Hosszadalmas késés után végre újra itt :) Elnézéseteket kérem az elmaradásért, remélem a fejezet kárpótol mindenkit!
Örömünk csak pár napig tarthatott, mivel anya meglepetésszerűen beállított. - Te mit keresel itt? – kérdeztem meglepetten.
- Jöttem, hogy lebeszéljelek - mondta, és mellettem belépett a Black-házba.
- Kincsem, minden oké? – jött le álmosan Jake a lépcsőn. Későn ért haza szegény az őrjáratból, még aludhatott, amikor anya csengetett. Egy egyszerű farmer volt rajta, mint mindig.
- Azt ne mondd, hogy ő… - kezdte anya, én pedig becsuktam az ajtót.
- De – léptem oda vőlegényem mellé. – Menj vissza nyugodtan pihenni – néztem rá, de közben féltem kettesben maradni anyával.
- Majd később – karolt át.
- Miért akarsz lebeszélni? – kérdeztem, és kicsit közelebb húzódtam a páromhoz.
(Jake)
Hell édesanyja ellenszenves volt a számomra – már csak azért is, mert meg akarta akadályozni az esküvőnket. És azt akarta, hogy szabaduljunk meg a babától.
- Hell, annyi időd van még! Ne dönts elhamarkodottan! – mondta a nő.
- Anya, tudom, hogy jól döntöttem, mikor igent mondtam – mondta kedvesem halkan.
- Szeretjük egymást, mi ebben a rossz? – kérdeztem óvatosan.
- Te csak maradj ki ebből! Teherbe ejtetted a lányomat! – ripakodott rám.
- Mindenhez két ember kell. Ehhez főleg – jegyezte meg Hell. – Én is ugyanúgy benne voltam.
- Valamelyikőtöknek lehetett volna esze!
- Anya, támogatnod kellene! – fakadt ki kedvesem, és odabújt a mellkasomhoz. Így csak én láthattam, hogy könnyes a szeme. Magamhoz öleltem, próbáltam megnyugtatni.
- Vagy megakadályozni a rossz döntéseid következményeit!
- Egy baba miért lenne ballépés? – kérdezte a lány, mikor kicsit összeszedte magát.
- Az a szerelem beteljesülése – suttogtam mosolyogva.
- Te csak ne vigyorogj! – förmedt rám a nő.
- Nem hallottad, mit mondott, igaz? – kérdezte Hell, és elmosolyodott. Könnytől és örömtől csillogó szemekkel rám nézett, és megcsókolt.
- Hagyjátok abba! – parancsolt ránk.
- Anya, mi ütött beléd? – kérdezte Hell. – Néhány nappal ezelőtt még nem volt kifogásod ellene!
- Egyik ismerősöm lánya is így járt. Elővigyázatlanok voltak, most pedig a lány ott áll a szülés előtt, és egyedül fogja felnevelni a gyereket. Túl fiatal vagy, még iskolába jársz! Ki nevelné fel a kicsit?! Nincs munkája egyikőtöknek sem, miből tartanátok el magatokat? Csak azért, hogy valaki más gondoskodjon róla, nincs értelme! – érvelt.
- De nem kell félned! – ellenkezett kedvesem.
- Miért kértem volna meg a kezét, ha nem akarnám őt? – kérdeztem, nem törődve azzal, hogy talán többet rontok a dolgon, mint javítok.
- Mindkettőnket szeret, nem lesz baj – használta ki Hell a hirtelen támadt, pár másodperces csendet.
- De az iskola… és nem tudjátok eltartani! – mondta az anyja.
- Meg tudjuk oldani, és létezik esti iskola is – érvelt Hell, és próbálta megnyugtatni a nőt.
- És mi lesz a munkával?
- Megoldjuk – mondtam egyszerűen. Tudtam, hogy apa támogatna minket mindenben.
- Ki fog gondoskodni róla? – kérdezte immár halkabban.
- Majd felváltva vigyázunk rá – feleltem, mire kedvesem ismét elmosolyodott. De mindketten tudtuk, hogy abbahagyjuk majd az iskolát, ha végre leérettségizünk.
- Sziasztok fiatalok! – gurult be apa az ajtón.
- Maga meg ki? – kérdezte a nő.
- Billy Black – mutatkozott be apa. – És ön kicsoda?
- Lisa Wolf – mondta a nő.
- Minek köszönhetjük a látogatását? – vonta fel a szemöldökét apa.
- Lebeszélem a lányomat egy őrültségről – jelentette ki Lisa.
