- Miért menekültél el olyan gyorsan, miután Natet betessékelted a konyhába? – tértem rá a lényegre.
- A barátnőd illata teljesen megbolondított… attól féltem, hogy a végén megtámadom. Az ő vérének illata sokkal erősebb, mint bárki másé – mondta halkan – Még szerencse, hogy Jasper a többiekkel volt, nem tudom, mi lett volna, ha elveszti a fejét…
- Értem – csak most fogtam fel, mekkora veszélyt jelentettek a többiek Natre nézve.
Egészen késő estig beszélgettem a többiekkel, és habár Rosalie eléggé dühös volt még rám, még vele is sikerült beszélnem.
Másnap elmentem Nattel vásárolni. Először a cd-boltot vettük útba, mert azzal gyorsan végeztünk, tudtam, mit keresek. A ruhavásárlás viszont eléggé elhúzódott, mindketten nézelődtünk, és rengetek szatyorral a kezünkben mentünk vissza a Cullen-házhoz. Alig értünk oda, már is mehettünk a La Push rezervátumban található First Beach-re, mert megbeszéltük a többiekkel, hogy ott találkozunk. Mire mi odaértünk, a fiúk már nagyban készülődtek a szörfözéshez.
- Sziasztok! – huppantunk le a homokba.
- Sziasztok! Késtetek – mosolygott Jake.
- Vásárolni voltunk – magyaráztuk.
- Ez mindent megmagyaráz… - nevette el magát Sam.
- Ez övön aluli volt! – dobtam hozzá a törölközőmet.
Ezennel kezdetét vette a nagy törölköző-csata, amit a fiúk nyertek, mert túlerőben voltak. Miután sikeresen legyőztek minket, elmentek szörfözni. Mi jobbnak láttuk, ha a parton maradunk, így beszélgettünk egy kicsit. Közben elmentünk sétálni a part mentén, amit a fiúk kihasználtak. Mikor már nem figyeltük őket, kijöttek a vízből, és mögénk osontak. Mi észre sem vettük őket, így a következő pillanatban a vízben landoltunk. Elkezdtünk kergetőzni, mint holmi ötévesek, de nem zavart minket, mert jól mulattunk. Miután mind kifáradtunk, besétáltunk a rezervátumba, egy kávézóhoz. Rendeltünk hat adag forró csokit, és beszélgetni kezdtünk. A forró ital gyorsan átmelegített minket, így a hangulat is egyre jobb lett.
- Hell, és te mit csináltál Los Angeles előtt? – kérdezte Endrew, hisz említettem, hogy sokat költöztem.
- Bálna idomár voltam, nagyon messze innen – mondtam elszomorodva.
A többiek érezték a hangomból, hogy nem akarok erről beszélni, Endrew viszont nem. Így eshetett meg, hogy mégis megkérdezte:
- És miért szomorkodsz emiatt?
Felsóhajtottam. Szerintem rajta kívül mindenki megértette, hogy ez fájdalmas egy emlékem, amit nem szívesen osztok meg a nagyvilággal.
- Endrew, állj le, ne legyél már ekkora tapló! – szólt rá erélyesen Katy.
- Hagyd, – legyintettem – egyszer úgy is el kell mondanom.
Mindenki feszültem figyelt, várták a történetet.
- Egy tengerparti városkában laktam, és úgy-ahogy normális életem volt. Valamelyik nap hoztak egy új „attrakciót” a delfináriumba. Egy gyilkos bálnát, - mosolyodtam el – a show viszont mégsem indult el, mert nem tudták beidomítani. Annyira furdalt a kíváncsiság, hogy egyik éjjel belógtam a bálna tartályához. Egy darabig csak ültem a szélén, az idő viszont egyre romlott. Hamarosan kitört a vihar, amit aznapra jósoltak, én viszont maradtam. A vihar dallamára kezdtem dúdolni valamit, mire a bálna közelebb jött, végül már ott volt előtte. Sikerült összebarátkoznom a bálnával, és mikor már indultam volna, elkaptak. Viszont büntetés helyett megkértek, hogy minden nap járjak ki, és foglalkozzak az álltattal. Ezután nap, mint nap kijártam, és szépen haladtam az idomítással. Aztán volt egy nagyobb fellépésünk, ahol furcsa mód, de elnyerte a produkció a közönség tetszését. Sajnos nem sokkal ezután költöztünk el, így ez a téma eléggé le szokott törni, mivel az volt úgy-ahogy az első igazi otthonom. Los Angelest nem szerettem annyira, de itt viszont nagyon is hasonló a környezet, mint ott volt, így úgy érzem, ez lett az új otthonom – fejeztem be a monológom mosolyogva.
- Ezt nem hittem volna – döbbent le Katy.
- Tudjuk – mondtuk öten egyszerre, mire mindenkiből kitört a nevetés.
Megittuk a maradék csokit, majd fizettünk, és mindenki hazaindult. Nattel ismét a Cullen-ház felé tartottunk, mert hétvége lévén, Nat nálam aludt. Pontosabban csak aludt volna, ha az egész éjszakát át nem beszélgettük volna. Tudtam, hogy a többiek hallgatóznak, de nem zavart. Vígan cseverésztünk mindenről, megfeledkezve az időről. Éjféltájt lementünk a konyhába inni, utána pedig a kanapén beszélgettünk tovább. Nat szóbahozta Jaket, és feltűnt neki, hogy a másodperc tört részéig szinte teljesen elolvadtam.
- Na halljam, mit érzel Jake barátunk iránt. És semmi titkolózás, láttam, amit láttam, tényleg kíváncsi vagyok rá – mondta Nat.
- Na jó – sóhajtottam.
Végül is, – gondoltam – nem veszthetek semmit.
- Ha nagyon tömör és lényegre törő akarok lenni, akkor annyi, hogy elolvadok tőle – vallottam be.
- És ha nem akarsz az lenni? – kérdezte kíváncsian a barátnőm.
- Akkor össze kell szednem a gondolataimat, hogy szavakba tudjam önteni ezt az egészet… - mondtam halkan.
- Na akkor, tessék összeszedni azokat a fonalakat, és elmagyarázni nekem, mit érzel – mosolygott.
- Oké, kész vagyok – mondtam néhány perces csend elteltével.
- Na halljuk!
- Hát… olyan furcsa érzés vele lenni. Olyankor alig tudok magammal mit kezdeni, annyira örülök neki. A gyomrom meg néha hátraszaltózik, és nem értem, miért. Már annak is örülök, ha láthatom… Ez valahogy annyira megmagyarázhatatlan egy érzés, és még igazán azt sem tudom, mi ez. Majdnem elolvadok, mikor vele vagyok… - mondtam fülig vörösödve.
- Drágám, ez szerelem! – nevette el magát Nat – Te beleestél Jake-be!
- Halkabban! – szóltam rá.
- Miért? – kérdezte vigyorogva.
- Mert nem akarom, hogy az egész város tudja. Elég, ha ketten tudjuk.
- És Jake barátunk tudni fog róla?
- Muszáj lesz, hogy tudjon… legalábbis azt hiszem – sóhajtottam fel.
- Mikor mondod meg neki?
- Nem tudom. Egy darabig még titkolom, utána meglátjuk.
Egy darabig még beszélgettünk, de később a kanapén nyomott el minket az álom. Reggel viszont már a szobámban ébredtünk. Nem értettem eleinte, hogyan kerültünk ide vissza, de aztán eszembe jutott, hogy biztos valamelyik fiú hozott fel minket. Akkor kaptam észbe, - és tértem vissza a földre - amikor Nat álmában a bokámat kezdte rugdosni, közben valami olyasmiről motyogott, hogy Edward ne hagyja ott. Jobbnak láttam, ha felébresztem, de szegényre a szívbajt hozhattam, mert majdnem felpofozott. Még időben elhajoltam előle, de válaszképpen hozzávágtam egy párnát. Ebből természetesen párnacsata lett. Körbe-körbe rohangásztunk a szobámban, párnával a kezünkben, közben meg szakadtunk a nevetéstől. Hirtelen kivágódott az ajtó, és hat, igen aggódó szempárral találtuk szembe magunkat, minek hatására csak még jobban nevettünk.
- Úgy hangzott, mintha épp megölnétek egymást – mondta még mindig aggódva Esme.
- Pedig csak párnacsatázunk… de erről jut eszembe: Nat, most meghalsz! – vágtam hozzá nevetve a párnám.
- Egyébként még élünk – nevetett Nat.
- De nem sokáig – vigyorgott Jasper, és felkapta a földön heverő párnám, majd hozzám dobta.
- Ez nem ér! – nevettem.
- De ér! – szállt be Alice is a párnacsatába.
- De nem! – szedtem elő még néhány párnát.
Mindenki önfeledten szórakozott, bár ennek jobbára mi láttuk a kárát, mert össze fogtak ellenünk. A fene sem gondolta, mikor elkezdtük, hogy a vámpírok is szeretnek szórakozni ilyenekkel, mint a párnacsata.
Sajnos a hétvége gyorsan elszállt, és vissza kellett mennünk a suliba. Ez igazándiból csak nekem jelentett gondot. Egyrészt ott volt Jake, másrészt – ami a nagyobb gondot jelentette- ott volt Karl és a bandája is. Féltem, hogy ismét belém kötnek, bár ezt tudtam volna hárítani; ha szóban teszik. Ha tettekben, akkor nem igazán lett volna esélyem.
A suli egy darabig jól ment, nem kötöttek belém, és én sem kötöttem bele másokba. Viszont Jake egy idő után kezdett kerülni, amit egyáltalán nem értettem. Eleinte azt hittem, a vámpírok rám ragadt szag miatt teszi, de a többiek kibékültek vele, ezért jelentett rejtélyt Jake viselkedése. Egy hetet még ki is hagyott a suliból, amit szintén nem tudtam hová tenni. És egyre többet lógott Sammel, akit előtte ki nem álhatott. Ez így ment úgy egy hónapon át, csak köszönés szintjén beszéltünk egymással. Nem látszott annyira, de belül rettenetesen szenvedtem emiatt.
Végül eme egy hónap elteltével megelégeltem ezt az egészet, és egy éjjel átszöktem La Pushba. Addig ügyeskedtem – és erőltettem az agyamat -, amíg nem találtam valami megoldást, hogy bejussak Jake szobájába. Nem találtam egyszerű utat, így kénytelen voltam átváltozni, és így felmászni az ablakáig. Szerencsére nyitva volt, így bemászhattam. Volt nálam tartalék ruha, így nem volt probléma a visszaváltozáskor.
Leültem az ágya szélére, és néztem egy darabig, ahogy alszik. Átfutott az agyamon, hogy mennyire aranyos így is, de gyorsan elhessegettem a gondolatot, hogy hagyom aludni. Finoman megráztam a vállát, mire halkan motyogott valamit, és a másik oldalára fordult. Ekkor tudatosult bennem, hogy sokkal magasabb a testhőmérséklete, mint az átlag. Nem volt időm ezen rágódni, válaszokat akartam kapni a bennem egyre csak halmozódó kérdésekre. Megköszörültem a torom – jobb ötlet híján -, mire visszafordult, és álmosan pislogott rám.
- Mit keresel itt? – kérdezte még mindig kissé kábán.
- Neked is szia. Válaszokat keresek a rengeteg miértre, amiből egyre több és több lesz – válaszoltam kissé hidegebben a kelleténél.
- Azt hiszem, nincs más választásom, mint megválaszolni őket… Bár erről nem szabadna már beszélnem senkinek. Sokkal egyszerűbb lenne, ha te magad találnád ki. Akkor talán nem kötne a szabály, legalábbis azt hiszem – ült fel az ágyban.
- Akkor legalább valami támpontot adj, ahonnan elindulhatok ebben a kitalálósdiban – ültem picit közelebb hozzá.
Észre sem vettem, hogy egy pillanat alatt teljesen megenyhültem, és már nem akartam leszedni a fejét. Csak válaszokat szerettem volna kapni.
- Rendben… Emlékszel még arra, amit Natnek mondtunk, mikor először találkoztunk? – kérdezte éberebben, és reménykedve.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése