2010. június 9., szerda

13. fejezet

Reggel arra ébredtem, hogy Jake simogatja a karom. Álmosan ránéztem, ő viszont csak mosolygott. Gondosan betakart, majd óvatosan csókot lehelt a homlokomra. Kimászott az ágyból, maga köré tekerve a maga takaróját, majd keresett friss ruhát magának, és mosolygott még mindig. Visszamosolyogtam, nem kérdeztem, miért megy, hagytam, neki pár emberi percet. Élveztem a nyugalmat és a csendet, bár úgy éreztem, ez mégsem teljes nélküle.

Néhány perc elteltével visszatért, egy hatalmas tálcával a kezében, ami telis-tele volt finomnak tűnő ennivalóval.

- Jó reggelt kedvesem, éhes vagy? Gondoltam rád – ült le mellém. Kinyújtóztam, és feltápászkodtam. Jake fürkésző tekintetével kísérve kerítettem magamnak valami ruhát, majd visszacsúsztam mellé.

- Igen, éhes vagyok – pusziltam meg az arcát.

Az ölébe húzott, és enni kezdtünk. Megreggeliztünk, de utána még egy ideig az ágyban maradtunk. Még egyikünk sem pihente ki egészen az éjszakát. Sajnos nem pihenhettünk egymás karjaiban, Sam vonyított szerelmemnek.

- Ne haragudj, kérlek, mennem kell – mondta szomorkásan. Azt hiszem, még sosem vált el tőlem ilyen nehezen.

- Semmi baj – öleltem magamhoz. – Mikor jössz vissza?

- Ez az, amit sajnos nem tudok – simogatta meg az arcom. Szomorúan felnéztem rá. – Amint lehet, jövök, hidd el.

- Tudom – mosolyodtam el.

Jake kikecmergett mellőlem, és eltűnt. Felhívtam Katyt, mi a helyzet a suliban. A magántanulóság némi hátránnyal is járt. Hiába mentem be, mikor épp volt némi szabadidőm, nem tudtam mindent számon tartani.

- Hamarosan osztálykirándulás lesz! – újságolta vidáman. – Remélem, nem baj, hogy titeket is felírtalak a jelentkezők közé…

- Nem tudom, majd megbeszélem Jake-kel.

- Miért, ő most hol van?

- A barátainál – forgattam meg a szemeimet.

- És te miért nem vagy vele? – kérdezte kíváncsian. Úgy éreztem, rosszabb, mint Nat.

- Beszabadultam a konyhába, és kísérletezem – vigyorogtam. Igazándiból csak tervbe volt véve, hogy valami újat próbálok ki.

- Főzésről jut eszembe… nekem sem ártana valamit főzni vagy sütni… Majd később beszélünk, és majd mondd meg hogyan döntötteket! Szia!

- Szia! – tettem le meglepetten a telefont.

Elővettem a szakácskönyveket, és keresgélni kezdtem. Találtam egy-két érdekes receptet, ám nem volt hozzávaló – így elmentem a boltba. Minden szükséges zöldséget, gyümölcsöt megvettem, otthon nekiláttam a főzésnek.

- Szia Hell! – gurult be Billy a házba.

- Hello Billy! – mosolyogtam a belépőn.

- Mit főzöl? – kérdezte, miközben közelebb gurult hozzám.

- Valami avokadós szószra gondoltam, és hozzá valami húsost.

- Avokádó? – vonta fel a szemöldökét. – Végül is, egyszer mindent ki kell próbálni…

Ott maradt mellettem, és megkóstolta, mit hoztam ki az elképzelésekből.

- Ez nagyon jó! – dicsért meg.

- Köszönöm – mosolyogtam kissé szégyenlősen. – Jake hazajön enni?

- Nem valószínű, de azért készíts annyit, hogy neki is jusson.

Megfogadtam a tanácsát, és elég sokat csináltam mind a szószból, mind pedig a hozzávaló húsból.

Sajnos Jake valóban nem ért vissza ebédre, így ketten ettünk. Ebéd után elmosogattam, majd felhívtam Natet, hogy ha még mindig akar, elmehetünk vásárolni. Sajnos ezt utólag eléggé megbántam – minden boltba berángatott. Én csupán egy pulóverrel lettem gazdagabb, Nat viszont egyre több szatyrot cipelt magával.

- Oké, most már mehetünk – mondta, mikor már alig bírta fogni őket.

- Rendben, de most én vezetek – vigyorogtam. Nat megadóan sóhajtott, és elsétáltunk a kocsihoz.

Bepakoltunk a csomagtartóba, és indítottam a motort. Gyorsan visszaértünk Naz házához, elköszöntünk egymástól, és hazasétáltam. Mikor hazaértem, Billy még tv-zett, de hallottam a szobánkból Jake halk hortyogását.

- Nem rég ért haza - mosolygott rám Billy. – Evett, majd ment is aludni.

- Szerintem én is csatlakozom hozzá – mondtam elnyomva egy ásítást. Valóban egész későre járt már…

- Menj csak – mondta, majd ismét a tv képernyőjére nézett.

Felmentem a lépcsőn, lezuhanyoztam, fogat mostam, majd bemásztam szerelmem mellé. Nem akartam felébreszteni, de éppen csak elhelyezkedtem mellette, felém fordult, és magához húzott.

- Felébresztettelek? – kérdeztem halkan, mire megrázta a fejét.

- Csak megéreztem, hogy itt vagy – mosolygott rám. – Milyen volt a vásárlás?

- Tűrhetően borzalmas – bújtam hozzá. Felkuncogott.

- Vettél valamit?

- Egy pulcsit vettem, de azt lent hagytam – feleltem álmosan. A jó melegben még jobban rám telepedett az álmosság.