- De pár napja már áldását adta rájuk – értetlenkedett apa.
- Hibáztam, akárcsak a lányom.
- Anya, ezt már nem lehet visszacsinálni – mondta Hell óvatosan. – És ha lehetne, akkor sem válnék meg tőle – jelentette ki. Büszke voltam rá, amiért ilyen bátor.
- Maga hagyta, hogy idáig fajuljanak a dolgok? – támadta le apát Lisa.
- Szeretik egymást – vont vállat. – És elég idősek hozzá, hogy felelősséget vállaljanak a döntéseikért.
- Mindketten tizenévesek! – fakadt ki Lisa.
- Azt ne mondd, hogy te nem tartanád meg a helyemben! – morogta Hell.
Lisa nem felelt, valószínűleg nem tudott erre mit mondani. Szerelmem győzedelmsen elmosolyodott, majd visszabújt a karjaimba – azt hiszem, az anyja esetleges újabb dührohamától tartott; és próbálta takargatni a hasát. Már nem volt olyan vékony, mint amikor megismertem – hiába, a baba szépen fejlődött benne. És gyorsan: csak pár hete mondta Carlisle, hogy az én drágám a második hónapban van; most pedig már olyan négy hónapra tippeltem volna. De annak ellenére, hogy egyre jobban kerekedett, gyönyörűnek láttam.
- Gyere, elmehetnénk sétálni – súgtam a fülébe.
- Menjünk! – egyezett bele Hell.
Apára néztem, ő a szeme sarkából ránk kacsintott, és megpróbáltunk kiosonni. Majdnem sikerült – Lisa figyelmét az ajtó nyikorgása keltette fel.
- Nem mentek sehová! – mordult ránk. Megadóan leültünk a kanapéra. Egymást átölelve vártuk, hogy Lisa ismét veszekedni kezdjen. – Nem futhattok el a felelősség elől! – mondta határozottan.
- De anya… - kezdte szerelmem
- Nincs de!
- Nem akarok többet veszekedni! –fejezte be a lány a megkezdett mondatot.
- Semmi gond, részemről nyugodtan mehettek – mosolygott ránk apa.
- Nem, a lányom nem megy sehová! – szögezte le Lisa.
- Akkor te mész el – mondta Hell, és az összekulcsolt ujjainkat nézte.
- Kidobnál? – döbbent meg az anyja.
- Gyűlölök veszekedni; és mivel nem jutunk egyről a kettőre, nincs más választásom – felelte a lány.
- De kicsim, meg kell értened!
- Értem is; de a baba marad, és kész – jelentette ki,
- Örülök, hogy így látod – simogattam meg a hasát. Éreztem, hogy a gyermekem odabújik a tenyeremhez. Hell rátette a kezét az enyémre, hogy hagyjam ott. Mindketten mosolyogtunk, ez a pár pillanat apró kis menedék volt a zűrzavarban.
Azt hiszem, ez az aprócska jelenet még Lisát is megingatta. Már nem tűnt olyan biztosnak a dolgában.
- Lehet, hogy tévesen ítéltem meg a kapcsolatotokat – mondta tétován. Mind értetlenül meredtünk rá
- Ezt hogy érted? – kérdezte végül Hell.
- Már látom, hogyan viselkedik veled. Ha tényleg szereted, nem állok közétek - mondta végül.
- Örülök, hogy végre belátta – biccentettem.
- Veled még nem békéltem meg! – nézett rám szúrósan. Vállat vontam. Ez az apró tényező már nem tudott zavarni. Fáradtan szerelmemhez bújtam.
- Mondtam, hogy menj vissza aludni – korholt kedvesen.
- Az várhat – feleltem halkan.
Szóval Lisa végül megbékélt az esküvőnkkel és a gyerekünkkel is.
(Heyley)
Ezt nem hiszem el! Végre valahára abbahagyta a veszekedést. Fellélegeztem. Eljutottunk a beszélgetés vagy mi azon részére, hogy már nem kiabált, és elfogadta, hogy nagymamát csináltunk belőle.
Anya elfoglalta a kanapé szabad sarkát, és még beszélgettünk egy darabig. Utána végre elment, és magunkra hagyott minket. Jake már tényleg fáradt volt, így könyörtelenül elküldtem aludni.
- És te mit fogsz csinálni? – érdeklődött Billy.
- Azt hiszem, sütök valamit. Csokitortára vágyom – feleltem zavartan.
- Csak tessék – mosolygott rám. – De be is mehetek a városba, és hozhatok neked…
- Hagyd csak, legalább eltöltöm az időm – mosolyodtam el.
- Ahogy gondolod. De ha szükséged van valamire, vagy valamit szeretnél, akkor mindkettőnknek szólhatsz.
- Tudom – bólintottam, és elkezdtem a csokitortának a tésztáját kikeverni -, de tényleg megoldom még. És Jake nagyon fáradt, inkább hagyom pihenni. Téged pedig nem szeretnélek össze-vissza küldözgetni – magyaráztam.
- Semmi gond Hell – mosolygott rám ismét.
Elszöszöltem a csokitortámmal, de megérte a belefektetett időt. Épp kivettem a sütőből, mikor megláttam Alice kocsiját. Nem tudtam volna eltalálni, miért jött kocsival…de amint kiszállt, megláttam, hogy az autó tele van mindenféle szatyorral és dobozzal. Egyszóval Alice bevásárolni volt.
Letettem az asztalra a tortát, és az ajtóhoz mentem. Ahogy kinyitottam, Alice betáncolt rajta, és leült a konyhába.
- Csak azért jöttem, hogy megnézd a meghívót meg a vendéglistát – hadarta, és mindkettőt a kezembe nyomta. A meghívó nagyon szép volt, az elején egy farkas és egy gepárd futott egymás felé.
- Alice, ez csodálatos – mosolyogtam rá a lányra. Kinyitottam, és elolvastam a rövid szöveget. Rövid, de annál szebb volt.
- És mit szólsz a vendéglistához? – kérdezte izgatottan. – Szia Jake! – nézett el mellettem. Megfordultam. A lépcső aljában valóban a vőlegényem állt.
- Szia!
- Sziasztok lányok! – lépet oda hozzám. Átkarolta a derekam, és ő is szemügyre vette a kezemben lévő meghívót. – Alice, fantasztikus lett! – nézett rá a vámpírlányra.
- Semmiség – legyintett Alice boldogan.
Megnéztük a vendéglistát, és mindketten elismeréssel néztünk végig s neveken. A nevelőszüleimtől kezdve, a falkán át a vámpírokig mindenki meg volt hívva. Amolyan családi esküvőnk lesz – és én ilyet szerettem volna.
- Ez is tökéletes lett – mondtam boldogan. Kezdtek a dolgok jó irányba fordulni.
- Oké, akkor holnap elpostázom őket – csilingellte Alice. – Az esküvő pedig egy hétre rá!
- Ezt rád bíztuk – mondta Jake. – Akárhogy lesz, nagyon boldogok leszünk – mosolygott rám.
- Tudom – kacsintott a lány. Igen, ő már csak tudhatta… - De nem is zavarok tovább – mosolygott, és meg sem várta, hogy kikísérjük, kisuhant az ajtón, és beindította az autót. A következő pillanatban felpörgette a motort, és elhajtott.
- Látom, sütit sütöttél – mondta vőlegényem.
- Te is kérsz? – kérdeztem, és a konyhába mentem. Egy kést húztam ki a konyhaszekrényből.
- Biztos vagy benne, hogy jó ötlet megkínálnod egy éhes farkast? – jött utánam incselkedve.
- Teljes mértékben – vettem ki két tányért.
- Lehet, hogy meg fogod bánni – mondta, és leült egy székre. A csibészes mosoly azonban még nem tűnt el az arcáról.
- Nem fogom – mosolyogtam rá; és felvágtam a tortát.
Tény, hogy gyorsan eltüntettük, de egyáltalán nem bántam meg, hogy megkínáltam őt. Sőt, örültem is – egyedül nem tudtam volna megenni.
Hirtelen megcsörrent a telefon. Nem voltam elég gyors, Jake vette fel.
- Igen? – szólt bele a kagylóba. Egy ideig hallgatott, majd újra megszólalt. – Oké, máris megyünk!
- Mi történt? - kérdeztem, miután visszatette a telefonkagylót a helyére.
- Alice azt mondta, hogy valaki újszlötthadsereget szervez, emiatt is van sok halott Seattle-ben. Úgy sejtik, az lehet a központjuk. Arra kérte a falkát, hogy segítsen.
- Akkor most mi lesz?
- Szólok a többieknek, és megyünk. Egy tisztáson találkozunk majd. Szeretném, ha itthon maradnál – nézett a szemeimbe komolyan.
- Kizárt – ráztam meg a fejem.
- Tudtam, hogy ezt mondod – mosolyodott el. – Egy próbát azért megért…
(Jake)
- Gyere, menjünk! – álltam fel, és őt is felsegítettem.
Szóltam apának, hogy elmentünk, és amint kiléptünk a bejárati ajtón, átváltoztam. Hell felpattant a hátamra, én pedig felvonyítottam - így hívtam a srácokat. Nem kellett sokat várnom – hamarosan mindenki bőrt váltott.
- Mi a helyzet? – kérdezte Embry.
- Alice híreket hozott – mondtam, és megmutattam nekik a telefonbeszélgetést.
- Fiúk, irány a tisztás! – parancsolta Sam.
Szóval a tisztáson találkoztunk. Mikor odaértünk, már minden Cullen – és Bella – ott volt.
Carlisle elővezette a fia, Jasper mondandóját. Jazz elmondta, hogyan harcolnak az újszülött vámpírok, és mire kell vigyáznunk.
(Seth)
Csodáltam, hogy Jazz ennyi mindent tudott. A többiek persze lehurrogtak, én túl fiatal vagyok a harchoz, stb. De attól még tetszhet a dolog, nem?
A szavakat tett követte: bemutatták a harcot.
- Mi nem próbáljuk meg? – kérdeztem izgatottan.
- Nem, mi csak szemlélődők vagyunk – mondta Sam.
- Seth, mégis, hova gondolsz? – akadt ki Leah.
- Leah, nyugi! – csitította Jake.
- Kösz, haver!
- Nincs mit, tesó!
- Sziasztok! – lépett hozzánk Bella.
- Szia! – mosolygott rá Hell.
- Ez már mindig így lesz, igaz? Valaki állandóan meg akar majd ölni… - mondta szomorúan.
- Egyszer majd feladják – biztatta őt a másik lány.
- Vagy nem – horkantotta Leah, hogy Hell is értse őt.
- Leah, ne legyél már ennyire pesszimista! – korholta őt Hell.
- Egy kis optimizmus tényleg beléd férne, tesó! – ingattam a fejem.
- Fogd be, öcskös! – morogta az én drága tesókám. Mióta apa meghalt, ilyen mogorva volt.
- Hagyjátok abba! – parancsolt ránk Sam.
- Bella, ne aggódj annyit. Minden rendben lesz – mondta Hell.
- Aggódom miattuk – mondta Bella halkan. Jake óvatosan a lányhoz dörzsölte a fejét. Hell nem szólt semmit, csak megsimogatta a farkast.
A bemutató végeztével visszatértünk Emilyék házához – de Jake és Hell maradt még. Jake azt mondta, hogy szeretné, ha Carlisle megnézné a menyasszonyát.
- Figyelj, Jake, ha végeztek, gyere vissza házhoz, oké? – kérte Sam.
- Oké Sam – egyezett bele a béta.
(Heyley)
Aggódva néztem végig a bemutatóharcot – féltem, hogy végül valaki megsérül a csatatéren.
Amikor vége lett, a farkasok elmentek.
- Szeretném, ha Carlisle megvizsgálna – mondta Jake.
- Rendben – mosolyodtam el. Tudtam, hogy ez megnyugtatná, kevésbé aggódna.
- Carlisle! – szólt az apjának Edward. – Jacob szeretné, ha megvizsgálnád Hellt!
- Rendben! – nézett ránk Carlisle. – Hell, gyere velem a dolgozószobámba – kérte, én pedig leszálltam Jake hátáról, és követtem a férfit.
A doki megvizsgált, néztünk megint ultrahangot; elmondta, hogy minden rendben; és megdöbbent, hogy ilyen gyorsan növekszik a pici.
- És már látod, hogy fiú lesz-e vagy lány? – kérdeztem kíváncsian.
- Igen, az előbb láttam egy pillanatra – mondta vidáman Carlisle. – Gratulálok, fiatok lesz!
Kint Jake felvakkantott, mire mosolyogva megköszöntem a vámpírdokinak a vizsgálatot.
- Szóval fiunk lesz – mondta Jake, miközben Samékhez tartottunk.
- Igen, kezdhetünk gondolkozni a nevén – mosolyogtam.
- Oké! Hazaérünk, és nekikezdünk, rendben? – nézett fel rám.
- Persze!
- Remélem most hamar végzünk… - sóhajtotta. Szegénykém még mindig farkasbőrben szaladgált.
Amint kiléptünk a fák közül, megrohant minket a falka. Mindenki gratulált, és Embry hozott ruhát Jake-nek. Vőlegényem egy közeli bokorban átváltozott, felöltözött, és bementünk a kis házikóba.
- Hell, Alice telefonált, üzeni, hogy az esküvőtöket három héttel odébb tolta – mondta Emily.
- Miért nem mondta? Ott voltunk náluk… - értetlenkedett Seth.
- Vásárolni ment – mondta Jake. – Láttam, amikor elindult.
- Ez mindent megmagyaráz – bólintottam.
A farkasok megbeszélték, hogy mi lesz, és vacsora után hazamentünk. Kaptunk pár névötletet, de még nem választottunk. Otthon elmondtuk Billynek, hogy fiú unokája lesz. Ő is gratulált, és egy ideig hármasban ötleteltünk. Végül Jake előállt a tökéletes névvel: Daniel Black.
Sajnos Daniel nagyon gyorsan nőtt, így Carlisle úgy látta jónak, ha beköltöztet a Cullen-házba. Én nem örültem neki, mivel ezt azt jelentette, hogy még kevesebb időt tölthetek Jake-kel. Persze, bejött, amikor csak tudott, de az nem volt ugyanaz. És a mi a legrosszabb: pár nappal később szerelmem elmaradozott, én pedig egyre magányosabb lettem. Carlisle-nak rengeteg könyve volt – de mind orvosi szakkönyv volt, ami nem tudott lekötni. És idővel valaki állandóan a nyakamon lógott, és nem engedett felkelni az ágyból.
Valamelyik nap Alice-szel voltam a házban – a többiek vadászni mentek. Ez volt, azt hiszem, a szerencsém. Kitaláltam, hogyan juthatok el Jake-hez.
- Ne is próbálkozz! – ült le mellém a vámpírlány. – Tudom, mit tervezel!
- Alice! – sziszegtem, és kimásztam az ágyból. – Ha még egy nyomorult percet itt kell töltenem, megőrülök! – fakadtam ki. – Jatt megbolondul az érzéseimtől, hát még én!
- De Carlsile megmondta, hogy bármikor jöhet a baba…
- Az a bármikor nem ma lesz – mondtam határozottan, és elindultam az ajtó felé. Az első pár lépés elég nehézkes volt, de utána már minden remekül ment.
- Nem mehetsz el! – csilingellte pár oktávval feljebb. Tudom, hogy aggódott miattam, hisz közel volt a szülés és a többiek harca is…
- Dehogynem – azzal kisétáltam a szobából. Alice egészen a bejáratig követett, és próbált lebeszélni. De tudta, hogy mennyire szenvedek Jake nélkül, így végül elengedett.
Elsétáltam La Pushba – jól esett a sok fekvés után végre kimozdulni. Meg sem álltam, míg haza nem értem. A Black-ház volt az én igazi otthonom, ami most mintha régi ismerősként várt volna rám.
A ház mellett megláttam Jake-et, aki már farkasbőrben volt; de még nem indult el. Meg akartam szólítani, meg akartam kérni, hogy ne menjen; de képtelen voltam rá. Végül nem is kellett megtennem – a szél felé sodorta az illatomat, mire ő hitetlenkedve szagolt a levegőbe, majd felém kapta a fejét. Boldogság öntött el, és mindenről megfeledkezve – kissé botladozva bár, de – odaszaladtam hozzá. Végre valahára megint átölelhettem őt. Átkaroltam a nyakát, mire ő óvatosan hozzám dörgölőzött.
- Miért nem jöttél át hozzám? – kérdeztem szomorkásan; és simogatni kezdtem. Nem haragudtam rá, akartam, de képtelen voltam.
- Carlisle azt mondta, jobb, ha nem megyek – mormolta, és elhúzódott tőlem. Pengeéles fogai közé vette a csuklómat, és a hátsóudvar felé húzott.
Elmosolyodtam, és követtem őt. Egy terebélyes fához vezetett, ami alá lefeküdt; én pedig mellé ültem. Neki dőltem a vállának, ő pedig az ölembe tette a fejét. A hátamat az oldalának támasztottam, és ismét simogatni kezdtem a hatalmas buksiját.
- Daniel! – kaptam hirtelen a hasamhoz, mire a vőlegényem ijedten rám nézett. – Legalább a vesémet hagyd a helyén! – méltatlankodtam. Az volt a fiam szokása, hogy mindenemet szétrúgta… - Megfordult – mondtam Jake-nek, hogy megnyugtassam.
Éreztem, hogy egy apró kéz belülről végigsimít a hasamon, ott, ahol szerelmem feje pihent. Úgy szerettem mindkettejüket! És szerencsére Sam is megbékélt a fiam gondolatával.
- De hogy kerülsz ide? – kérdezte vőlegényem csukott szemekkel.
- Meglógtam. Sikerült rávennem Alice-t, hogy elengedjen – magyaráztam. – Mondd csak, te mikor aludtad ki magad rendesen utoljára? – kérdeztem, mert majd’ leragadt a szeme, már amikor kinyitotta őket…
- Mikor utoljára mellettem aludtál – felelte halkan. Az a nap régen volt már…
- Akkor most pihenj – mosolyogtam rá, és odabújtam hozzá.
Jake aranyosan a tenyeremhez dörzsölte a fejét, és felsóhajtott. Szegénykém tényleg nagyon fáradt volt. Ahogy néztem, elálmosodtam egy kicsit – valahogy, valamiért a Cullen-házban nem tudtam olyan jókat aludni, mint mellette. Halkan dúdolni kezdtem neki, mire elmosolyodott, és hamarosan el is aludt. Idővel én is elbóbiskoltam kicsit, de nem aludtam el teljesen.
(Esme)
Hazaértünk a vadászatból, és Hellnek nyoma sem volt, csak az én bánatos kislányom ült a nappali kanapéján.
-Mi?! Elment ahoz a farkashoz? – kérdezte idegesen Edward. Az egész család megdermedt, mint nagyon aggódtunk Hellért.
- Haza kell hoznunk! – határozott szerelmem.
- Hogyan? Azt mondta Alice-nek, hogy megbolondul itt! – tajtékzott Edward.
- Ezt aláírom – mondta Jasper, miközben a feleségét vigasztalta.
- Esme, Alice, menjünk – mondta Carlisle. Alice félénken felállt, és elindultunk.
Amint La Push felé tartottunk, hallottuk a két galambot. De volt ebben az egészben valami szokatlan. Az egyik hang nem emberi volt, hanem farkasmorgás. A következő pillanatban Hell felkiáltott. Aggódtunk érte.
- Daniel! Legalább a vesémet hagyd a helyén! – morgolódott a lány. – Megfordult – tette hozzá. Egyszóval a vőlegénye is aggódott érte.
Furcsa párbeszédnek voltunk fültanúi – az egyik felet nem értettük.
- Meglógtam. Sikerült rávennem Alice-t, hogy elengedjen – mondta Hell, mire a lányom elszégyellte magát. - Mondd csak, te mikor aludtad ki magad rendesen utoljára? – a válasz morogva érkezett, és abban a percben örültem volna, ha Edward fiam is velünk van, hogy tudhassuk, mi folyik ott. – Akkor most pihenj! – parancsolta Hell, és dúdolni kezdett.
Mire odaértünk a Black-házhoz, már mindketten aludtak. Annyira édesek voltak!
- Felébresszük őket? – kérdeztem férjemet.
Carlisle egy kissé habozott, eközben Hell a farkas vállába nyomta az arcát. Morgott valamit, mire Jacob még inkább összegömbölyödött, ezzel is védve a lányt.
- Azt hiszem, már felébredtek – felelte szerelmem. – Hell, gyere vissza a házba!
- Nem akarok – felelte csendesen a lány.
Meg tudtam őt érteni. Carlsile egy ágyhoz láncolta, és a szerelmét is eltiltotta tőle. A farkas halkan felnyüszített, amit nem igazán értettem.
- Semmi baj – suttogta Hell, és megsimogatta a vőlegényét. – Nem megyek el.
- De… - kezdett ellenkezni Alice.
- Nem, Alice, nincs de – vágott a szavába Hell. – Sajnálom, hogy csúnyán viselkedtem veled, de meg kell értenetek, hogy nem bírom tovább bezárva.
- Megértem kicsikém – mondtam halkan.
- Esme, tudom – mosolyodott el. – Tudom, hogy csak óvni akartok, de nem zárhattok el tőle. Nemsokára ideérnek az újszülöttek, ki kell használnunk azt a pár órácska nyugalmat, amit Jazz és a falka hagy nekünk – tolmácsolta Jake morgását.
- Hidd el, megértjük – mondta Carlisle. – De ne mtartom túl jó ötletnek, hogy itt legyél – nézett rá a lányra.
- De olyan régen láttuk egymást! – érvelt Hell, és belesüppedt a farkas bundájába.
- És a fiad hamarosan megszületik – tette hozzá Alice.
- Tudom, de ti néhány nap múlva elmentek harcolni. Tudom, hogy te is mész – nézett rá Jake-re. – Csak egy valamit kérek: egyben gyere haza – simogatta meg az állat fejét. Jake bólintott, és hozzádörzsölte a fejét a lányhoz.
- Hell, biztos, hogy maradni akarsz? – kérdeztem meghatottan. Ettől próbáltuk óvni, és nem volt rá szükség.
- Igen – felelte komolyan. – Nem akarok hálátlannak tűnni, de szeretnék egy kis időt a vőlegényemmel tölteni – pirult el.
- Rendben – adta be a derekát Carlise. – Majd gyere vissza.
- Köszönöm – nézett ránk hálásan.
Így hát nélküle tértünk haza. Otthon Edward még dühöngött egy kicsit, de végül ő is megnyugodott.
(Heyley)
Annyira jó volt egy kis időt Jake-kel tölteni! Boldog voltam, és nem zavart, hogy Daniel össze-vissza forgolódott a pocakomban.
Tudtam, hogy Jake szeretne minket átölelni, de tartania kellett a kapcsolatot a falkával.
- Hamarabb ideérnek, mint hittük – mondta hirtelen. Szomorúan átöleltem a nyakát. – Sajnálom kicsim, úgy tűnik, nem tudunk sokáig itt lenni.
- Semmi baj. Csak tényleg egyben gyere haza – kértem őt ismét.
- Ez csak természetes – bólintott.
Éreztem, hogy itt a búcsú pillanata. Felálltunk, és még egyszer megöleltük egymást. Nehéz szívvel kísért el Cullenékhez, és aggodalommal telve váltunk el. Amint beléptem, Jasper elárulta, áthívták Emilyt, hogy ne legyek egyedül. Hát, legalább nem egyedül aggódhattam.
Mikor a vámpírok távoztak, leültem a kanapéra. Rossz előérzetem volt. A gyomrom ökölméretűre szűkült; de nem azért, mert a fiam felfelé tolta. Igen, ezt is szokta. Már alig fél el odabent.
Ideges voltam, és féltettem a vőlegényemet. Tudtam, hogy Emily is így érez; hisz az ő vőlegénye is a csatatéren volt.
(Jake)
Nem szívesen hagytam ott Emilyvel Hellt. Rettenetesen aggódtam érte. Minden lépésnél vissza akartam fordulni, de Sam nem engedte. Megértem őt, de nem tudtam nem odafigyelni arra a szorító érzésre a gyomromban. Féltem, hogy valami baja esik, hogy egyáltalán történik vele valami, és én nem leszek ott, hogy segítsek neki.
- Jake, nyugi! – nyugtatott Viveka. – Minden rendben lesz.
- Nem lesz semmi baj – mondta Leah. Ő is megszerette a menyasszonyomat.
- Aggódom érte – mondtam halkan.
- Tudjuk – mondta Jared. – A gondolataid másról sem szólnak.
- Ne haragudjatok… - kértem bocsánatot.
- Semmi baj – mondták elnézően.
- Megértjük – mondta Embry.
- És vigyázunk, hogy senki se jusson el a házatokig – mondta Quil.
- Kösz fiúk – hálálkodtam. Talán tényleg csak emiatt aggódtam. Akkor az érzés miért nem múlt el?
Nem volt több időm gondolkodni, a csata elkezdődött.
(Heyley)
Az aggodalom érzése egyre inkább a hatalmába kerített. És Daniel is nagyon mocorgott, úgy éreztem, muszáj lefeküdnöm, hogy ő is elférjen.
- Hell, minden rendben? – kérdezte Emily.
- Igen, persze – néztem rá. Akkor jöttem rá, hogy ő miattam is aggódik.
Aztán az eddigieknél sokkal furcsábbat éreztem. Eleinte csak apró összehúzódások követték egymást, majd mindtha bepisiltem volna. De az lehetetlen, hisz percekkel előtte voltam a mosdóban. Csak nem… de. Daniel a legető legrosszabb napot válaztotta arrra, hogy megszülessen. De már nem lehetett feltartóztatni a fiamat, a magzatvíz elfolyt, és ő is elindult a világ felé.
Az összehúzódások egyre sűrűbbek és erősebbek lettek. Hirtelen valami hangos reccsenéssel jelezte, hogy eltört… odanéztem a kezemre: a kanapé karfája megadta magát a szorításomnak.
- Mi a baj? – kérdezte aggodalmasan Emily.
- Daniel… - kezdtem, de nem tudtam befejezni a mondatot, mert felkiáltottam.
- Szólok valakinek… - akart elmenni, de megfogtam a kezét.
- Nem tudsz. Rajtunk kívül senki sincs itt. – préseltem ki magamból.
- De valamit tennem kell! – mondta kétségbeesetten.
- Nekem kéne idegesnek lennem – engedtem meg egy apró mosolyt. De nem voltam az, Carlisle rendesen felkészített erre a pillanatra. Csak aggódtam. A fiamért, és az apjáért is.
Kissé akadozva bár, de elmondtam neki, mire kell figyelni, mire van szükség. Elővett mindent, amit kértem, és megnézte, mennyire tágultam ki.
(Jake)
Érezem, hogy valami baj van. Hogy Hellnek szüksége lenne rám. Kizárt, hogy bebeszéltem magamnak a dolgot.
- Jake, koncentrálj a feladatra! – mondta Leah keményen.
- Ugyan Leah, próbáld őt is megérteni - mondta Embry.
- Mellette kéne lennem – sóhajtottam.
- Emily vele van, nem lesz baj – mondta Sam, hogy megnyugtasson.
- Ne aggódj, nem engedünk el senkit – mondta határozottan Quil.
- Köszönöm, tényleg nagyon hálás vagyok – mondtam az egész falkának.
De az aggodalmam nem múlt el, sőt, egyre erősebb lett.
(Heyley)
Daniel nagyon ki akart már bújni belőlem, és ahogy mozgolódott, bordán is rúgott párszor.
Emily állandóan figyelte a tágulást, és amikor eljött az ideje, segített világra hozni a fiamat. Elvágta a köldökzsinórt, és a kezembe adta Danielt.
- Sajnálom, többet nem tudok segíteni – mondta őszintén. – Nem vagyok orvos…
- Semmi baj, így is sokat tettél értünk – mosolyogtam rá.
A fiam inkább tűnt kétévesnek, semmint újszülöttnek – bár ez várható volt. Nagy, barna szemei voltak, és barna haja. Annyira szép kisfiú volt!
- Gratulálok! – mosolygott rám, és megsimogatta a fiam fejét. Daniel elmosolyodott, és odabújt hozzám.
(Jake)
Az aggodalmam kezdett elmúlni, és átadta a helyét egy új érzésnek; miszerint Hellel kell lennem. De tudtam, hogy ez még nem lehetséges, hisz a harcot be kell fejezni.
Leah majdnem őrültséget csinált – egy újszülött majdnem átkarolta. Én hülye meg odarohantam hozzá, és letéptem róla a vámpírt. Ezzel csak annyi baj volt, hogy én szívtam meg. Nem tudom, hogyan, de átölelt, és összezúzta a jobb oldalam összes csontját.
(Heyley)
Éreztem, hogy baj van. El akartam menni, de még szükségem volt orvosi ellátásra, így nem tehettem. Meg kellett várnom Carlisle-t. Hála az égnek elég gyorsan megérkezett, és amint meglátott, megvizsgált, ellátott, és a fiamat is megvizsgálta.
- Mindketten egészségesek vagytok – mosolygott rám. – De én megyek is, el kell látnom Jake-et, csak a felszerelésért jöttem…
- Mi történt? – kérdeztem aggódva.
- Egy újszülött átölelte. Az egész jobb oldalát összetörte.
- Mi is megyünk – jelentettem ki, és feltápászkodtam.
- Nem tartom jó ötletnek, hogy megerőltesd magad – ellenkezett óvatosan.
-Gyorsan gyógyulok – mondtam határozottan. – És mellette kell lennem.
- Rendben – egyezett bele. Rose és Alice kicsit vonakodott elengedni minket; de végül hoztak a fiamnak ruhát, és elengedtek.
A Black-ház előtt ott találtam az egész falkát. Gratuláltak, kicsit dédelgették Danielt, míg Carlisle újra eltörte vőlegényem csontjait. Annyira sajnáltam! Nagyon fájt neki ez az egész procedúra.
- Miért avatkozott bele? – kérdezte Leah mérgesen. – Elintéztem volna!
- Fogd be Leah! – mordult rá Embry.
Amint Carlisle kijött, mondta, hogy menjek be. Nem mintha magamtól nem mentem volna… Karjaimba kaptam a fiamat, és Billy társaságában beléptem az ajtón.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése