- Végre magához tért! – mondta egy férfi.
Rémülten próbáltam körbe pillantani, de állandóan csak embereket láttam. Nem tudtam, hol vagyok.
(Jake)
Csak őrjárat után, órákkal később tudtam meg, hogy szerelmem – most már menyasszonyom – eltűnt. Senki sem tudta, hol van. És még keresni sem akarták azonnal!
- Ugyan, Jake! Biztos csak elment sétálni – mondta Sam.
- Kizárt! Azt mondta, hazajön! – járkáltam fel s alá Em konyhájában.
- Lehet, hogy meggondolta magát – érvelt halkan Seth.
- Akkor mivel magyarázod az idegen szagát? – támadtam rá.
- Találkozhatott valakivel – kotyogta Leah.
- És mi van azzal a fura, eléggé csípős szaggal? – vonta fel a szemöldökét Viveka.
- Nem tudom – rogytam le az egyik székre.
- Nyugodj meg – simogatta meg Em a vállam.
- Egyszerűen képtelen vagyok – temettem az arcom a kezeimbe.
- Biztos mindjárt betoppan – próbált a lány biztatni.
Vártam egy kicsit, hátha igaza lesz, de semmi.
- Meg kell őt keresnünk! – erősködtem.
- Már mindenki fáradt – ellenkezett Sam. Ez valóban igaz lehetett…
- Én szívesen segítek – szólalt meg Seth, megcáfolva az alfa szavait.
- Én is! – mondta határozottan Embry.
- Rám is számíthatsz! – nézett rám komolyan Quil. Ő a másik legjobb barátom, még szép, hogy segít.
- Rám is – mondta Leah. Nem hittem a fülemnek! A mindig mogorva Leah segíteni akar nekem!
(Heyley)
Egy székhez voltam kötözve. Remek – gondoltam –, ezek már megint kiütöttek…
Aggódtam a babáért, és nem utolsó sorban magamért. De mindenért önmagam hibáztattam: ha nem megyek egyedül, talán nem rabolnak el. Mit talán! Ha Jake velem jött volna, vagy valaki más, az illető cafatokban végezte volna!
De egyedül voltam. Tényleg. Akkor tűnt fel, hogy valóban egymagam ücsörögtem… hát… dunsztom sincs, hol. Annyi biztos, hogy ablaktalan helyiség volt, az egyetlen fényforrás az… hm, mi is ez? Fürdőszoba, igen, talán ez a helyes szó rá. Csempézett volt, ennyi biztos. És ha jól láttam, egy kád széle figyelt rám az ajtókeretnél. Oké, értetlenül fejeztem ki magam… de mit vártok tőlem?
A távolból ajtócsapódást hallottam, lépteket, pusmogó hangokat, ismét lépteket, és újból ajtócsapódás. Végül csend.
Abban reménykedtem, hogy valaki hamarosan rám talál.
(Edward)
Ez az én hibám! – visszhangzott a fejemben. Ha nem bántom meg, nem akar hazamenni, és nem viszik el.
- Edward, hagyd már abba az önvádlást! – szólt rám Jazz.
- De ha ez most jogos! – fakadtam ki.
- Sajnálom, de igaza van – mondta Bella.
- Csodálatos – fortyantam fel -, még az a nő sem támogat, akit mindennél jobban szeretek. Bár ilyenek a nők, mindig összetartanak – no nem mintha mi, férfiak nem ezt tennénk, ha a családtagjainkról van szó.
- Bella, kérlek, legalább te támogass! – kértem kedvesem.
- Nem tehetem. Megbántottad őt, és most meg mindannyian aggódhatunk érte – oktatott ki.
- De ahelyett, hogy marcangolod magad, kitalálhatnál valamit – mondta Hedvig csendesen.
- Beszéltem Emilyvel – mondta anya. – A falka megszavazta a keresést. Azt kérdezte, csatlakozunk-e.
- Én úgy gondolom, segítenünk kell – mondta apa.
Ebben mindenki egyet értett. Anya visszahívta a farkasokat, hogy elmondja a döntésünket.
- Még nem tudják, mikor indulnak. Egyesek fáradtak, így szerintem még várnak egy kicsit – magyarázta Emily.
- Rendben drágám, ha indulni akarnak, értesítesz bennünket? – kérte anya.
- Hát persze! – hallatszott Em lelkes hangja.
- Köszönjük! – búcsúzott el anya.
Míg beszéltek, a vonal másik feléről morgolódást hallottam. Kétségkívül Jake volt az, aki elégedetlenkedett. Megértettem a türelmetlenségét és az aggodalmát, hisz én sem örülnék, ha Bella eltűnne.
Most először éreztem részvétet a farkas iránt, aki eddig az ellenségem volt. A szerződés felfüggesztésének következtében azonban szövetségesekké váltunk. Sejtettem, milyen érzés veszélyben tudni azt, akit igazán szeretünk. Én nap, mint nap megéltem ezt, mikor idehoztam Bellát – ám itt tudtam rá vigyázni.
Jake azonban… azt sem tudta, hol lehet a menyasszonya, nemhogy vigyázni tudott volna rá! Sajnáltam őt, ellentétek ide, vagy oda.
- Min merengsz? – kérdezte Jazz.
- Jake-en és Hellen. Sajnálom őket – feleltem.
- Miért? – vonta fel a szemöldökét kíváncsian Emmett.
- Látszik, hogy megőrülnek egymásért. És most mégis távol kell lenniük egymástól – magyaráztam.
- Ne sajnáld annyira a kutyust és a cicust, biztos vagyok benne, hogy rövidesen megint kettesben lófrálhatnak, és tervezhetik a kiskölyök szobáját – vigyorgott az öcsém.
- Na de Emmett! – pirított rá Rose. Ám a hangja inkább kedvesnek csengett, semmit dühösnek.
- Ugyan, bébi! – ölelte át Em a szőke húgomat.
A gondolataiktól azonnal elkapott a hányinger – ami persze egyébként lehetetlen volt, csak képletesen értem.
- Inkább menjetek jó messzire – mondtam szemforgatva.
- Még nem lehet – rázta a fejét Rose. – Nem szabadulsz tőlünk.
- Különben is, segíteni akarunk előkeríteni a cicust – mondta vidáman Emmett. Azt hiszem, letörölhetetlen volt ez a vidámság az arcán.
- De valld csak be, tetszik, amit látsz – vigyorgott Rose. Néha annyira képesek egy húron pendülni!
- Persze – forgattam továbbra is a szemeimet.
- Hagyjátok már abba a „marakodást” – szólt közbe Jazz.
- Igenis, kapitány úr! – vágta magát haptákba Emmett, de nevetett hozzá.
- Gyerekeke, egy kis komolyságot – kérte apa.
- Hagyd rájuk, drágám. Még bolondozhatnak, elég akkor megkomolyodniuk, mikor indulunk – mosolygott ránk anya.
Szóval nem szállnak le rólam.
(Jake)
A fiúk hiába próbáltak megnyugtatni, nem tudtak. Eleinte össze-vissza mászkáltam, aztán csak ültem, majd megint járkáltam.
- Jake, nem mész ezzel semmire – mondta Sam. Tudom, hogy mindannyian a javamat akarják, de egyszerűen képtelen voltam egy helyben maradni.
- Tudjuk, hogy nagyon aggódsz – mondta Em.
- Akkor miért ülünk még mindig itt? – akadékoskodtam.
- Tudom, hogy akár egyedül is belevágnál – mondta az alfa. Hát persze! Ez miért nem jutott nekem eszembe? – Ezt azonban nem engedhetem meg.
- Mi is segíteni akarunk! – szólalt meg Seth.
- Nekik még pihenniük kell. Egész nap járőröztek. Ezt azért vedd figyelembe – mondta az alfám. – Különben is. Valakinek rád is kell vigyáznia – mosolyodott el.
- Igen, valakinek a te hátsódra is figyelnie kell – vert hátba Embry.
- Köszönöm, tényleg – eresztettem el egy halvány mosolyt. – Tudom, hogy most eléggé kibírhatatlan vagyok…
- Semmi gáz – lépett mellém Quil is. – Tudjuk, hogy mennyire szereted Hellt.
- Jogos, hogy minél előbb meg akarod menteni – vágott a szavába Embry.
- Szóval nincs harag – fejezte be a gondolatmenetet Quil.
- Sokkal tartozom nektek – mondtam hálásan.
- Ó, elég, ha majd jó ideig nem panaszkodsz! – szólalt meg Leah.
Felnevettünk – észre sem vettem, de a feszültség kissé engedett bennem. Ám amikor ismét csend telepedett ránk, rettenetesen aggódni kezdtem.
(Heyley)
Hol ébren voltam, hol valamivel elkábítottak, és „aludtam”. Néha álmodtam, néha nem… de az álmok eléggé zavarosak voltak. Emlékek keveredtek össze, vagy képzelgések olvadtak beléjük.
Mikor ébren voltam, csak kábán pislogtam, és aggódtam a kicsi egészsége miatt. Féltem, hogy ez a sok nyugtató vagy mi árt neki.
(Alice)
Igyekeztem belenézni Hell jövőjébe, de nem láttam semmit. Eddig sem láttam túl sokat, de most végképp áramszünet. Se kép, se hang – ahogy mondják.
Ez pedig eléggé zavart. Sőt! Idegesített. Jazz próbált megnyugtatni, de most nem tudott hatni rám a képessége.
- Drágám, minden rendben? – kérdezte Jazz, és átkarolta a derekam.
- Nem, semmi sincs rendben. Nem látom Hell jövőjét – mondtam panaszosan.
- Semmi baj, biztos minden rendben lesz – próbált vigasztalni.
- Emiatt ne aggódj – mondta anya.
- De aggódom én is, mint akárki más – mondtam.
- Tudjuk kicsim – mondta Jazz.
- Hugi, azzal nem mész semmire, ha megpróbálod kierőszakolni a látomásokat – mondta Emmett.
- Igaza van – szólalt meg Rose.
- Semmi baj – mondta apa is.
Lehet, hogy nekik nem baj, de nekem igen!
- Alice, ne görcsölj ennyit! – kérte Edward és szerelmem egyszerre.
- Próbálok, de nem tudok másra gondolni – mondtam halkan.
- Minden rendben lesz – mondta Emmett.
- Bár hihetnék nektek! – sóhajtottam. – De semmi sem biztos. Nem látom a döntéseket.
(Emily)
A fiúk elpusztították az ennivalót, én pedig újabb adagot kezdtem sütni. Tudtam, kell nekik az energia, és nem tudtuk, meddig kell keresniük.
Sajnáltam Jake-et, tudtam, hogy kínszenvedés lehet neki itt ülnie, tétlenül várni. De úgy gondoltam, megérti, és a fiúk mindenképp segíteni akartak. Tényleg olyanok voltunk, mint egy nagy család – összetartottunk. Mindenben.
- Jake, nyugodj meg – próbáltam csillapítani, ugyanis megint rótta a köröket.
- Ha most kifárasztod magad, nem mész sokra később – mondta Sam.
- Tudom – morogta Jake.
- Figyelj, tudom, hogy mennél, de együtt többre mehetünk – érvelt kedvesem.
- Tudom! De a helyemben te mit tennél? – kérdezte türelmetlenül Jake.
- Ugyanezt – felelte halkan. Sam.
- Ne aggódj, nemsokára mehetsz – próbáltam vigasztalni.
Az ennivaló gyorsan elkészült, a falka pedig még gyorsabban ette meg. Még Jake torkán is lecsúszott pár falat – hála az unszolásomnak.
(Heyley)
Na ez már tényleg nevetséges! Most ezek félnek tőlem, hogy állandóan altatnak? Hülye lennék átváltozni, mikor azt sem tudom, értok-e vele a babának!
Mégis, állandóan aludtam. Már amikor észrevették, hogy magamhoz tértem. Szerencsétlenségemre pedig állandóan észrevették. Azt hiszem, folyton figyeltek.
De azt nem árulták el, mit akarnak tőlem. Senki nem mondott semmit.
(Esme)
Emily ismét felhívott. Elmondta, hogy a farkasok hamarosan indulnak.
- Találkozhatnánk a határon? Ott, ahol Hell eltűnt? – kérdezte Sam.
Ránéztem férjemre, és a gyermekeimre. Mind bólintottak – szinte ugyanabban a pillanatban.
- Persze, nekünk nem probléma – feleltem.
- Köszönjük – hallatszott Sam hangja valahonnan távolabbról.
- Igazán nincs mit – mondtam. – Jake hogy bírja?
- Nehezen. Fel-alá járkál, és már nagyon menne.
- Rendben, akkor sietünk! – határoztam el.
Elbúcsúztunk, és mi elindultunk a határhoz. Mikor a megbeszélt helyre értünk, a farkasok még nem voltak ott.
(Jake)
Végre megették a második adag ennivalót is. Em felhívta a vámpírcsaládot, és megbeszélték a találkahelyet.
- Menjünk már! – türelmetlenkedtem.
- Jó, jó – egyezett bele Sam.
Elköszönt Emilytől, és kimentünk. Átváltoztak – én azonban ember maradtam. Így indultunk el a határhoz.
Mikor odaértünk, Cullenék már ott voltak.
- Indulhatunk végre? – kérdeztem egyre türelmetlenebbül.
- Persze – mondta Esme.
Elindultunk - követtük a kesernyés szagot. Emberként nehéz volt követnem őket, de sikerül lépést tartanom velük. Nem akartam átváltozni, úgy gondoltam, Hellnek szüksége lehet rám.
- Minden oké? – kérdezte Jazz.
- Csak akkor lesz minden oké, ha végre megtaláljuk Hellt – feleltem.
Nem tehetek róla, féltem őt!
- Ne aggódj, megtaláljuk – mondta biztatóan Carlisle.
Néha meg kellett állnunk pihenni – miattam, pedig én voltam, aki a leginkább haladni akart.
(Heyley)
Oké, az utolsót visszavonom. Azt hiszem, végre kiderül, mi a fene folyik itt. Még mindig elég kába voltam, azt hiszem, ezt akarták kihasználni. Hiába, így nem tudtam támadni.
- Nos, azt hiszem, ideje megtudnod, miért vagy itt, korcs – lépett elém egy férfi.
- Nem vagyok korcs! – mondtam akadozó nyelvvel.
- Dehogynem! – csattant fel. Ő lehetett a főnök. – Egy vámpír és egy alakváltó gyereke vagy, még szép, hogy korcs vagy! Vagy azt hitted, nem tudjuk?
- De félnek tőlem. Különben nem kötöztek volna meg – mondtam halkan.
- Valóban. Ám azt is tudjuk, hogy egy korcsnak készülsz életet adni – sziszegte.
- Ő nem korcs! – mordultam fel.
- Nem?! Egy korcs és egy tiszta lény gyereke! – tajtékzott. Mi van, ezek minden lépésünket figyelték?
- Figyeltek minket? – tettem fel a bennem megfogalmazódott kérdést.
- Nem igazán. Évekkel ezelőtt apád fedte fel előttünk a létezésed. Utána nyomod veszett. Most viszont… azt a kiabálást nem lehetett nem meghallani.
Aha, így már világos. Szóval apám áll az egész hátterében. Rám küldte ezt a… hm, mi is ez? Szervezet? Mindjárt kiderül!
- Ki maga? – kérdeztem éberen.
- Brandon. A korcsok elleni szervezet vezetője – felelte ridegen.
Oké, egy szervezet. És apám. Csodás. Ennél jobb már nem is lehetne!
- Mit akar tőlem? – tettem fel a legfontosabb kérdést.
- Még nem jöttél rá? Végezni akarunk veled – mondta, s mintha még mosolygott is volna.
(Jake)
Az Istenért, haladjunk már! – mérgelődtem magamban.
- Jake, csillapodj – kérte Edward.
- Bocs – vontam vállat. Ez volt a legkisebb bajom.
- Siessünk már! – kértem Samet, aki a kérésemnek eleget téve gyorsított.
A szag azonban egyszer csak eltűnt. Mindenki össze-vissza szimatolt, de egy foszlányt sem sikerült találniuk.
- Most merre tovább? – kérdeztem rémülten. Minden reményem veszni látszott.
- Nem tudom drágám, nem tudom – felelte halkan Esme.
Mielőtt még végleg kétségbeeshettem volna, Seth talált valamit. Legalábbis úgy állt, mint a vadászkutya, mikor szagot fog.
- Mit találtál? – kérdeztem halkan.
- Keréknyomot – felelte Edward. Seth megrázta a fejét. – Hogy érted azt, hogy ne a szememnek higgyek? Mi? Seth, lassíts! Nézzek a dolgok mögé? Ez csak egy keréknyom!
Seth megforgatta a szemeit. Azt hiszem, kezdtem érteni, mit akar mondani.
- Szagot fogtál? – kérdeztem, s a remény ismét felcsillant bennem.
A homokszín farkas szeme felcsillant. Szóval tényleg szagot fogott!
- Ne legyél ostoba, az csak egy keréknyom! – fakadt ki Edward.
- Fiam, igaza van. A földnek olyan szaga van, mint amit követünk – mondta Carlisle.
- Hát ezt buktad! – cukkolta őt Emmett.
Nem törődtem velük túlságosan, mert indultunk. Most Seth loholt elöl.
(Viveka)
Jake annyira türelmetlen volt! Mikor letűnt a nyom, először láttam összetörni.
- Szegény Jake…
- Ne aggódj, megtaláljuk Hellt – mondta Embry.
- Lehet, hogy nem értek egyet a gyerekvállalási tervükkel, de ezt azért nem kívántam volna egyiküknek sem – mondta Sam.
Mindannyian kerestük a szagnyom folytatását, de én akárhogy szimatoltam, nem találtam semmit.
- Ti találtatok valamit? – kérdeztem a többiektől.
- Nem – hangzott a válasz.
- Én találtam valamit! – csaholta Seth.
Mindenki odagyűlt hozzá.
- Itt volt egy autó. És a keréknyomban ott ez a furcsa, maró szag – mondta.
- Mit találtál? – kérdezte Jake halkan.
- Keréknyomot – felelte Edward.
- Ez nem egyszerű keréknyom! Ne csak a szemednek higgy! Ne hagyatkozz csak arra!
- Hogy érted azt, hogy ne a szememnek higgyek? – kérdezte Edward.
- Már mondtam! – mérgelődött Seth, és megismételte az előbb elhangzottakat.
- Mi? Seht, lassíts! – kérte őt a vámpírsrác.
- Nézz a dolgok mögé.
- Ez csak egy keréknyom! – fakadt ki Edward.
Seth megforgatta a szemeit.
- Szagot fogtál? – kérdezte Jake. A hangjában ismét hallatszott a reménykedés.
- Ne legyél ostoba, ez csak egy keréknyom! – tiltakozott a vámpírsrác.
Már senki sem törődött vele, a vámpírok is körénk tömörültek.
- Fiam, igaza van – mondta Carlisle, miután megszagolta a földet. – A földnek valóban olyan szaga van, mint amit követünk.
- Hát ezt buktad! – cukkolta Edwardot Emmett.
- Megérdemelted! – mondtam kárörvendően.
- De meg ám! – hahotázott Embry.
- Sokáig fogod te ezt hallgatni! – mondta Paul.
- Seth, akkor most te mész elől – mondta Sam.
Szóval Seth-et követtük.
- Remélem jó az orrod, öcsi! – mondta Leah.
- Jah, nem kéne tévútra vinned minket – mondta Jared.
- Nyugi, jó orrom van – biztosította Seth.
- Jónak is kell lennie, különben Jake ízekre szed – cukkolta Quil.
- Srácok, koncentráljatok a feladatra – figyelmeztetett minket az alfa.
- Oké! – mondtuk egyszerre.
(Hedvig)
- Bratyó, te vagy a gondolatolvasó, és erre nem jöttél rá? – kérdezte Emmett.
- Emmett, hagyj már! – morgolódott Edward.
- Emmett, drágám, hagyd rá. Hadd marcangolja magát – mondta Rose.
- Ugyan, bébi, ilyen egyszer van egy öröklétben, ki kell élvezni – vigyorgott Emmett.
- Eben igazad van – erősítettem meg, habár nem ismertem túl régóta a családot. Azt azonban tudtam, hogy Edward a képességének köszönhetően nem téved.
- Koncentrálhatnánk a dolgunkra? – kérdezte Edward elkínzottan.
- Nem, ne is álmodozz erről! – vigyorgott Emmett.
- Bizony, nem fog békén hagyni – értett egyet Alice is.
Ő már csak tudja, hiszen látnok! Bár ehhez nem kellettek kimondott látnoki képességek, ezt még én is meg tudtam volna mondani.
Jasper próbált csillapítani minket, de ahogy észrevettem, nem sikerült neki. Ennek ellenére azt hiszem, ő is jól szórakozott Edwardon.
Idővel a fák ritkulni kezdtek, és megpillantottunk egy kisebb… hm... talán rét a megfelelő szó rá. Emberi kéz munkája volt, ebben nem kételkedtem. Kivágták a környező fákat – a fatönkök is erről árulkodtak. Már amelyiket benne hagyták a földben.
- Válljunk szét, hogy könnyebben szétnézhessünk – mondta Carlisle. Sam bólintott, és mind külön-külön indultunk a szélrózsa valamelyik irányába.
Már senkit sem láttam, olyannyira eltávolodtam tőlük. De hallani hallottam az új családomat, és a falka halk lépéseit is.
- Gyertek ide! – mondta halkan Rose. Tisztában volt vele, hogy ezt is meghalljuk.
Mikor odaértem, már mindenki ott állt Rose előtt – pedig én is ugyanolyan gyors vagyok, mint a többi vámpírtársam.
Egy fadeszkákból épült fal volt a szőke lány mögött. Szóval ide lettek a fák.
- Itt lesz – mondta szilárd meggyőződéssel.
- Honnan tudod? – kérdezte Edward, bár szerintem Sam, vagy valamelyik másik farkas kérdezte.
- Egyszerűen csak érzem – vont vállat Rose.
- Én is érzem – szólalt meg halkan Jake. – Itt kell lennie!
(Jake)
Percek – számomra órák – teltek el bejáratkereséssel. Végül azt is Rosalie találta meg. Berontottunk a kis épületbe. Egy raktár lehetett hajdanán, most pedig valami szekta helyéül szolgált.
Nem volt idő töprengeni, a bent lévő emberek mind ránk néztek, és felénk iramondtak. Ahogy meg tudtam figyelni, mindnél volt valami fegyver. De ez eleve elvetélt tölet volt. Amint meglátták a farkasokat, valamint a vámpírok szemfogait… nos, nem hazudom, ha azt mondom, inukba szállt abátorságuk. Már nem támadni, hanem menekülni akartak.
Valami azonban nem engedte, hogy elengedjem őket. Nem akartam átváltozni, mégis megtettem. Rámordultam az emberekre, és onnantól kivülről láttam magam. A farkas-énem nekirontott egy közel álló férfinek, és azonnal, könnyűszerrel végzett vele. Aztán a többiekre is révetette magát. Vérük lassan beszennyezte az állat bindáját és pofáját.
- Jake! – próbáltak megállítani a vámpírok.
- Hagyd abba! – kérte Edward.
- Jake, nyugodj meg, és fejezd be! – kérte Leah. Azt hiszem, nem bírta ezt a mészárlást.
- Nem! – morogtam.
- Jake, hagyd abba – kérte halkan Viveka.
Lefagytam. Már nem kívülről szemléltem az eseményeket, ismét önmagam voltam. Levettem a mancsom az utolsó férfiről, és elléptem mellőle. Körbenéztem.
- Te jó ég, ezt én tettem? – kérdeztem rémülten.
- Igen – bólintott rá Leah. Elszégyelltem magam.
- Nem gond, nyugi – próbált nyugtatni Paul.
- Erősítést hoztak volna – mondta halkan Alice. Érezhette a tépelődésem.
Meghallottam menyasszonyom szívverését s mindent elfelejtettem. Követtem a hangot, ami egy kisebb teremből jött. Ahogy beléptem, egy férfit pillantottam meg, aki nekem háttal állt. Felemelt kezében egy kést tartott. Nem volt nehéz kitalálni, ki lehet előtte. A szívverése gyorsult, én pedig halkan, fenyegetően felmordultam. Pillanatok múlva a férfi a földön feküdt, a kés pedig messzire repült tőle.
Odaléptem a félelemtől még mindig remegő kedvesemhez. Óvatosan elharaptam a köteleit, odabújt hozzám, és zokogni kezdett.
- Semmi baj – próbáltam vigasztalni.
De úgy tűnt, van baj. A férfi ugyanis felkelt, és a kést ismét magához ragadta. Felnevetett.
- Ostobák! Mind itt pusztultok! – fenyegetőzött.
Megfordultam. Az én menyasszonyomat senki sem fenyegetheti büntetlenül! Az egy dolog, hogy elrabolták, és megpróbálták megölni. De most, mikor már végre megint velem van?! Na nem, nem játszunk ilyet.
A férfi rohanni kezdett felénk, ám mielőtt elérte volna szerelmemet, átharaptam a torkát. A vér íze aznap sokadszorra töltötte meg a számat, és a vörös lé lefolyt a fogaim között a padlóra. Kiköptem egy adagot, majd visszafordultam kedvesemhez.
- Jól vagy? – kérdeztem aggodalmasan.
- Mindenhogy vagyok, csak nem jól – morogta. Megpróbált felállni, de vissza kellett ülnie.
Kicsit később egy pár lépést tudott tenni – de csak úgy, hogy az oldalamhoz simult. Ám utána lábai felmondták a szolgálatot, és összecsuklott. Hiába próbáltam, nem sikerült talpra állítanom.
- Jake! Carlisle kivételével minden vámpír elment vadászni – mondta Quil.
- Oké! Ez miattam van…
- Hedvig üzente, hogy ne okold magad – mondta Viveka.
- Figyeljetek… ha akartok, ti is mehettek. Eléggé lelassítanánk benneteket – mondtam.
- Jake, nyugi, megvárunk – mondta Sam.
- Köszönöm – hálálkodtam.
Sajnos Hell nem bírta tovább; még belém csimpaszkodott, de utána ernyedten dőlt nekem. Elájult.