Szorosan átöleltük egymást, és elaludtunk. Elég sokáig aludtunk, ezúttal egyik farkas sem zavart meg minket. Ám a telefonom annál inkább!

- Mi van már? – morogtam Jake vállába, és egyúttal a telefonba is.

- Megbeszéltétek? – kérdezte Katy.

- Még nem.

- Miről van szó? – kérdezte Jake halkan, hogy csak én halljam.

- Akkor majd hívj vissza! – mondta Katy, azzal le is tette a telefont.

- Katy felírt minket valami osztálykirándulásra. Azt mondta, beszéljük meg, hogy menni akarunk-e – magyaráztam álmosan.

- Engem Sam nem tudna nélkülözni… de ha te szeretnél, menj nyugodtan – puszilta meg a homlokom, majd az ajkaimat.

- Nélküled nem lenne ugyanaz – csókoltam meg. Csók közben óvatosan fordult velem egyet, és magára fektetett.

- Akkor itt maradsz velem? – kérdezte csillogó szemekkel, miután ajkaink elváltak.

- Igen, maradok – hajtottam a fejem a mellkasára. Felhívtam Katyt, hogy elmondjam neki, nem megyünk. – Megbeszéltük, úgy döntöttünk, maradunk.

- Kár – mondta kicsit szomorú hangon.

- Talán majd legközelebb.

- Rendben, szia!

- Szia! – kinyomtam a telefont, és letettem az éjjeliszekrényre. – Ma nem kell menned, ugye?

- Sajnos majd mennem kell, de csak estére – szorított magához. – De addig az egész napot együtt tölthetjük.

- Az jó lenne – mosolyodtam el.

Valóban, az egész napot együtt töltöttük: sétáltunk, filmet néztünk, voltunka parton, és úsztunk is a tengerben. Ám eljött az este, és Jake-nek menni a kellett. Elbúcsúztunk, és már ment is. Tudtam, azért megy, hogy vigyázhasson rám, de…azt azt szerettem volna, ha ezt mellettem teszi

Éjjel nehezen aludtam el. Hiányzott Jake, az, hogy átölel… de valahogy mégis álomba merültem. Nem tudom, szerelmem mikor ért vissza, de éreztem, amikor odabújt mellém.

Reggel a karjaiban ébredtem. Óvatosan kicsúsztam az öleléséből, és felöltöztem. Lementem a konyhába, hogy reggelivel kedveskedjek Jake-nek. Épp kész lettem mindennel, mikor a fiú álmosan lejött hozzám.

- Jó reggelt! – ölelt át.

- Neked is jó reggelt! – bújtam hozzá.

Elengedtük egymást, és leültünk a megterített asztalhoz. Megreggeliztünk, utána pedig elmosogattam.

- Sziasztok! – robbant be az ajtón Katy.

- Szia! – mosolyogtam rá a lányra.

- Hogy kerülsz ide? Nem suliban kellene lenned? – kérdezte Jake felvont szemöldökkel.

- Elmaradt az óra, és kihasználom… De vissza kell mennem a következőre, úgyhogy gyors leszek – magyarázta a lány. – Kérlek, gyertek el az osztálykirándulásra! – könyörgött.

- Nem tudom… - feleltem tétován.

- Na, kérlek! – nyújtotta el az „e”-t. Jake rám nézett, majd felsóhajtott.

- Oké, rendben, csak ne könyörögj! – mondta végül szerelmem.

- Megegyeztünk! – vigyorodott el Katy.

- Mikor megyünk? És hová? – kérdeztem rá.

- Három nap múlva, és valami hegységbe – felelte.

- Mennyi időre? – kérdezte Jake.

- Úgy két hétre. Kicsit kevesebb lesz – pontosított vendégünk.

- Rendben. Megbocsátotok nekem? – kérdezte szerelmem. Tudtam, Sammel akar beszélni.

- Persze! – vágta rá Katy.

- Menj csak – mosolyogtam.

- Majd jövök valamikor – mondta a fiú, és megcsókolt.

- Megvárjalak? – néztem a szemeibe.

- Ahogy gondolod… de lehet, hogy későn jövök – simogatta meg az arcom. Bólintottam.

- Sziasztok! – köszönt el, és már ki is ment az ajtón. Azt még láttam az ablakból, hogy bemegy az erdőbe, de utána elnyelték őt a fák.

- Én is megyek, nemsokára kicsengetnek – mondta Katy.

- Oké, akkor majd a kiránduláson találkozunk – mosolyogtam.

- Oké, szia! – köszönt el, és el is ment a kocsijával.

Befejeztem a pakolást a konyhában, és nagyjából összeraktam, mit kellene vinni a hegyekbe. Mivel nem volt ezeken kívül semmi dolgom, úgy döntöttem, csatlakozom a fiúkhoz. Átváltoztam, és elindultam az erdőbe.

- Szia! – köszöntöttek a farkasok.

- Te itt? – kérdezte Jake, de hallottam a hangján, hogy örül nekem.

- Én. Itt – feleltem vidáman.

- Hallom, kirándulásra készültök – mondta Sam.

- Igen, úgy tűnik – helyeseltem. A szagok alapján egyre közeledtem a falkához…

- Végül is, mehettek. Most csend van. Jake, azt hiszem, most nélkülözhetünk – mondta Sam, megadva a zöld jelzést.

- Köszönjük, Sam – mondta hálásan Jake.

- Semmiség. Egy kis kikapcsolódás jár nektek is – mondta az alfa, a hangja alapján pedig azt mondtam volna, hogy mosolyog.

Lassan utolértem a farkasokat, és odaszaladtam Jake-hez. Dorombolva odabújtam hozzá, amit Embry nem hagyott megjegyzés nélkül.

- Ezt akárhányszor látom, nem tudom megszokni…

- Majd ha végre összejössz Nattel, akkor majd megtudod, milyen érzés is ez – ugratta őt szerelmem.

- Még mindig nem kérdezted meg? - kaptam a fejem a másik farkas felé.

- Nem. Félek, visszautasítana – felelte lehajtott fejjel.

- Szerintem nem adna kosarat – mondtam komolyan.

- Honnan tudod? – kérdezte a falka kórusban.

- Megígértem, hogy nem mondom el – feleltem, és valóban nem árultam el semmit ezzel kapcsolatban.

- Haver, tényleg hívd el – tanácsolta Jake.

- Majd – egyezett bele Embry.

Estig kint voltunk, keresztbe-kasul rohangáltunk La Push területén. Sam még az este komolyabb beállta előtt elengedett minket – csak meg kellett várnunk az esti műszakos, fiatal farkasokat.

Hazasétáltunk, és egy-egy bokorban visszaváltoztunk. Szerencsére a ruháim még ott voltak a bokor tövében, így felöltözhettem.

- Kész vagy? – kérdezte Jake.

- Kész – léptem ki elé.

- Akkor gyere! – nevetett fel, és felkapott a karjába. Megcsókolt, és ezzel egyidejűleg elindult velem a ház felé, és le nem tett, míg be nem értünk a szobába.

- Szeretlek – súgtam a fülébe, mire ő ugyanazzal az indián kifejezéssel válaszolt, amit nemrégiben hallottam tőle.

Lefektetett az ágyra, és fölém hajolt. A szemeimbe nézett, a barna szempárban pedig ott ült a vágyakozás.

- Kívánlak Hell – suttogta. – Minden egyes nappal egyre erősebben…

- Annyira szeretlek! Nem tudnék nélküled élni – mondtam halkan. – Én is egyre jobban kívánlak… - tettem hozzá vörösen.

Mélyen a szemeimbe nézett, majd forrón megcsókolt. Forró kezei lassan elindultak lefelé, végig az oldalamon, majd lecsúsztatta őket a fenekem alá, és megmarkolt. Hozzányomta csípőjét az enyémhez, és éreztem, ahogy merevedő férfiassága hozzásimul a combomhoz.

- Jake, hova sietsz? – kérdeztem, és halkan felkuncogtam. – Még előttünk az egész éjszaka…

- Hm… igazad van… - lehelte, és megpuszilta a nyakam. – Épp ezért szeretném kihasználni minden egyes pillanatát – nézett fel rám, én pedig ismét elpirultam. Tovább puszilgatta a nyakam, majd lejjebb csúszott, és a kulcscsontomra is apró puszikat lehelt. Annyira jó érzés volt, maga volt a gyönyör… pedig még csak puszilgatott.

Vágytam rá, erre a pillanatra, és arra, hogy ennyire lassan és érzékien csinálja. A nyakam másik oldalát is puszikkal borította el, egészen a fülem tövéig. Ezután a szemeimbe nézett, de én csak egy pillanatra néztem rá. A tekintete vágytól égett, én pedig lehunytam a szemeim, és remegve vártam újabb érintéseit, puszijait.

Benyúlt a pólóm alá, és megsimogatta a melleimet – ezzel valami isteni érzést okozott. Levette rólam a felsőt, és ismét puszikkal kezdte elhalmozni a testem – a nyakamtól egészen a hasamig. Mikor visszaért az arcomhoz, megcsókolt, és levette a melltartómat is.

Tovább puszilgatott, csókolgatott, én pedig éreztem, hogy férfiassága immár kőkemény, hogy mennyire vágyik rám, de még mindig csak kényeztetett. Én is apró puszikkal halmoztam el a testét, amitől még inkább lázba jött. Halkan sóhajtozni kezdett előbb az ő nyelvén, majd úgy, hogy én is megértsem.

- Ez annyira jó, kérlek, ne hagyd abba! – kérlelt, nekem pedig eszembe sem jutott abbahagyni.

Lejjebb csúsztattam a tenyerem, és elkezdtem kigombolni a nadrágját.

- Még hogy én sietek – kuncogott bele a nyakamba.

Elvörösödtem, de folytattam. Annyira vágytam már rá, és tudtam, ő is így érez. Ő is levette rólam a maradék ruhadarabokat, ám még nem váltunk eggyé. Még simogatott, csókolgatott…

- Kérlek, annyira szükségem van rád! Érezni akarlak – kérleltem halkan, és remegve hozzáérintettem a csípőmet az övéhez. Éreztem, hogy alig bírja visszafogni magát…

Engedett a kérésemnek, és végre eggyé váltunk. Annyira jó volt őt érezni! Azt akartam, a szeretkezésünknek sose érjen vége. Annyira jó volt vele! Gyengéden mozgott bennem, én eleinte halkan nyögdécseltem, és az élvezettől óvatosan markoltam a vállait – a szeretkezésünk az eddigieknél sokkal jobb és mélyebb volt. Végül csókjaival elhallgattatott, és szorosan magához vont, ezzel megint elfeledtetve velem, hol vagyunk.

Idővel megfordultunk, és lovaglóülésben ültem rajta. Ez a póz mostanában eléggé közkedvelt volt nálunk. Gyorsabb mozgásra váltottam.

- Kicsi lány, ha nem fogod vissza magad, nagyon hamar vége lesz az éjszakának – figyelmeztetett, és megsimogatta az arcom.

Nem érdekelt, valami olyat éreztem, amit eddig nem… ő még idejében megfordított, és mélyen a szemeimbe nézett. Tudtam, már nincs messze. Éppen ellenkezőleg, nagyon is közel volt. Közel voltam. Érezni akartam. Felgyorsult, majd hirtelen megszakadt minden. Már csak éles sikolyom kúszott végig a csendes éjszakán. Izzadtan rám feküdt, de óvatos is volt, nehogy megnyomjon.

- Kicsim, hogy lehetsz ennyire vadóc? Teljesen elcsavarod a fejem – nézett rám, és forrón megcsókolt. Miután ajkaink elváltak, az arcomat nézte.

- Te teszel ilyenné – suttogtam, és elmosolyodtam. A holdfény sejtelmes fényt vetett az arcára, amitől még vonzóbbnak találtam.

Végül megfordult velem, szorosan magához ölelt, és gondosan betakart. A karjaiba bújtam, nem akartam, hogy akár egy pillanatra is elengedjen.

- Szeretlek – suttogta, és megpuszilta a homlokom.

- Én is téged – feleltem halkan.

Cirógatni kezdte a hátam, én pedig lassan álomba merültem.

A három nap, ami pakolás céljából állt a rendelkezésünkre, gyorsan elszaladt, és eljött a kirándulás. Két nagy táska kíséretében kimentünk a sulihoz, ahonnan elvileg busszal mentünk volna.

- Egy kis figyelmet kérek! – szólalt meg az osztályfőnökünk. – Aluljelentkezés miatt fel kellett kérnünk egy másik iskola diákjait. Szeretnénk, ha a két iskola jól kijönne egymással ezalatt a pár nap alatt!

- És kik a másik osztály tagjai? – kérdezte valaki a tömegből.

- A városi középiskola diákjai jönnek el velünk – felelte a tanárunk.

Hirtelen megpillantottam Natet. Jake-et magammal húzva odamentem hozzá.

- Szia! – köszöntünk rá egyszerre.

- Jé, sziasztok! Hogy kerültök ti ide?

- Mi is megyünk kirándulni – húzta mosolyra a száját Jake.

- De… tudjátok… izé… Sam… - mondta halkan, hebegve-habogva.

- Elengedett minket – mosolyodtam el én is, és odabújtam szerelmemhez.

- Ennek örülök – mondta, és a hangja eléggé megkönnyebbülten csengett.

- A te osztályod is jön? – kérdezte Jake kíváncsian.

- Sajnos.

- Miért sajnos? – kérdeztem meglepetten.

- Egyetlen normális ember sincs az én osztályomban – magyarázta.

- Biztos akad – próbálta Jake vigasztalni.

- Nem hiszem – rázta meg a fejét Nat.

- Beszállás! Ne tolakodjatok! – fejezte be végül a tanárnő, mi pedig elindultunk a hátsó ajtó felé.

- Ülünk leghátra? – kérdezte Nat.

- Persze! – vágtuk rá egyszerre.

Elfoglaltuk a leghátsó ötszemélyes üléssort. A táskákat leraktuk a lábunk alá, hogy elférjünk. Nat ült az ablak mellett, mellette én mellette, és Jake a másik ablak mellett ült. Nekivetette a hátát a falnak, én pedig odabújtam hozzá. Nat feltette a lábait a felszabadult ülésekre, ahogy mi is.

A busz lassan elindult, megvolt a névsorolvasás is, és beszélgetni kezdtünk.

- Embry elhívott már? – kérdezte Jake.

- Nem, még nem – felelte Nat.

- Pedig volt rá három napja… - ingattam a fejem.

- Meg előtte is volt egy csomó ideje – tette hozzá Jake.

- Nem igazán beszél velem – vallotta be Nat.

- Pedig állandóan rólad áradozik… - mondta Jake.

- Tényleg? – kérdezte meglepetten a lány.

- Igen, mindenkit az őrületbe kerget – helyeseltem. Én is láttam Embry gondolatait, állandóan Nat járt a fejében.

- Szerintem nem akar tőlem semmi komolyat – mondta a lány szomorúan.

- Ez nem igaz! – kelt legjobb barátja védelmére Jake. – Csak nem tudja, hogyan is kellene közelednie hozzád. Tudod, nem mindenkinek könnyű a lenyomata tudtára adnia az érzéseit.

- Akkor vegyétek rá, hogy végre randira hívjon – kérlelt minket Nat.

- Igyekszünk – ígérte Jake.

Kiveséztük Embryt, én pedig írtam neki egy igen mérges hangvételű sms-t, miszerint hívja végre randira Natet, különben nagy bajban lesz. Minden rendben volt, míg egy szőke csaj hátra nem jött.

- Szióka! – köszönt Jake-nek. Nat megforgatta a szemeit, én pedig gyilkos tekintettel néztem a cicababát.

- Hello – köszönt vissza Jake.

- Milyen a rezervátumi suli?

- Jó – feleltem szerelmem helyett.

- Mit akarsz Brittany? – kérdezte Nat.

- Csak jöttem beszélgetni – adta a kis ártatlant. A nézéséből azonban sejteni lehetett, hogy szeretné elcsábítani Jake-et. Ez lehetetlen próbálkozás, hisz a farkasok a lenyomatukon kívül képtelenek mást szeretni.

- Istenem, Brittany… ha nem lennék lány, még akkor sem venném ezt be. A vak is látja, hogyan nézed Jake-et. Tudod, hiába epekedsz utána, már régen elkötelezte magát Hell mellett – oktatta ki Nat.

- Ugye te hiszel nekem? – ült le mellénk a szilikon lady.

- Idefigyelj Barbie, lassan mondom, hogy megértsd: Kopj. Le! – morogtam mérgesen. Na nehogy már!

A szőke lány azonban maradt. Azt hittem, ott helyben átváltozom, és keresztbe lenyelem. Annyira idegesítő volt, hogy nem érti… Félreértés ne essék, nem akarom én bántani a szőkéket, van, aki valóban okos, de Brittany… ő kész csapás.

Jake próbálta kizárni a csajszit a beszélgetésünkből, de Brittany minduntalan közbevágott.

- Mond, ti miért vagytok mindig együtt, mint egy falka?

Noha a kérdésére nem kapott választ, kitartóan próbálkozott. Nat bizonyára mulatott, mert mikor Jake szorosabban magához ölelt, és megcsókolt, kitört belőle a nevetés. Brittany féltékeny arca vicces lehetett – remélem, meg is ette a penész.

- Miért nem jöttök be a városba? Miért vagytok ennyire összetartóak? – jöttek az újabb kérdések.

- Megérkeztünk! – kiáltotta el magát Ms. Stark, és a busz le is parkolt.

- Végre! – sóhajtottam megkönnyebbülten.

Leszálltunk a buszról, és természetesen levettük az összes holminkat. Ahogy kiléptünk a friss levegőre, megcsapott minket a hegyi levegő, és az erdő illata.

A tanárok felolvasták, ki kivel, hanyas kisházba kerül. Sajnos nem egy helyre raktak Jake-kel, de ez nem tudott minket megakadályozni abban, hogy együtt aludjunk.

- Arra gondolsz, amire én? – súgta a fülembe Jake.

- Azt hiszem, igen – feleltem halkan.

- A többit majd később megbeszéljük – mondta szerelmem halkan.

- Rendben – egyeztem bele.

- Fiatalok, én is itt vagyok – kuncogta Nat. – Én leszek Hellel egy szobába.

- Mondom sss! A végén még meghallják! – figyelmeztette őt Jake.

Miután a tanárok elmondtak minden szükséges információt, bepakoltunk a házakba, és besétáltunk az erdőbe.

- Hé, várjatok! – hallottunk egy igen magas hangot. Össze sem lehetett volna keverni máséval, ez bizony Brittany volt. Nem akartuk megvárni, tovább sétáltunk. Ám a lány jobban bírta, mint hittem, utolért minket. – Végre! – lihegte. – Ti nem féltek az erdőben?

- Nem – vonta meg a vállát Nat. Mi voltunk azok, akiknek a legkevésbé sem kellett félnie az erdőben bóklászva.

- Nem féltek a farkasoktól? – kérdezte bambán. Szabad kezem ökölbe szorult.

- Nem, miért kellene? – kérdeztem közömbösen.

- A farkasok gonoszak, és csak az ölés vezérli őket – mondta Brittany, és megborzongott.

- Ez nem igaz! – csattant fel Nat, mielőtt még én megszólalhattam volna. – A farkasok a világ legszebb, és legokosabb állatai!

- Hogy mondhatod ezt? – sipította Brittany.

- Nem a farkasoktól kell félned – mondtam sötéten. – Vannak az erdőkben sokkalta veszedelmesebb állatok is. Mint például…

- A medvék! – vágott a szavamba Jake.

- Vagy a hegyi oroszlánok! – kontrázott rá Nat.

Brittany felsikoltott, és kirohant az erdőből. Mi pár másodpercig csak néztünk utána, majd kacagni kezdtünk.

- Végre! Azt hittem, sosem megy el – mondta fellélegezve Nat.

- Én meg azt hittem, átváltozom, és elijesztem – kacagta Jake.

- Szerintem egy pofon is megtette volna – nyújtottam ki a nyelvem.

Estig kint bóklásztunk, de mikor eljött a takarodó ideje, visszatértünk a táborba. Jake elköszönt tőlünk, és bementünk a kis faházba.

Miután a tanárok mindenkit ellenőriztek, kopogtattak az ablakon, majd szerelmem mászott be rajta.

(Embry)

Megkaptam Hell sms-ét, igaz, csak este tudtam megnézni. Újból átváltoztam, és rohantam is a táborba, ahol ők megszálltak. Natet hála Istennek, kint találtam. Valószínűleg nem tudott aludni.

- Embry? – kérdezte halkan, mire bólintottam. Beszaladtam az egyik bokorba, és visszaöltöttem emberi formámat. Felkaptam a nadrágom, ami addig a bokámon lógott.

- Itt vagyok – mosolyogtam rá a lányra. – Gyere, menjünk sétálni.

Vonakodva ugyan, de sétálni kezdtünk. Az erdőbe mentünk – csendes volt, és senki nem járt arra. Épp megfelelő volt, hogy bevallhassam az érzéseimet.

- Embry… - kezdte bátortalanul.

- Igen? – néztem rá.

– Miért pont most jöttél el?

- Hellnek köszönd. Ő írt nekem sms-t – magyaráztam.

- Azt láttam, hogy valakinek ír… és mit írt?

- Hogy nagyon megkeserülöm, ha nem vallom be, mit érzek – feleltem vidáman.

- És… mit érzel? – kérdezte félénken. Mitől félt? Halvány gőzöm sincs.

- Eléggé bonyolult – sóhajtottam. – De megpróbálom érthetően elmesélni – álltam meg vele szembe. – Meséltem, hogy a lenyomatom lettél, igaz? Ha nem, akkor bocsánatot kérek.

- De, ezt elmondtad – vetette közbe, és várta, mit mondok.

- Szóval… szeretlek. Szerelemmel – mondtam őszintén. – Ha nem történik meg a bevésődés, akkor is ugyanezt érezném – tettem hozzá, hogy ne higgye azt, csak emiatt lennék vele.

- Embry… én is szeretlek. Azt hittem, azért tétovázol ennyit, mert nem viszonzod az érzéseimet – vallotta be.

- Kis butus, megmondtam, hogy ha a farkas bevésődött, nem tud többet mást szeretni – kacagtam fel megkönnyebbülten.

Ám megkönnyebbülésem nem tartott sokáig, vámpírszagot éreztem, és a fákra morogtam.

- Mi a baj? – kérdezte félénken Nat.

- Vámpír – morogtam.

- Valaki, Cullenék közül?

- Nem, akkor nem bujkálna és szimatolna.

Szegény lány mögém húzódott, és ő is a fákat pásztázta.

- Még mindig itt van? – kérdezte remegő hangon, mikor már egy ideje csak figyeltünk.

- nem biztos – feleltem. Megfordultam, a karomba zártam, és megcsókoltam. – Maradj itt, rögtön jövök – mondtam, majd bementem az erdőbe.

Levettem a nadrágom, és átváltoztam. Körbefutottam az erdőt, de nem futottam össze a látogatónkkal. Már kezdtem örülni, ám ekkor előkerült. A szemei vörösek voltak, ebből tudtam, hogy nem „vegetáriánus” vámpír.

- Tűnj innen! – akartam mondani, de ebből csak egy dühödt morgás lett.

- Hogy mondod? – kérdezte vigyorogva. Közelebb léptem hozzá, mire lefagyott a képéről a mosoly.

Ismét rámordultam, mire támadóállást vett fel. Úgy gondoltam, ha harc, hát legyen harc! Nekirontottam, és téptem, ahol értem. Talán sokáig tarthatott volna a küzdelem, de eszembe jutott Nat, akit a fánál hagytam. Elhajítottam a vészívót, és szaladtam vissza a lenyomatomhoz.

- Megtaláltad? – kérdezte aggódva, mikor kiléptem a fák közül.

Bólintottam. Nem változtam vissza, attól féltem, a vámpír visszajöhet.

- Szerinted visszajön? – kérdezősködött tovább.

Megráztam a fejem. Nem hittem, hogy a történtek után visszatérd, de jobb félni, mint megijedni.

Lefeküdtem a fa alá, és várakozóan ránéztem.

- Azt akarod, hogy üljek le melléd? – billentette oldalra a fejét. Igenlően vakkantottam, mire mosolyra húzta a száját, és leült mellém. Nekem sem kellett több, az ölébe tettem a fejem, és úgy próbáltam elhelyezkedni, hogy a bundámmal valamennyire betakarjam. Nem szerettem volna, hogy megfázzon.

Odabújt hozzám, és lassan elaludt. Megnyaltam az arcát, és egész éjszaka vigyáztam rá. A vámpír nem jött ugyan vissza, de aggódtam a lányért.

Reggel nem mentem el mellőle, megvártam, hogy felébredjen – pedig tényleg mennem kellett volna, Sam alig akart elengedni.

Hamarosan megszólaltak az ébredező tábor hangjai, amire Nat felébredt.

- Mennem kell – mondta szomorúan. Kérlelőlen ránéztem, és beszaladtam a fák közé. Visszaöltöttem az emberi firmámat, gyorsan belebújtam a nadrágomba.

– Nem maradhatnánk még egy kicsit kettesben? – kérdeztem reménykedve.

- Sajnos nem… fel fog tűnni, hogy nem ott töltöttem az éjszakát – mondta bánatosan. Odamentem hozzá, és a karomba zártam. Olyan szorosan öleltem, amennyire csak mertem.

- Akkor majd otthon találkozunk – mondtam halkan. Még én is hallottam, hogy a hangom szomorúan cseng.

- Igen, majd otthon – mosolygott rám. Látszott rajta, hogy fáj neki a búcsú, de már alig várja a következő alkalmat, hogy találkozhassunk.

- Vigyázz magadra! – kértem, és megcsókoltam.

- Te is – mondta komolyan, mikor elszakadtunk egymástól.

- Megígérem – mosolyodtam el.

Még egy utolsó pillanatra odabújt hozzám, majd elhúzódott tőlem. Nem köszöntünk el szavakkal, ez az ölelés mindkettőnknek többet jelentett a szavaknál. Ő a tábor felé, én pedig az erdő mélye felé indultam. A fák közt ismét bőrt váltottam, és hazaindultam.

- Hello Embry! – köszöntött Sam.

- Hello Sam! Sziasztok fiúk! – köszöntem vissza, és a többieket is üdvözöltem.

- Na mi volt? – kérdezte kotnyelesen Quil.

- Hát, haver, az este minden várakozásomat felülmúlta – feleltem vidáman.

- Összejöttetek? – kérdezte Paul.

- Igen.

- Komolyan? – kérdezte meglepetten Jared.

- Ettől vagy úgy felspanolva? – kérdezte Sam.

- Igen, és igen. Olyan boldog vagyok! – sóhajtottam elégedetten.

- Szállj le a felhők közül, dolgunk van – mondta Sam kissé sötéten.

- Igenis főnök – mondtam engedelmesen, és hamarosan már La Pushban voltam, a többiekkel.

(Heyley)

Arra ébredtem, hogy Nat bevágja az ajtót maga mögött. Vagy a hirtelen huzat volt? Nem tudtam megállapítani. Pár másodperc elteltével arra is rájöttem, hogy melegem van. Jake karjai között feküdtem, és még a takaró is ránk volt csavarodva. Megpróbáltam leműteni rólunk a paplant – kevés sikerrel ugyan, de legalább már nem volt annyira melegem.

- Szia Nat, mi az, ég a ház? – kérdeztem álmosan. Nem, nem azért voltam fáradt, mert az éjjel… tudjátok… szeretkeztünk. Egy ilyen helyen? Ahol bármikor ránk nyithat egy tanár? Isten ments!

- Nem, ott még nem tartunk – mosolygott rám barátnőm.

- Akkor? – vontam fel a szemöldököm.

- Este eljött Embry. Sétáltunk az erdőben, és… csókolóztunk.

- És? Mesélj már!

- Jött egy vámpír, átváltozott, és elkergette. Azt hittem, nem jön vissza, de mégis előkerült. Ott maradtunk kint az erdőben. Farkas maradt, úgy melegített a bundájával.

- Randizni fogtok?

- Igen, amint lehetséges.

- Haladás! – motyogta félálomban Jake.

A nap nagy részét az erdőben töltöttük, sétálással, no és persze Brittany ugratásával.

A kirándulásnak hamar vége lett, a napok gyorsan elrepültek. Hazafelé ugyanúgy utaztunk, mint ahogy odafele.

- Que Quowle! – súgta a fülembe Jake. Értetlenül ránéztem, mire elnevette magát. – Ez a te nyelveden annyit jelent, hogy maradj velem örökre – mondta komolyan.

- Ha csak ez a kívánságod, örömmel teljesítem – bújtam hozzá.

- Örülök – mosolygott reám, majd megcsókolt.

A buszozás ezúttal eseménytelenül telt, Brittanynek új áldozata akadt, így leszállt Jake-ről.

Otthon Billy várt minket. A lépcsőnél megállította mindkettőnket, és behívta a konyhába.

- Szeretnék veletek beszélni – mondta komolyan.

- Miről? – kérdeztem kíváncsian.

- A kirándulás előtti egyik éjszakátokról – felelte a férfi lazán. Elvörösödtem, és közelebb húzódtam szerelmemhez. – Legközelebb legyetek halkabbak – mondta neheztelően, de el is mosolyodott.

- Oké apa! – vigyorodott el szerelmem.

Felcipeltük a táskákat, és mentünk Emilyhez. Azt reméltük, otthon találjuk Samet, aki információkat adhatott volna, mi történt, amíg mi távol voltunk. Kocsival mentünk, így haamr az aprócska ház küszöbén állhattunk.

- Sziasztok! – nyitott nekünk ajtót Emily.

- Szia! – mosolyogtam rá a lányra.

- Hello Em! Sam itthon van? – érdeklődött Jake.

- Sajnos nincs, kint van az erdőben a többi farkassal. Ha gondoljátok, várjátok meg itt nyugodtan – felelte Emily, és arrébb is állt az ajtóból, hogy beférjünk mellette.

- Rendben – bólintott szerelmem, és bementünk az ajtón.

- Milyen volt a kirándulás? – kérdezte a lány, miközben visszatért addigi elfoglaltságához, a főzéshez.

- Nagyon jó volt – feleltem.

- Jó volt egy kicsit kikapcsolódni – tette hozzá Jake.

Hirtelen valami fura szag csapta meg az orromat. Olyan volt, mint a falkáé, de valahogy mégsem.

- Te is érzed? – rángatott ki a gondolataim közül szerelmem.

- Igen. Olyan, mintha az erdő egy darabja követett volna minket.

- Pontosan. Lehet, hogy ott nem csupán vámpír, hanem farkas is volt?

- Meglehet. Ezt csak egy módon tudjátok kideríteni – fordult felénk a házigazdánk. – Nyomás!

- Oké! – nevetett fel a mellettem ülő fiú.

Sietősen kimentünk a házból, és a közeli bokrokban hagytuk a ruháinkat. Átváltoztunk, és kerestük „az erdő egy darabját”. Hamarosan megtaláltuk egy szürke, nagy farkas formájában. Ahhoz túl nagy volt, hogy rendes farkas legyen, alakváltónak kellett lennie.

- Ki vagy te? – kérdezte Jake. Hallottuk Sam csörtetését, ami mindkettőnket arra ösztönzött, hogy tartsuk szóval.

- Tartsátok ott! – parancsolta Sam.

- Ki vagy? – kérdeztem ezúttal én, mivel a farkas nem felelt.

- Viveka – felelte végül. A hangjából kiderült, hogy lány.

- Hogy kerülsz ide?- kérdezte az alfa, és a következő pillanatban ki is lépett a fák közül.

- Valami azt sugallta, hogy kövessem a buszt, mely ide tartott – felelte a lány félénken.

- És mondd, van falkád?- kíváncsiskodott Sam.

- Falkám? – kérdezett vissza Viveka.

- Van több farkas ott, ahonnan jöttél? – kérdezte egyszerűsítve Jake.

- Olyanok, mint te – tettem hozzá.

- Nem, legalábbis nem tudok róla, hogy rajtam kívül mások is lennének még – felelte a lány rövid töprengés után.

- Akkor ez el van döntve. Jake, tiéd a feladat, hogy megtanítsd a falkánk szabályaira! – határozott az alfa.

- Rendben. Bár nem tetszik az ötlet, de legyen…

- De most menjünk haza. Emily már vár minket – mondta Sam lágyan.

- Sam, egy kérdés még: történt valami, amíg mi nem voltunk itt? – kérdezte Jake.

Nem, semmi sem történt – felelte a kérdezett.

Csendesen mentünk vissza a házig, ám a visszaváltozás nem ment zökkenőmentesen: a legújabb falkatagnak nem volt ruhája.

- Hell, ha kész vagy, hozz neki ruhát! – mondta Sam, mikor már kész volt.

Jake-kel együtt felöltöztem, és bementünk a házba. Ám én nem ültem le az asztalhoz, mint a többiek – én Emilytől kértem pár ruhadarabot a kint várakozó Viveka számára.

- Parancsolj, itt vannak a ruhák. Emily reméli, hogy jók lesznek – mondtam, és a zöld szemű farkas felé nyújtottam a ruhákat.

A farkas kikapta őket a kezemből, és odébb ment. Hallottam, ahogy a bozót zizeg, amint öltözködik.

- Kész vagyok – lépett elém. A ruhák még éppen jók voltak rá.

Bementünk a házba, és amint beléptünk, az összes tekintet ránk szegeződött.

- Jól van drágáim, üljetek le – mondta biztatóan Emily.

Leültem Jake mellé, Viveka pedig mellettem foglalt helyet. Vacsora közben kifaggatták az új falkatagot, aminek köszönhetően sok érdekes dologra derült fény a lány életéből.

Vacsora után elköszöntünk a többiektől, és hazamentünk.

Másnap reggel arra ébredtem, hogy kavarog a gyomrom, és úgy éreztem, sürgősen találkoznom kell a vécécsészével… nehezen, de sikerült kibújnom Jake öleléséből, és meg sem álltam a fürdőig.

(Jake)

Arra eszméltem, hogy Hell eltűnik mellőlem. Nem tudtam, hova és miért megy, de vártam, hátha visszajön. Mikor percekkel később sem került elő, elindultam megkeresni. Meglepetésemre a fürdőben találtam rá, épp fogat mosott.

- Mi történt?

- Szerintem elrontottam a gyomrom Emilyéknél. Annyi mindent összeettem… és valószínűleg nem tetszett ez az egész procedúra a gyomromnak – felelte, majd befejezte a fogmosást.

- Ne menjünk orvoshoz? – kérdeztem aggódva. Reméltem, hogy valóban csak egy egyszerű gyomorrontás, semmi több.

- Nem kell, majd elmúlik holnapra – mosolygott rám.

- Ma pihensz – adtam parancsba. – Nem szeretném, ha valami bajod lenne – húztam magamhoz.

- Rendben – bújt hozzám. – Velem maradsz?

- Sajnos nem tehetem, eleget kell tennem Sam parancsának – feleltem szomorkásan.

- Nem baj, menj csak – simogatta meg az arcom. Olyan aranyos volt! – Én megvárlak, tudod jól.

- Tudom – mosolyodtam el.

Felkaptam, és levittem a nappaliba. Letettem a kanapéra, és be is takargattam. Leültem mellé, és átöleltem, hogy melegíthessem – legalább addig had kényeztessem, míg mellette vagyok. Belebújt az ölelésembe, és dorombolni kezdett, mint egy kiscica. Ám a dorombolása hamar elhalkult, és szuszogás lett belőle. Álomba szenderült az én kicsi szerelmem.

Sajnos nem maradhattam mellette annyi ideig, míg szerettem volna – igaz, egy örökkévalóság is kevés lett volna -, mert jött Viveka.

- Mennem kell – súgtam kedvesem fülébe, mire magához szorított.

- Siess vissza – mormolta, mire megpusziltam a homlokát.

- Megígérem!

Fájó szívvel, de kimásztam mellőle, és az erdőbe mentem. Viveka már várt, én pedig egy bokorban hagyva a nadrágom, átváltoztam.

- Szóval, a szabályok – kezdett bele.

A szabályok – bólintottam. – Sam az alfa, az ő szava szent és sérthetetlen. Ez a legfontosabb. A másik, amiről feltétlenül tudnod kell, hogy a rezervátum határán kívül Cullenék, vagyis a vámpírok területe van, ott mi csak „vendégek” vagyunk. Ugyan közös erővel kutatjuk a területeket, az a föld az övék.

Még sokáig magyaráztam figyelmes hallgatóságomnak, de idővel elbúcsúztam tőle. Rohantam vissza kedvesemhez.

A napok egyformán teltek, legnagyobb bánatomra az én kincsem nem lett jobban, inkább egyre rosszabbul. Éjszakánként egyre sűrűbben járt hányni, és nappal sem tudott nyugodt lenni. Épp ezért esténként nem öleltem olyan szorosan, így ha kellett, el tudott menni a fürdőbe.

A sokadik reggel megint a fürdőben indult szegénykémnek. Vártam egy kicsit, és utána mentem. Mikor beléptem a helyiségbe, a lány a kádnak dőlt.

- Jól vagy? – kérdeztem halkan, és leültem mellé.

- Azt hiszem – bólintott fáradtan.

- Most már tényleg elviszlek a vámpírdokihoz. Nem tetszik ez nekem – ráncoltam a homlokom. – Mitől vagy ennyire rosszul? Ez nem lehet gyomorrontás.

- Inkább kitől? – javított ki. Értetlen tekintetem láttán csak elnézően mosolygott. – Add a kezed! – kérte, én pedig odanyújtottam neki a tenyerem, amit a hasára húzott. Egy jó darabig nem történ semmi, de aztán éreztem, hogy egy aprócska valami a tenyeremhez bújik. – Te is érzed őt? – kérdezte csillogó szemekkel. Bólintottam, és az ölembe emeltem őt. Annyira boldog voltam! Lenyomatom nem csak a szerelmével, hanem egy aprócska kis élettel is megajándékozott. – Pár napja már sejtettem, hogy ott van, de csak most lettem benne biztos.

- Ez annyira csodálatos! – suttogtam a vállába.

- Apa leszel! – mondta halkan, én pedig a fellegekben jártam.

- Köszönöm! – szorítottam magamhoz. Kedvesem odabújt hozzám, én pedig simogattam őt. Tudtam, hogy mostantól sokkal fontosabb szerepe lesz az életemben, mint eddig azt valaha is reméltem.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése