19. fejezet

(Daniel)

Az esküvő nagyon szép volt, anyuék pedig nagyon boldogok. Persze, nem csak akkor, ők mindig azok voltak.

A konyhában ültek, míg én a nappaliban játszottam nagyapával. A nászutat tervezgették, hallottam – noha fogalmam sem volt, mi lehet az. De azt is hallottam, hogy nem biztosak benne, hogy el is tudnak majd menni.

- Ugyan fiam, legfeljebb később mentek. Az sem baj – mondta nekik nagyapa.

- Igen, ez is igaz – jöttek ki hozzánk.

- Még helyet sem találtunk – mondta anya.

- Csak annyit tudunk, hogy valami napos helyre szeretnénk menni – tette hozzá apa.

- Majd kitaláljátok – lépett be a házba Caine bácsi, - Tudtok valami jó helyet, ahová elhívhatnám vacsorázni Vivekát?

- Port Angelesben van egy jó étterem – mondta anya segítőkészen.

- És onnan a visszaút is beletelik egy kis időbe – kacsintott rá apa. Én ebből nem sokat értettem. Csak azt, hogy Caine bácsi el akarja vinni vacsorázni Viveka nénit.

- Rendben, köszi! – mondta Caine bácsi hálásan, és elviharzott.

A következő pillanatban megszólalt a telefon. Anya odaperdült hozzá, és felvette.

- Szia Hell! – hallottam Alice néni hangját. – Át tudnál jönni most rögtön?

- Persze, megyek – mondta anya, és letette a kagylót.

- Mi az, kicsim? – kérdezte apa, és átölelte őt.

- Alice megkért, hogy menjek át hozzájuk – mondta anya gyorsan.

- Akkor menj – mosolygott rá apa, és megcsókolta. Rosszul leszek!

(Heyley)

Átszaladtam a vámpírtanyára, ahol a kanapém Bella ült. Feltűnt, hogy a lány sápadt, és vért ivott egy bögréből. Ahogy jobban szemügyre vettem, azt is észrevettem, hogy eléggé gömbölyödik.

- Szia Bella! Gratulálok – mosolyogtam rá.

- Szia Hell! Köszönöm – mosolyodott el. – De azért máshoz is gratulálhatsz – mutatta a kezét, amin egy gyönyörű gyűrű volt.

- Összeházasodtatok? – kérdeztem kíváncsian. – Mikor?

- Néhány héttel ezelőtt – mondta Boldogan. – Sajnálom, hogy nem lehettetek ott, de nektek tényleg minden összejött – tette hozzá szomorúan.

- Semmi baj. Akkor az esküvőtökhöz is gratulálok – mondtam vidáman.

- Hell, gyere csak! – hívott félre Alice. – A többiek elmentek vadászni, de azt mondták, hogy adjam át neked az üzenetüket. Carlisle és Esme felajánlotta nektek, hogy elmenjetek Esme-szigetére nászútra. Edward és Bella is ott volt – hadarta.

- Tényleg? Ez csodálatos, köszönjük – hálálkodtam.

- Emmett és Rose meg azt, hogy fogadjátok el.

- Én azt mondom, hogy remekül fogjátok magatokat érezni – mondta Bella ábrándozva. Biztosra vettem, hogy a nászutas emlékekben gyönyörködik.

- Szerintünk is – mosolygott rám Alice.

- Tényleg nagyszerű, és köszönjük, de biztosan ezt akarjátok? – kíváncsiskodtam.

- Igen, tényleg ezt akarjuk – felelte Bella határozottan.

- Oké, ha biztosak vagytok benne, akkor elfogadom – mondtam hálásan.

- Örülök – mondta Alice vidáman. – Danielt viszitek?

- Még nem tudom, de valószínű – feleltem.

- Ha úgy döntötök, hogy mégsem, szívesen vigyázunk rá – biztosított Alice.

- Csak a magad nevében beszélj – intette le Bella. – Én jelenleg mozdulni is alig tudok…

- Majd megbeszélem Jake-kel, hogy mi legyen Dannie-vel – mosolyogtam biztatóan Alice-re.

- Rendben, elintézem a repülőjegyeket, és felhívlak, hogy mikor indulhattok – mondta a vámpírlány, és telefonálni kezdett. Én pedig hazaindultam, és elbúcsúztam tőlük.

Otthon elmondtam Jake-nek, és úgy döntöttünk, hogy a fiunkat is elvisszük. Felhívtam Alice-t, és lemondta ma döntésünket, ő pedig elmondta, hogy a jegyek a reptéren várnak minket, és akár már ma is indulhatunk. Megköszöntem – még egyszer - , majd telefonáltam a bátyámnak is. Nem vette fel, biztosra vettem, hogy már Vivekával van; így sms-t írtam, hogy nászútra mentünk, Danielt is visszük.

Gyorsan összepakoltunk, elköszöntünk Billytől, és autóba ültünk. Jake elvezetett a reptérig, ahol valóban ott vártak minket a jegyek. Felültünk a gépre, és már nagyon vártuk, hogy ott legyünk Esme-szigetén.

- Nayeli – súgta Jake a fülembe, mielőtt földre szálltunk. Csodálatosan hangzott, bár nem értettem. – Ez annyit jelent, hogy szeretlek – mosolygott értetlen tekintetem láttán.

- Én is téged – mosolyodtam el.

Landolás után végre szemügyre vehettük a szigetet. Meseszép volt, pálmafák mindenütt, a tenger égkék színben pompázott – az egész varázslatos volt. Örültem, hogy végül elfogadtam Alice ajánlatát. Ennél jobbat keresve sem találtunk volna.

A nyaraló is tökéletes volt – minden megvolt benne, amire szükségünk lehetett. Talán még több is, bár nem néztem be minden szekrénybe.

(Viveka)

El sem hiszem, hogy Caine randira hívott! De tényleg! Azok után, ahogy a kapcsolatunk indult… és most mégis Port Angelesbe megyek vele vacsorázni. Hihetetlen volt! Annyira boldog voltam, hogy randira hívott! Ugye ez tényleg randi? Ugye nem csak reménykedem?

Port Angeles csodaszép volt, ahol pedig az étterem állt, egymást érték a kis üzletek. A város tele volt nyüzsgéssel – ez azonban nem tetszett annyira, hogy én a nyugodt környezethez voltam szokva. De ettől eltekintve nagyon kellemes volt.

Sokan voltak az étteremben, de Caine előrelátásának – és asztalfoglalásának – hála volt helyünk. Átnéztük az étlapot, rendeltünk, és utána egész este beszélgettünk.

- Mondd, te randiztál valaha valakivel? – kérdezte mosolyogva. Na ne, ennyire feltűnő lenne?

- Nem – feleltem vonakodva. – Amint jelentkezett ez a farkasos „probléma”, a hozzám hasonlóakat kezdtem keresni. Tudni akartam, hogy vannak-e még olyanok, mint én; vagy csak én vagyok ilyen szerencsétlen? – vallottam be.

- Szerintem inkább szerencsés vagy, semmint szerencsétlen – mondta őszintén. – Ha nem jöttél volna ide, lehet, hogy sohasem találkozunk.

- Igen, ez igaz – mosolyodtam el. – És te mit szólsz az itteni élethez? – váltottam témát, remélve, észreveszi, hogy ez a randis dolog kissé kényelmetlenül érint.

- Kellemesebb, mint amire számítottam.

- Mi a véleményed a húgodról és a sógorodról? – kíváncsiskodtam.

- Hell aranyos lány, jobb tesót szerintem kívánni sem kívánhatnék. Jake is rendes, és azt hiszem, ha nem bántja meg Hellt, akkor nagyon jó barátok lehetünk – mondta tűnődve.

- Miért bántaná meg? – lepődtem meg. Vállat vont. – Látszik, hogy még nem voltál Jake-kel őrjáraton. Akkor nem gondolnád, hogy megbánthatja.

- Miért? – most ő lepődött meg.

- Minden gondolata Hell körül szokott forogni – feleltem egyszerűen.

- Tényleg? Akkor azt hiszem, feleslegesen aggódom – mondta megkönnyebbülten.

- És mik a terveid? – kérdeztem rá. Abban reménykedtem, hogy itt marad.

- Még nem tudom. Jól érzem magam itt, úgyhogy elég nagy az esélye, így maradok. A falka és a vámpírok is rendesek velem, így panaszra nem lehet okom.

- És hol fogsz lakni?

- Hát, majd kinézek magamnak egy házat, de egyelőre Helléknél tanyázok. És te kinél laksz?

- Én Leah-nél lakom. Nagyon rendes…

- Rendes? – horkantotta Caine. – Amikor ide kerültem, egyszer voltam vele őrjáraton, de az is elég volt. A gondolatai… hát, nem finomkodom, eléggé őrjítőek.

- De érthető, hogy haragszik Samre. Otthagyta őt Emilyért.

- Mikor volt az már… - legyintett.

- Mindegy, velem akkor is rendes. ÉS azt hiszem, kezd megnyílni előttem.

- Szerintem hagyjuk a Leah-témát – mondta végül. Láttam a szemeiben, hogy nem akart veszekedni. Főleg nem Leah miatt.

- És mi a véleményed Danielről? Végül is, a húgodat kerested, és egy egész család szakadt a nyakadba… - váltottam gyorsan témát, ami jó messze esett Leah-től.

- Ó, ő nagyon aranyos, imádom a srácot. Én inkább örülök, hogy egy ilyen környezetbe csöppentem. Tudod, eddig a család számomra nem jelentett semmit. Itt viszont értelmet nyert – mondta, és közben a szeme örömtől csillogott.

- Örülök, hogy így vélekedsz – mosolyogtam rá.

- Hidd el, én is.

A vacsora után hazavitt, és egy újabb randit beszéltünk meg.

(Caine)

Viveka miatt már volt pár álmatlan éjszakám. Nagyon csinos volt, kedves… és azt hiszem, velem is megtörtént. Igen, minden valószínűség szerint bevésődtem a lányba.

Feltettem már néhányszor a kérdést: ha nem vésődtél volna bele, randiznál vele? A válasz pedig minduntalan igen volt. Ostobaság lett volna egy ilyen lányt elengedni. ÉS amúgy is. Nekem is jár egy kis boldogság, nem?

- De - suttogtam magamban. De hogyan is titkolhatnám el, hogy kilencven százalékában úgy néz ki, bevésődtem Vivekába? Nem akartam még, hogy bárki is tudja. Főleg ő nem. Nem akartam bajba keverni.

Sokáig gondolkoztam, és csak akkor kaptam észbe, mikor az órára esett a pillantásom – hajnali négy. Fáradt voltam, de járni akartam egyet. Főleg most, hogy pillanatnyilag én őrzöm a házat. Épp nyitni akartam az ajtót, mikor egy árny elsuhant előttem. Azonnal felismertem illatot... Alice. Mit akarhat ilyen korán? Ajtót nyitottam neki.

Már kezdtem megszokni az illatát, de annyira hirtelen és erősen ért, örültem, hogy képes vagyok nem ráncolni az orrom.

- Alice, mi járatba itt? - néztem érdeklődően a feszült vámpírra.

- Látomásom volt - hadarta. – Bella jövőjét kutattam, de minden gondolata Jake lehet, mert ő jelent meg nekem. Aztán Hell és így te - mondta aggodalmasan.

- Mit láttál? – kérdeztem feszülten.

- Az apád – felelte azonnal. – Keres téged, nem tudom, miért. De annyi biztos, hogy ezzel a Volturi figyelmét is felkeltette. Egyelőre ne mondd el senkinek… tudod… Vivekát…

- Te tudsz róla? De honnan? – hebegtem.

- Persze, még a vak is látja – somolygott. – Nem kell a jövőt látnom, hogy észrevegyem, lassan együtt lélegzel vele. A bulin is, például. Ha mozdult, te is mozdultál. Csak az ilyen aprócska dolgokat nem veszitek észre ti, halandók.

Lehajtottam a fejem, nem is ellenkeztem a „halandó” megnevezésen.

- De ne aggódj, majd szólok, ha tisztán látok. Egyetlen problémám, hogy a vérfarkasokat nem látom, nem is értem, hogyan láttalak téged. De azt tudom, hogy sokra viszitek még a lányotokkal. Legalábbis láttam veled egy kislányt. Cassie-nek hívták, a kedvenc csillagotok, a Cassiopeia után. Le sem tagadhattátok volna, de ennél többet nem tudok.

- Lesz egy lányunk? Szóval Viveka is…

- Igen, ő is.

Furcsa melegség árasztott el. Főleg, mikor kimondta a kislány nevét. Csodálatos volt.

Az életemből kifolyólag féltem az apaságtól – hogy olyan leszek, mint az enyém –, de most mindez elpárolgott.

Soha nem tudtam mi igazán a bevésődés. Most viszont minden gondolatom Viveka volt.

- Most mennem kell. Jobban teszed, ha olvasol. Sajnos nem tudom elképzelni, milyen is ez. Viszont tudom, milyen, ha teljes szívedből szeretsz. És a bevésődést is sikerült valamennyire megértem Jake és Hell szerelme által.

- Alice, te mindig meg tudsz lepni. A vámpírokról alkotott véleményemet újra és újra meghazudtolod. Nem csak te, a családod is. Azt hittem, a vámpírok mindenütt egyformák, de ti ráébresztettetek a tévedésemre. Ti nem vagytok vérengző szörnyek.

- Köszönöm – mosolygott rám hálásan a vámpírlány. Biztos voltam benne, ha képes lett volna rá, elpirult volna.

Elsétált, én pedig bezártam magam mögött az ajtót. Körülnéztem, és elindultam. Alig tettem pár lépést, mikor a távolban megláttam egy ismerős farkast. Nem akartam átváltozni, és láttam rajta, hogy ő sem. Azt viszont tudtam, hogy ok nélkül nem keresett volna fel, beszélni akart velem.

Így bementem a házba, felvettem egy régi farmert, aminek már édes mindegy volt, szétszakad-e vagy sem. Utána ismét bezártam a házat, és átváltoztam. A következő pillanatban már a mancsaimat simogatta a nyirkos, puha fű.

- Leah, mit keresel itt? – kérdeztem kíváncsian. - Miért nem változol át?

- Nem akartam, hogy más is hallja. Ugye minden rendben? Miért járt itt Alice? Ugye nincs baj? – záporoztak belőle a kérdések.

- Nincs semmi baj. Hell és Jake jól vannak – próbáltam megnyugtatni. – Csak mondott pár dolgot.

- Akkor megnyugodtam. Tudod, nem szerettem volna, ha bajt közöl. De nemrégiben láttunk pár furcsa, idegen vámpírt. Arra gyanakszunk, hogy a Volturi kémjei vagy testőrjei. Nem akartam szólni Jake-nek, hiszen olyan régóta készültek már a nászútra.

Most valahogy egy másik Leah-t láttam. Nem azt, akit megismertem. Együtt érző volt. Talán ez az oldala volt az, amiről Viveka mesélt.

Akaratlanul is átsuhant a fejemben a neve, mire Leah felvonta a szemöldökét.

- Viveka? Mi van vele? Sok dologra tanít. Főleg arra, hogyan lépjek tovább. Tudod, agyaltunk rajta, hogy nekünk nem lehetnek gyerekeink, míg nektek, fiúknak igen. De Viveka szerint lehetséges, hiszen Hellnek is összejött. Pedig elméletben neki sem lehetne gyereke. Ettől teljesen fel lettem spanolva. Olyan jó lenne egy gyerkőc…

Leah és a gyereknevelés? El sem hittem volna el, ha nem ő maga mondja. Kíváncsian felhúztam a szemöldököm, hátha mond még valamit erről.

- Amúgy a csaj egyfolytában rajtad kattog. Izé… nincs kedves átjönni valami reggeli-félére? Szeretném neki valahogy meghálálni a dolgokat…

A szívem akkorát dobbant, hogy szerintem még Cullen papa is hallotta a vámpírlakban. Leah meg csak vigyorgott. Bosszantó.

- Vegyél fel valami normálisat, öt perced van. Itt megvárlak – mondta végül.

A ház előtt változtam vissza. Felrohantam az emeletre, elkezdtem válogatni a ruhák között. Vagy egy tucat pólót felvettem, és már a farmert húztam, mikor Leah – vagy negyedjére – dudált. Tudtam, hogy már sokszor öt perc telt el.

- Caine, ideje indulnod! – szólt ki álmosan Billy a szobájából.

Benéztem hozzá, éppen csak annyira, hogy elköszönjek, és bocsánatot kérjek, amiért felvertem. Ő csak legyintett, én pedig beültem Leah mellé.

- Na végre! Komolyan, virágért még nem akarsz elmenni? – élcelődött.

- Nagyon vicces. Ha tehetném, elmennék; de az, amelyik most is nyitva van, még farkasként futva is három óra… - morgolódtam.

- Figyelj, ha akarod… mondd el nyugodtan.

- Nem, jó ez így – legyintettem.

Leah a rádiót kezdte babrálni, míg végül megállt az egyik csatornánál. Talán éppen merő véletlenség, de egy olyan szám ment, amire lehetett volna akár romantikusan táncolni is. Furcsa volt.

Még félúton sem járhattunk, mikor a lány elkezdte idegesen csavargatni az adókat.

- Oké, figyelj. Csak táncolni akarsz vele, vagy tovább is lépsz? – nézett rám mogorván, én pedig igyekeztem nem tudomást venni a kérdéséről, és mereven kifelé bámulni.

Az út többi része csendben, de meglepően gyorsan telt el. Menet közben pedig Leah is megnyugodott – ez sem egy utolsó szempont. Mikor végre odaértünk, bekísért a konyhába, és megkért, üljek le. Körbenézett az alsó szinten, de nem találta Vivekát.

- Lehet a szobájában van. Ajtó jobbra… - mondta egyszerűen.

- Lent vagy fent? – vontam fel a szemöldököm.

A lány fásultan felfelé mutatott. Tényleg… mintha Viveka mesélte volna egyszer, hogy szeret a padláson lakni, mert onnan mindent látni.

Elindultam felfelé, lépcső lépcsőt követett – és furcsa, de otthon éreztem magam. Mintha mindig is itt éltem volna.

Talán Viveka miatt, nem tudom.

Ajtó jobbra… igen, ez az. Résnyire nyitva volt. Beléptem, de a lányt sehol sem láttam. A ruhák ki voltak készítve az ágyra, és hallottam a víz csobogó hangját. Zuhanyozott, ha a hallásom nem csalt meg. Szívesen csatlakoztam volna hozzá, de mégsem tettem. Mintha megérezte volna, hogy ott vagyok, mert abban a pillanatban kilépett a fürdőből.

- Oké, megvolt a szia, hogy vagy, hiányoztál üdvözlés? – szólalt meg hirtelen Leah az alsó szinten.

Lementünk, és Leah-t egy teásbögre társaságában találtuk, és egy hintaszékben ült.

- Jézusom, ennek nagyon édes illata van. Mi ez? – kérdeztem kissé fintorogva. Nem voltam hozzászokva az ilyen intenzív illatokhoz.

- Saját recept. Különböző gyógyfüvekből készült, meggátolja a meddőséget, tudod, nálunk, csajoknál. Nem tudom, Hell ivott-e egyáltalán valamit, vagy neki csak simán ment, mert bevésődött farkastól talán könnyebb… Meg egészségesebb lesz tőle minden szervünk. És azóta nem vagyok depressziós – hadarta Leah, és belekortyolt a teába.

- Te jó ég, mi minden van ebbe? – kérdeztem, és elindultam a hintaszék felé, de Viveka előttem termett.

- Nem, ez anyáról lányára száll, ne akard megtudni! – hadarta kedvesem. Már hívhatom egyáltalán így?

- Ez olyan titok, amit fejből nem tudsz, mi? – vontam fel a szemöldököm.

- Naná, hogy nem, a kis füzetembe van felírva – vigyorgott Leah. Vigyorog? Ez nagyon szokatlan tőle.

- Canabis is van benne? – tettem fel a kérdést, mire mindketten neheztelően néztek rám.

- Persze, és a falka meg csajok nélkül maradt, mivel teljesen be voltak lőve… - forgatta a szemeit Leah.

Erre síri csend telepedett ránk, és azt hittem, elsüllyedek.

- Kértek teát? – kérdezte halkan Leah, megtörve a csendet.

- Elég ennyi – felelte Viveka. A hanglejtéséből azt sejtettem, nem az én beszólásom miatt lett csend…

- Mi a baj? – kérdeztem óvatosan.

- Sétáljunk – vágta rá Viveka, mire a gyomrom fájdalmasan görcsbe rándult.

- Ez az, sétáljatok csak – kuncogott Leah, és lopva Vivekára nézett.

Viveka elindult, én pedig követtem. Nem tudtam, mit mondjak neki, vagy éppen mit tegyek. Egyszerűen csak mentem utána, és vártam, hogy mondjon valamit.

Ám sokáig csendbe burkolózva haladtunk előre, egyre beljebb az erdőbe. Végül hosszú kutyagolás után megállt egy tó mellett, és felém fordult.

- Mi lenne, ha felhívnánk Helléket, és megkérdeznénk, mi van velük? – vetettem fel, részben azért, hogy mondjak valamit, részben pedig azért, mert Alice azt mondta, rám gondolnak. Talán aggódtak, nem tudom.

- Szerintem inkább ne zavarjuk őket. Lehet, hogy épp a második babára gyakorolnak, míg Daniel alszik – felelte a lány halkan.

- Figyelj… - kezdtük el egyszerre.

- Akkor mondd – sóhajtott lemondóan.

- Nem, kezd csak te – ellenkeztem.

- Észrevettem, hogy most nagyon szétszórt vagy. Miért? – kérdezte kíváncsian.

- Hát tudod… - nem tudtam befejezni, mert megjelent a fák között Seth. Ami jól jött, mert hirtelen beugrott, hogy Alice megkért rá, ne mondjam el senkinek, hogy Vivekába vésődtem be. Pedig majdnem elárultam neki…

A farkas ránk nézett, én pedig beletörődtem, hogy egy egész jó pólóm és nadrágom fog atomjaira hullani. Ahogy átváltoztunk, Seth hangja szólalt meg a fejünkben.

- Volturi testőröket láttunk nem messze a várostól – hadarta a srác.

- Sam mit mondott? Tudja már? – kérdeztem feszülten.

- Persze, ő küldött értetek. Leah-t már felszedtem, ő árulta el, hogy sétálni indultatok – magyarázta Seth.

- És még mondott valamit? – kérdezte Viveka.

- Csak annyit, hogy járőrözzünk! – szólalt meg Paul.

- Sejthettem volna, hogy ti is itt vagytok – jegyeztem meg halkan, inkább csak magamnak.

- Mi mindig – mondta vidáman Quil.

- Ez alap. Főleg, ha köpenyes vámpírok szaladgálnak a város körül – nevetett Embry.

A város körül rohangáltunk mi magunk is, de nem láttunk senkit és semmit. Aztán egyszer csak, amikor beesteledett, a távolban megláttuk őket. A szél felénk fújt, így csak mi érezhettük a szagukat, ők nem érezhették a miénket. Hárman voltak. Valószínűleg csak felderítők, de miért?

- Mit keresnek ezek itt? – mordult fel Leah.

- Ezt én is szeretném tudni – jegyezte meg Sam. – Caine, nem szívesen mondom, de fel kell hívnod a nászutasokat. Most mindenkire szükségünk van.

- Rendben – egyeztem bele.

- Vigyázz magadra – nézett rám Viveka, majd futásnak eredt, ahogy Seth is.

- Te is – mondtam halkan, és hazaindultam.

A kert felől mentem, reméltem, a hátsó ajtó nyitva lesz. Szerencsére Billy nyitva hagyta, így én be tudtam rajta surranni.

Visszaváltoztam, és gyorsan tárcsáztam. Míg vártam, hogy valaki felvegye a mobilt, magamra rángattam az egyik farmerom.

- Igen? – hallottam Jake álmos hangját. Nem Hell mobilszámát tárcsáztam? Na mindegy.

- Sajnálom, hogy nekem kell elmondanom, de haza kell jönnötök – hadartam.

- Miért? – kérdezte Jake. Imádom az ilyen egyszavas mondatait, de komolyan.

- A Volturi kémkedik. A város határán kóborolnak a felderítők – mondtam türelmesen. Eszembe jutott, hogy én is ilyen lennék, ha álmomból vernének fel.

- Én még aludni akarok! – hallottam Hell morcos hangját.

- Oké, megyünk – ásított Jake. – Ha van valami hír, hívj fel – kérte, és láttam magam előtt, hogy magához öleli a húgomat.

- Ez csak természetes – bólintottam, és letettem a telefont.

(Heyley)

Annyira sajnáltam, hogy itt kell hagynunk ezt a csodás helyet! Annyira élveztem az ittlétet, és teljesen elvesztettem az időérzékemet – nem tudtam, milyen nap is van.

Jake arca eléggé nyúzott volt – tudtam, hogy rémálmai vannak, noha sose vallotta volna be nekem. De néha, amikor éjszaka felébredtem, hallottam, ahogy álmában motyog.

Talán beszélnem kéne erről Caine-nel. Ő csak többet tud nálam a férfi lélekről. De talán azért is kéne vele beszélnem valamiről, hogy a testvéri köteléket erősítsem.

A nap első sugarai lassan kúsztak be a szobába. Félhomályban még csak sejtettem, hogy nyúzott és nem sokat aludt, de most megrémített. Nagyon fáradtnak tűnt.

- Jake, mi a baj? – kérdeztem óvatosan.

- Semmi. Nem akarok innen elmenni, olyan jó volt, de olyan rövid. Emlékszel? Mikor Daniel elaludt, kiszöktünk a partra…

- Igen, én pedig állandóan azon aggódtam, mi lesz, ha felébred… - mosolyodtam el. Daniel nagyon jó kisfiú volt, és ha egyszer elaludt, akkor órákra kiütötte magát.

Elpirultam. Nagyon jó volt vele újra kettesben lenni. Imádtam a fiamat, de ez már hiányzott.

- Menjünk haza – simogatta meg a karom.

- Én sem akarok elmenni, de gondolj… a többiekre – mondtam halkan.

- A többiekre? Nem inkább az új farkasokra? – vonta fel a szemöldökét.

- Oké, akkor Vivekára és Caine-re. Nem hiszem, hogy a felbukkanásuk véletlen lenne. Nem félek, csak úgy érzem, jobb, ha valaki összefogja őket.

- Talán nekem kellene? – nézett rám szúrósan.

- Nem – ráztam meg a fejem. – Csak tudod… ők kicsit másabbak, mint mi, nem lehet pontosan tudni, mire számíthatunk. Nem hátrány, ha kiismerjük őket… és Caine… vannak titkai.

- Hell… - mondta Jake vészjóslóan.

- Oké, oké, leálltam! De legalább Vivekát ki tudom majd faggatni, mi történt…

- Ideje pakolnunk, hamarosan indul a gépünk… - váltott témát. – Fura lesz otthon.

- Igen, ez igaz – értettem vele egyet.

Daniel még aludt, amikor a karomba vettem, és elindultunk.

(Caine)

A reptéren vártam Jacobékat. A többiek még a Volturi kémeket vadászták, így nekem jutott ez a feladat.

Fura érzés volt távol lenni Vivekától. Úgy éreztem, muszáj legalább Jake-ket megkérdeznem erről az egészről.

De mikor megláttam őket, valami megzavart. Az a valami pedig Daniel volt, ahogy Hell ölelgette. Valahogy rám is hatással volt, még soha nem éreztem ilyet.

Jake mosolygott rám. Szerencsém volt, hogy nem voltunk farkasok, mert akkor belémlátott volna. Azt pedig még nem akartam.

- Caine bácsi! – nyújtózott felém Daniel. Amint közelebb értek, Hell mosolyogva átadta a kissrácot.

- Szia öcskös! – mosolyogtam rá. – Hú, Jake, kicsit nyúzott vagy.

- Kösz haver, de te sem vagy éppen csúcsformában – jegyezte meg élcelődve.

- Egyezzünk meg abban, hogy egyikünknek sem volt jó éjszakája – ajánlottam.

- Hol van Viveka? – kérdezte hirtelen Hell, mire elvörösödtem.

- A többiekkel – feleltem. - Sam engem küldött elétek.

- Meséld el, mi folyik itt pontosan? – kérte Jake.

- Mi se sokat tudunk. Valamiért itt szaglászik a Volturi, de a városba eddig nem jöttek be. Carlisle tárgyalni akar velük – magyaráztam.

- Ugyan miről? – kérdezte Hell. – Ha nem tesznek semmit, akkor miért kellene tárgyalni velük?

- Hogy megtudjuk, mit akarnak – felelte Jake.

- Ahogy visszatértünk a városba, én a falka után mentem, Jake és Hell pedig hazament lepakolni. Később az újdonsült rokonom is csatlakozott hozzánk.

- Hol hagytad Hellt? – kérdezte tőle Embry.

- Otthon maradt Daniellel. Úgy gondolja, így nagyobb biztonságban van – magyarázta Jake.

- Nem bízik bennünk? – kérdezte kissé csalódottan Seth.

- Dehogynem. Csak aggódik – mondta Jake. Igen, azt hiszem, a lány helyében én is aggódtam volna.

- Ez végül is érthető – mondta végül Seth. – Nem tudhatjuk, hogyan reagálna rá a Volturi, ha tudomást szereznének Dannie-ről.

- Igen, tényleg ettől fél – értett vele egyet Jake.

- Várjatok, megvannak! – szólt közbe Quil.

Elmondta, hogy merre jár, mi pedig odamentünk hozzá. Mikor odaértünk, azt hittem, képzelődöm, hogy kísért a múlt. Ugyanis a fekete köpenyes Volturi-tagokkal szemben apámat láttam.

- Biztos benne? Mi nem láttunk semmi ilyesmit – mondta az egyik köpenyes.

- Biztos vagyok benne! – bizonygatta apám. – Biztosan tudom, hogy van itt valahol egy halhatatlan gyermek!

- Caine, nekimegyünk? – kérdezte halkan Jake.

- Szedjük szét! – értettem egyet.

- Fiúk, maradjatok! – parancsolta Sam.

- De a fiam… - próbált ellenkezni Jake.

- Tudom. De ne felejtsd el, hogy nem vagy egyedül – mondta szelíden az alfa.

- Mi is itt vagyunk – mondta halkan Viveka.

- Köszönöm, tényleg – mondta Jake hálásan.

- De tuti, hogy Danielt akarják? – kérdezte Paul.

- Tudsz te még egy különleges kisgyereket? – kérdezte Jake.

- Igazából tudok… - felelte ő halkan.

- Kit? – kérdezte meglepetten a sógorom.

- Reneesme-t – mondta Quil. – Bella és Edward lányát.

- És szerinted ő érdekelné apámat? Várj… akkor most Bells… - kérdezte Jake.

- Igen Jake, vámpír. És igazad van, a fiad valószínűleg jobban leköti – mondta Sam.

- Koncentrálhatnánk a nagyobb problémára? – kértem a falkát.

- Igazad van Caine, Bella most ráér – felelte Jake. – Hazamegyek. Hellnek joga van tudni, mi folyik itt.

- Rendben – bólintott rá Sam. – Mi pedig éberebben járőrözünk. És Jake…

- Igen?

- Vigyázz rájuk.

- Sam, ez természetes.