2011. március 16., szerda

18. fejezet

(Jake) Carlisle újból eltörte a rosszul összeforrt csontjaimat, és adott egy adag fájdalomcsillapítót is. A morfium megtette a hatását, kezdett kiütni. De még mielőtt elaludtam volna, megkértem a kimenő dokit, hogy szóljon Hellnek. Ha a Cullen-házban van, akkor is. Hallottam, ahogy apró lépések közelednek a vendégszoba felé, ahol én is voltam. A fiúk nem vállalták a kockázatot, hogy felvigyenek az emeletre. Az ajtó kinyílt, és belépett rajta a szerelmem, egy kisfiúval a kezében. Ő lenne a fiam? Istenem, egy ilyen eseményt elszalasztottam! Szóval ez volt az a rossz érzés, ami egész nap uralt. - Jól vagy? – ült le mellém aggódva. - Jól leszek – feleltem fáradtan. – Rendbe jövök, ne aggódj. Megfogtam a kezét, hogy valamennyire megnyugtassam. A fiam eközben kibontakozott az anyja karjaiból, és odabújt hozzám. Ezzel nem lett volna semmi baj, ha nem az összetört, jobb oldalamhoz kucorodott volna. Ám ezt Hell gyorsan orvosolta – átemelte Danielt a másik oldalra. - Gyere te is! – kértem immár kissé kómásan. Ő pedig teljesítette a kérésemet, így mindkettejüket átkarolhattam. A fájdalom mellett boldogságot is éreztem – hisz ott volt mellettem a fiam, és a gyönyörű mamája is, aki hamarosan a feleségem lesz. Bár nem értettem igazán, mit számít egy papír, hiszen úgy éltünk, mint a házasok. De tudtam, hogy mindeközben ez fontos neki. Ilyen gondolatok, és a családom mellett talált meg az álom, mely elűzte a fájdalmat. (Heyley) Jake elaludt – a fájdalomcsillapító rendesen dolgozott a szervezetében. De nem csak ő aludt el, hanem a fiunk is. Én azonban nem akartam aludni – csak néztem őket. Boldogság melengette a lelkem, ahogy ott feküdtünk, összebújva. (Billy) A fiam kissé összetörve, de hazatért. Hálás voltam Carlisle-nak, amiért ellátta őt. És megjelent Hell, Daniellel a karjában. A legnagyobb meglepetést az okozta, hogy a karomban tarthattam az unokámat. Alig akartam visszaadni az anyjának, de tudtam, hogy Jake örülni fog neki, ha látja őket. Kicsit később begurultam a vendégszobába, és szembesültem bele, hogy a kis család elaludt. Annyira aranyosak voltak! Hell félálomban rám nézett, majd elmosolyodott, és lehunyta a szemeit. Becsuktam a szoba ajtaját, hadd pihenjenek; majd a telefonhoz gurultam, és felhívtam Alice-t. Megkérdeztem, mikor lesz az esküvő, és kell-e segíteni valamit. Persze a válasz egyből az volt, hogy maradjak nyugodtan, ő már mindent megszervezett. Pedig én is ki szerettem volna venni a részem a fiam esküvőjének szervezéséből. De tudtam jól, hogy a kis csodabogár már mindent a legelső nap elintézett. (Jake) Hirtelen fájdalom nyilalt belém, erre ébredtem. A morfium hatása elmúlt, vagy legalábbis múlóban volt. Ahogy ott mocorogtam, felébresztettem a kedvesemet. - Sajnálom kicsim – mondtam halkan. - Semmi baj – mosolygott rám, és megsimogatta az arcom. - Kár, hogy nem lehettem ott, amikor Daniel született… - Tudom, hogy nem tehetsz róla. Majd legközelebb – mondta játékosan. - Legközelebb? – vontam fel a szemöldököm. - Talán – kacsintott rám. - Talán? – kérdeztem vigyorogva. Megsimogattam a hasát, mintha már is ott volna a második gyermekünk. - Oké-oké. Tényleg szeretnék még egy babát, hogy Daniel ne legyen annyira egyedül… de még várjunk vele, rendben? - Rendben kincsem – csókoltam meg. – Szeretlek. - Én is téged – mosolygott rám, és a vállamra hajtotta a fejét. A kezét felcsúsztatta a derekamról a mellkasomra. Óvatos volt, nem akart fájdalmat okozni. Daniel mocorogni kezdett köztünk, és nagy, kerek szemekkel ránk nézett. - Igen, téged is szeretünk – borzoltam meg a haját. Szerencsére elég gyorsan gyógyultam. Már a második napon mankókat kaptam Carlisle-tól, aminek nagyon örültem. Hell mindent megtett, hogy segítsen nekem. Én pedig gyakran lefoglaltam Danielt, hogy szerelmem nyugodtan szorgoskodhasson a konyhában. Ám most mégsem így volt, a fiunk a nappaliban játszott, míg Hell sütött. Csengettek. Nem tudtam, ki lehet az. (Heyley) Csengettek. Kimentem, hogy megnézzem, ki az. - Miben segíthetek? – kérdeztem óvatosan. - Kié az a gyerek? – kérdezett vissza Danielt bámulva. - Ő az én fiam – feleltem büszkén. - Kitől van? – kérdezte gyanakodva. - A férjemtől – feleltem immár óvatosabban. Oké, igazatok van, Jake még nem a férjem, csak a vőlegényem. - Kicsim, ki az? – bicegett ki Jake a vendégszobából. - A neven Caine Wolf – mutatkozott be végre. Ledermedtem. Az nem lehet! – A húgomat keresem. - Nekem nincsen testvérem! – jelentettem ki. Hiszen arról tudnék! Vagy mégsem? - Pedig eléggé hasonlít rád – jegyezte meg halkan Jake. - De ez akkor sem lehet… - próbáltam ellenkezni. - Igazándiból csak féltestvérek vagyunk – jegyezte meg Caine. - Erről apám miért nem beszélt? – kérdeztem halkan. A vonásai valóban hasonlítottak az enyémekre, így kétségem sem volt az igaza felől. De mit keres itt? - Mert az ő oldalán álltam – mondta egyszerűen, mire Jake felmordult. – De rájöttem, hogy ott nincs maradásom – tette hozzá gyorsan, mielőtt rávetettük volna magunkat. - És mit keresel itt? – tettem fel a kérdést. - Apánk sokat beszélt rólad. Úgy gondoltam, megkereslek. És abban is reménykedem, hogy nyugodtan élhetek – magyarázta Caine. - Ezért kerestél fel minket? – értetlenkedett Jake. - Igen – bólintott Caine. - Mit akarsz tőlünk? – kérdeztem rá. - Csak egy kis segítséget – felelte egyszerűen. Őszintének tűnt. - Gyere be! – mondta engedékenyen Jake. Odébb álltam az ajtóból, Caine pedig belépett rajta. Leültünk a kanapéra, és beszélgettünk még egy darabig. Végül megegyeztünk, hogy egy időre megkaphatja a fenti vendégszobát. Ahogy a napok teltek, kezdtem megszokni Caine jelenlétét. Azt hiszem, ehhez az is hozzájárult, hogy nem próbált megölni minket. Jake pedig napról-napra jobban lett, aminek nagyon örültem. De azt hiszem, volt valaki, aki még nálam is boldogabb volt – Alice. Hiszen így hamarabb mehetek majd férjhez! Ez be is bizonyosodott, épp aznap, mikor először játszottunk a kertben Daniellel. Jake már jól volt, és míg én mosogattam, ő kivitte a fiunkat a kertbe. Én csak azt hallottam, hogy Daniel kacag, és egy farkas halkan morog. - És engem kihagynátok a mókából? – léptem ki a hátsó ajtón a mögöttünk lévő kisebb rétre, ami tulajdonképpen kertként szolgált volna. - Gyere te is! – hívott Jake. Nekem sem kellett több, átváltoztam, és odaszaladtam szerelmemhez. A fiunk kerek szemeket meresztett, majd odabattyogott hozzánl. Igen, a gyors növekedés mellett nagyon gyorsan fejlődött. Már járt, és néha beszélt is. - Anyu? – nézett rám kérdően, mire bólintottam. Elmosolyodott, és átölelte az egyik mellső lábamat. Aztán csak nézte, ahogy Jake-kel ugrálunk, egymáshoz bújunk, és játékosan birkózunk. Daniel pedig mindvégig nevetett. - Annyira édesek! – hallottam meg Alice hangját. Vidáman ránéztem a vámpírlányra, és szerelmem ezt kihasználva lenyomott a földre. - Nyertem! – mondta ő örömittasan, és mint egy boldog kutya, csóválta hozzá a farkát. - Igen, nyertél – adtam neki igazat, majd feltápászkodtam. Odaballagtam a fiam mellé, és leheveredtem a fűbe. Dannie is nyúzni kezdett, de őt finoman lehúztam magamról. - Szerintem kíváncsiak rá, hogy miért jöttél – jött ki Billy. - Azért, hogy elraboljam őket egy ruhapróbára – hadarta a lány. - Elmentek? – kérdezte Billy. - Elmenjünk? – kérdezte némán Jake. - Muszáj. - Akkor nincs más választásunk – sóhajtotta. – És addig mi legyen Daniellel? - Nyugodtan hagyjátok itt a kissrácot – jelent meg Caine, valószínűleg megérezte a tépelődésünket. És hallgatózott. - Te ki vagy? És mit keresel itt? – kérte őt számon kissé ingerülten Alice. - Alice, nyugodj meg – mondta türelmesen Billy. Felkocogtam az emeletre, és gyorsan visszaváltoztam. Felöltöztem, és a következő pillanatban már ott álltam Alice mellett. - Ő a bátyám, Caine – mutattam be a srácot, majd odamentem szerelmemhez. Felvettem Danielt, Jake pedig bepréselte magát a házba, és eltűnt a lépcső tetején. – Na kicsim, itt maradsz Caine-nel? - Igen! – felelte a fiam kis töprengés után, én pedig átadtam őt a bátyámnak. - Rá akarod bízni Danielt? – kérdezte döbbenten Alice. - Miért ne? - kérdeztem értetlenül. - Ugyan Alice, nem lesz semmi baj – került elő Jake. - Nem bízom benne! – jelentette ki a vámpírlány. - Én viszont igen – mondtam határozottan. - Alice, nem kell aggódnod, nem fogja bántani Danielt – mondta Billy. - Jól kijövünk egymással – mondta Caine is. Ezután azonban már nem foglalkoztunk ezzel a témával, és a család – de furcsa ezt mondani… - többi tagjától elbúcsúzva a Cullen-ház felé vettük az irányt. - Igazán elhozhattátok volna Danielt – mérgelődött Alice. - Majd talán legközelebb – vigasztalta Jake. A ruhapróba ezúttal is külön zajlott – Alice nem engedte, hogy Jake lásson a menyasszonyi ruhámban. Ő már csak ilyen, nem igaz? A hófehér ruha gyönyörűen állt rajtam, és Alice a derekából is visszavetetett. Tökéletes volt. Már alig vártam, hogy oltár elé álljak benne, hogy örök hűséget meg miegymást fogadhassak Jake-nek. (Viveka) Hell és Jake esküvője csodálatos volt. Az egész esemény körülbelül egy napot ölelt fel. De addig a napig nekünk, koszorúslányoknak ruhapróbákra kellett járnunk. Azt hiszem, megérte a dolog – ugyanis Alice megtalálta a tökéletes ruhát. Mindenkinek. De térjünk vissza ide, hogy készülődünk. Alice mindent elintézett - megjöttek a székek, a díszek, minden.Feldíszítettük a esküvő színhelyét, és mire a vendégek megérkeztek, már minden készen állt, és csak a párra vártunk. Hamarosan ők i megérkeztek, és kezdetét vette a ceremónia. Először Jake jelent meg, fekete öltönyben. Daniel odaszaladt hozzá, mire nevetve felkapta, majd odaadta egy srácnak. Nem ismertem, bár a vonásai ismerősek voltak. Arra is rájöttem, honnan – Hell vonásait fedeztem fel bennük. Nem tudtam levenni róla a szemem, és ő rám nézett. Éreztem, ő az, akivel életem végéig együtt lehetnék. Elmosolyodott, majd elszakította tekintetét az enyémtől, és az oltár felé nézett. Felcsendült a szokásos esküvői zene, és Hell lassan tipegve közeledett Jake felé. Látszott rajta, hogy szeretne gyorsabban menni, de a ruha nem engedte. Majd mikor odaért, a pap elkezdte a szokásos szöveg elmondását: - Azért gyűltünk ma itt össze, hogy tanúi legyünk e férfi és nő házasságának. Jacob Black, elfogadod-e az itt megjelent Helena Wolfot törvényes feleségedül? Kitartasz-e mellette jóban, rosszban, boldogságban, szegénységben, betegségben, egészségben? - Igen – harsant Jake hangja. - És te, Helena Wolf, elfogadod-e az itt megjelent Jacob Black-et törvényes férjedül? Kitartasz-e mellette jóban, rosszban, boldogságban, szegénységben, betegségben, egészségben? - Igen – csendült a hangja, bár Jake-éhez képest alig volt hallható. De Hell hangja határozottságtól csengett. - Isten és az állam által rám ruházott hatalomnál fogva ezennel házastársaknak nyilvánítalak benneteket. Megcsókolhatod a menyasszonyt – mondta mosolyogva a pap, Jake pedig rögtön megcsókolta Hellt. Hatalmas tapsvihar fogadta a jelenetet, mindenki örült. A pár eltűnt, hogy átöltözhessen. Persze, nekünk volt a tisztünk, hogy segítsünk Hellnek. Egy sokkal könnyebb ruhát vett fel, és mi is ruhát cseréltünk. Hiszen most fog kezdődni a parti! Én pedig talán találkozhatok azzal a sráccal… Miután mindenki átöltözött, lementünk táncolni. Hell Jake-kel táncot, a többiek meg össze-vissza. Én pedig odaléptem az ismeretlen férfihez, aki csak álldogált. - Szia, Viveka vagyok – mutatkoztam be. - Szia, én Caine vagyok – mosolygott rám. - Még nem láttalak erre… - jegyeztem meg halkan. - Pár napja érkeztem a húgomhoz. - Így már értem – mosolyodtam el. - Mondd csak, jól érzem, hogy olvasni próbálsz bennem? – szegezte nekem a kérdést kíváncsian. - Talán igen, talán nem – feleltem sejtelmesen. - Farkasos lány? – kérdezett rá. - Talán – vigyorogtam rá. – És mit keresel erre? Mármint Hellen kívül. - Szóval Hellhez jöttem. Tudod, ő a család egyetlen tagja, aki kellemes társaság a számomra. - Engem befogadtak – magyaráztam. – Váratlanul ért a mostani… khm, állapotom, és a Quileute törzs híre messzire eljutott. Felkerestem őket. - Szóval befogadtak – mormolta maga elé. - Be – biccentettem. – De ma Hell esküvője van, nem tehetnénk félre ezeket a kérdéseket? - De, talán félretehetnénk – bólintott engedékenyen. - Farkasos srác? – pislogtam rá nagy, kerek szemekkel. - Talán igen, talán nem – vigyorgott. - Te most szívatsz? – akadtam ki. - Lehetséges – bólintott rá. - Na jó, megyek, keresek egy táncpartner – vetettem oda, és elsétáltam. - Hajrá! – harsant mögöttem Caine hangja. Hogy tudtam pont belé vésődni? A Sors most tuti kacag rajtam. A bár felé vettem az irányt, remélve, találok ott valakit. Találtam is, méghozzá Pault és Jaredet. A kezdetektől fogva úgy éreztem, hogy Paultól tartanom kell a két lépés távolságot, bár ő volt az, aki gond nélkül elfogadott. - Hey, Viv! – integetett Jared, és próbálta túlharsogni a zenét. – Kérsz valamit? - A szokásosat – feleltem mosolyogva, ő pedig már rendelte is. Tudták, hogy imádom a Pina Coladát, és azt is, hogy leginkább alkohol nélkül iszom. - Parancsoljon – tette le a pultos a koktélom. - Köszönöm – biccentettem, és leültem az egyik bárszékre, a két fiú mellé. Ahogy láttam, a fiúk sem estek túlzásba. Valószínűleg attól tarthattak, hogy vámpírok törnek ránk. Ami furcsa lett volna, hisz amúgy is volt körülöttünk egy csomó vámpír. Nem csak a Cullen-család, de a meghívottak között is akadtak vámpírok. - Mi van, az új srác lerázott? – érdeklődött Jared. - Biztos nem bírja a képem – morogtam. - Oda se rá – legyintett Paul. – Te már közénk tartozol. Quileute-farkas vagy. Ha nem bír minket, nincs helye a bandában. A bandában pedig most három tökös csaj is van – vihogott. - Különben is, neki kellene a te kegyeidet keresnie. Ha bevésődött nálad, akkor sem mehetsz utána, mint valami pincsi. És elvileg a pasi éli meg először – tette hozzá Jared. - Jaja, nálunk az a szokás, hogy először a kan kergül meg – kacagta Paul. - De srácok, félig ő is Quileute, nem? Úgy értem, Hell miatt… - kérdeztem óvatosan. - Míg így áll hozzád, addig nem! – jelentette ki komolyan Jared, és Paul is egyetértően bólogatott. - Én annyira imádlak titeket! – öleltem át mindkét srácot. - Ugyan – legyintett Jared kissé zavartan. Nem szokott hozzá egyikük sem az ilyesfajta reakcióimhoz. És akkor megéreztem, hogy az ő italukban sincs alkohol. - Semmiség, hisz a hugink vagy! – mosolygott rám Paul, és mindketten átöleltek. - Ti józanok vagytok? – képedtem el. - Még szép! – mosolygott Jared. - Szóval, szingli társaim, ki kire repül rá? – kérdezte Paul. - Én nem vagyok szingli – emlékeztetett minket Jared. - Akkor keresd meg szíved hölgyét – vigyorgott rá Paul. – Én Jake nővérét, Rachelt szemeltem ki. - Ajaj, te is megkergültél? – kérdeztem évődve. - És te hugi? Veled mi a helyzet? – érdeklődött Jared, gyorsan témát váltva. Azt hiszem, beletrafáltam, Paul bevésődött Rachelbe. - Én? Én itt maradok, és iszom még egy koktélt – döntöttem. - Jól van, de ha kellünk, itt vagyunk – mosolygott rám biztatóan Paul, és otthagytak. Kértem egy koktélt, és lehunytam a szemeimet. Arra gondoltam, hogy megiszom, és elsunnyogok. - Hölgyem, felkérhetem egy táncra? – hallatszódott mellőlem. - Úristen! Jasper, ne rémísztgess! És Alice ki fog nyírni. - Valójában ő mondta, és szólt, hogy ezt fogod mondani. De azt is elárulta, hogy beadod a derekad. - Oké, nem bánom. De nem vagyok jó táncos – vallottam be. - Ne aggódj, erre is felkészültem – mosolygott rám. Jaspernek jó meggyőzőereje van, ezt mindig is tudtam. Sőt, tapasztaltam is párszor, amikor a közelükben volt a falka. Olyan volt vele táncolni, mintha első osztályú keringős lettem volna. Egyszerűen fantasztikus volt. Vagy befolyásolt, vagy tényleg jól táncoltam… A következő számnál Carlisle kért le. Megdöbbentem – az egész család összebeszélt, vagy csak úgy spontán jött? De úgy sejtettem, ez magától jött, hogy érezzem, bírnak engem. Éppen ismét a bárpulthoz mentem volna az Emmettel való táncolás után, mikor megállított valaki. - A következő táncot nekem adod? Ránéztem, és azt hittem, hogy vagy a két Pina Colada tett be, vagy túl sokat táncoltam Cullenékkel, vagy csak rosszul látok. Caine állt előttem. Kissé tétováztam, de elfogadtam a felkérést. Ekkor felcsendült egy régi, szerelmes szám. Alice a dj-pultnál állt, és engem nézett – az arcán pedig győzedelmes mosoly virított. Táncolni kezdtünk, de nem simultunk össze, inkább olyan tipegős volt az egész. - Caine, ha egyedül lennénk, hány százalék lenne az esélye, hogy felkérj? - Egy? – kérdezte szemtelenül. - Nagyon vicces – morgolódtam. - Na jó, figyelj. Az egész buliban egyedül vagy, ott ülsz a bárnál, és egyedül a csaposnak jössz be, aki már a harmincötöt tapossa. - Ez afféle farkasos srác megérzés? – kerekedtek el a szemeim. - Nem, ez olyan pasimegérzés – mondta, de fél szemmel a csapost néztem, aki tényleg engem bámult. - Ne nézd már így, attól félek, megölöd… - Mégsem hagyhatok magára egy ilyen hölgyet egy olyan férfi társaságában – válaszolta, és a hangszíne is megváltozott. - Te tényleg ennyire lovagias vagy? Vagy csak Jasper szórakozik veled? Vagy egyszerűen csak sokat ittál? – érdeklődtem óvatosan, és szúrósan néztem rá. Ahogy visszanézett rám… te jó ég! Azt hittem, megáll a szívem. Talán meg is állt volna, ha Embry nem ütöget egy kiskanalat a poharához, hogy negyedjére is pohárköszöntőt mondjon. - Azért gyűltünk ma itt össze… Igen, Leah, tudom, hogy unjátok már, de mindig kihagyok valamit! – mondta, mire mindenki felnevetett. - Akkor halljuk, remélem ez lesz az utolsó! – hallatszódott Quil hangja valahonnan a tömegből. - Szóval, örülök, hogy a két család egyesült. Köszönet a szervezésért és a díszekért Alice-nek, mert minden tényleg nagyon csodálatos. Köszönet mindenkinek, aki eljött. Caine, vigyázz a huginkra! – nézett komolyan ránk. – Igyunk a további jó partira! – mondta, és mindenki felemelte a poharát, hogy igyon belőle. A buli mélyen az éjszakába nyúlt, és mindenki jól érezte magát. Daniel nagyon hamar elaludt, Billy haza is vitte. Én magam az estét Caine társaságában töltöttem, táncoltunk, beszélgettünk, és ittunk is – természetesen csak alkoholmenteset. Nem tudom, kezdetben miért volt olyan bunkó, de utána nagyon rendesen viselkedett velem.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése