.
- Most komolyan, erre fogadtok? – kérdeztem álmosan.
- Naná! – felelte a három jómadár egyszerre.
Megforgattam a szemeimet, a fiúk pedig árgus szemmel figyelték, elalszom-e.
- Hedvig drágám, gyere el hozzánk – mosolygott rá melegen Esme.
- Rendben – bólintott a megszólított, és viszonozta a mosolyt.
- Nektek pedig oszolj! – parancsolta Sam.
Mindenki engedelmesen útnak indult, én pedig eltűntem az egyik bokorban, visszaváltoztam, és felöltöztem. Mivel az én ruháim elszakadtak, valaki hozott nekem újakat. Az illatból Alice-re gyanakodtam…
Jake felkacagott, én pedig kíváncsian kibújtam a bokor rejtekéből.
- Mi olyan vicces? – kérdeztem tőle mosolyogva, és megsimogattam a buksiját.
- Jared kéri majd a tájékoztatást, hogy mikor aludtál el – felelte vidáman.
Elnevettem magam, majd ásítottam egyet.
- Várj meg, rögtön jövök - mondta, majd ő is eltűnt a bokorban. Mikor kijött onnan, egy térdig érő farmer volt rajta. – Gyere, menjünk – mosolygott rám.
Visszamosolyogtam, és odamentem hozzá. Legnagyobb meglepetésemre felkapott a karjaiba, és csak ezután indult el. Átkaroltam a lábaimmal a derekát, a karjaimmal átfontam a nyakát, és a vállára hajtottam a fejem.
- Ne aludj még el - kuncogott.
- Próbálkozom, hidd el – mormoltam a vállába.
- Otthon az ágy kényelmesebb, mint én, nem gondolod?
- Nem, nem gondolom – szorítottam magamhoz.
- Jaj, te lány! – kacagott, és viszonozta a szorításom. Egyik karja a derekamat, a másik a hátamat támasztotta.
- Szeretlek – mondtam mosolyogva, és megpusziltam az arcát.
- Én is téged – suttogta, majd megcsókolt.
Már közel jártunk a Black-házhoz, Jake pedig sietősebbre vette a lépteit. Az ajtónál elvette a kezét a hátamról, és kinyitotta az ajtót. Felvitt a szobájába, és letett az ágyra. Betakart, majd bebújt mellém. Odabújtam hozzá, átkaroltam a derekát, ő pedig átölelt. Szinte azonnal elaludtam, és azt hiszem, szerelmem is elaludt.
Sokáig aludhattam, mikor felébredtem, finom illatok lengték be a házat. A gyomrom hangos korgással jelezte, hogy éhes vagyok. Ám megmozdulni nem tudtam, a fiú karjai ismét vasbilincsként tartottak. Óvatosan megböktem, de nem reagált rá. Szólongatni kezdtem, mire valami olyasmit morgott, hogy „csak még öt percet!”.
- Szívem, nincs öt percem, farkas éhes vagyok! – mondtam halkan, mosolyogva.
Hirtelen Jake gyomra is hangos korgással jelezte, gazdája is éhes.
- Akkor menjünk reggelizni – mosolyodott el Jake.
Leballagtunk a lépcsőn, és megcéloztuk a konyhát, ahol Billyvel kellett szembenéznünk.
- Végre felébredtetek – köszöntött minket.
- Végre? – kérdeztük egyszerre.
- Már három napja alszotok – tájékoztatott minket Billy.
- Akkor ez megmagyarázza, miért vagyunk ennyire éhesek – vakarta meg Jake a tarkóját.
- Egyetek nyugodtan – mutatott a megterített asztalra.
Leültünk az asztalhoz, és enni kezdtünk. Az első falatok után valaki vonyított egyet. Jake megforgatta a szemeit, és kinyitotta a konyhaablakot.
- Legalább azt várjátok meg, hogy befejezzük az evést! – kiáltott ki az erdőben várakozó farkasnak.
Befejeztük az evést, Jake elbúcsúzott tőlem és Billytől is, majd eltűnt az erdőben. Én is elköszöntem Billytől, és átmentem a Cullen-házba. Kíváncsi voltam, van-e valami fejlemény…
- Várjatok, rögtön lesz egy vendégünk! – hallottam Alice csilingelő hangját. Látott volna?
Odaértem a vámpírtanyához, és beléptem az ajtón. A többség lelkesen fogadott, és leültettek maguk mellé, a kanapéra.
- Miről maradtam le? – kérdeztem a vámpírokat.
- Semmiről drágám – mosolygott rám Esme.
- Hedvig épp belekezdett volna élete történetébe – mondta Emmett.
- Az engem is érdekelne – néztem rá a lányra.
- Azt hiszem, jobb, ha a legelején kezdem… Tanya biológiai lánya vagyok – mondta halkan.
- Az hogy lehet? – bukott ki Carlisle-ból a kérdés.
- Még emberként megismert egy vámpírt. Mondhatni szerelem volt első látásra, ami kialakult köztük. Mikor megszülettem, apa átváltoztatta anyát. Boldogok lehettek volna, de valahogy mégsem jött össze nekik.
- Miért nem? – szakította őt félbe Rosalie.
- Had folytassam… és megtudod – felelte Hedvig. – Sajnos anyába nem csak apa volt szerelmes, hanem egy másik vámpír is. Ez a másik vámpír megölte apát. Anya pedig bosszút állt… Ezután is vele és a klánnal maradtam. Ám ahogy nőttem, mindenki elől rejtegettek, szégyellték azt, ami vagyok.
- Miért, mi vagy te pontosan? – kérdezett rá Emmett.
- Nem jöttél még rá? Félvámpír… - mondta Hedvig türelmesen. Mindenkinek kikerekedtek a szemei, ő pedig folytatta. – Anya tudta, hogy sejthetsz valamit – nézett Carlisle-ra. – Azzal is tisztában volt, hogy nem mersz rákérdezni. Később hallottunk az itteni problémákról, és anya elküldött hozzátok, hogy segítsek – fejezte be.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése