- Miért gondolja úgy Tanya, hogy segíthetnél, ha eddig csak rejtegetett? – kérdezte Rose. - Nem tudom, ezt nem mondta el nekem. Csak annyit árult el, hogy nyomós oka van erre – mondta Hedvig.
Csend telepedett a házra, mindenki gondolkodóba esett. Carlisle ráncolta a homlokát, Esme anyáskodóan nézett a lányra, Emmett döbbenten nézett körbe, Rose pedig semmitmondó arckifejezéssel meredt Hedvigre. Edward valószínűleg Hedvig gondolataiban turkált, Alice arcáról meglepettséget tudtam leolvasni, Jasper pedig furcsa arckifejezést öltött – minden bizonnyal meglepetésszerűen érte a sokféle érzelem, amit Hedvig beszámolója okozott.
- Ez nem igaz! – szólalt meg hirtelen Edward.
Mindenki meglepetten nézett a vámpírra. Még Hedvig is.
- Ezt hogy érted? – kérdezte a lány kerek szemekkel.
- Szinte kizárt, hogy édesanyád meg akart tőled szabadulni, hisz a rejtegetéssel csak óvni akart – mondta Edward eltökélten.
- Honnan tudod? – kérdezte még mindig hitetlenkedve Hedvig.
- Gondolatolvasó vagyok – vigyorogta Edward, válaszolva a lány gondolataira.
- Na ne! – képedt el Hedvig. – Tűnés a fejemből! – mondta összeszűkült szemekkel.
- A gondolataid ordítanak felém, nem tehetek róla – védekezett a fiú. – Akárcsak Jacobé…
- Edward Cullen! Nem illik leselkedni a szerelmes farkasok gondolataiba! – pirítottam rá.
- Sajnálom – emelte fel a kezeit, én pedig megrázta a fejem, jelezve, nem probléma.
- Csak legközelebb figyelj oda! – nyújtottam rá a nyelvem.
Edward csak mosolyogva ingatta a fejét, én pedig tudtam, valószínűleg olyat is megtudott, amit mi nem akartunk megosztani a nagyérdeművel.
Hirtelen egy éjfekete farkas lépett be a nyitott ablakon. Nem jött be teljesen, csak a fejét dugta be.
- Jézusom! – rémült meg Hedvig.
- Hello Sam! – mosolyogtam.
- Nem fog bántani, ne aggódj – mondta Hedvignek Esme bátorítóan.
- Ne aggódj, nem jelent veszélyt – válaszolta Edward Sam kérdésére. – Nos… erre nem tudom a választ, de rögtön kiderítem. Hedvig, milyen vért iszol? A szemed alapján állatvérre gondolok, de meg kell kérdeznem.
- Nagyon ritkán van szükségem vérre, de természetesen állati vért szoktam inni. A vadászatok közti időszakban pedig rendes, emberi táplálékon élek. Remélem, kielégítő választ adtam – nézett a farkasra, aki bólintott.
- Most mennem kell – mondta Edwardon keresztül Sam. – Épp most bővült a falka, dolgom van.
- Rendben – bólintottunk.
Sam távozott, Carlisle pedig furán nézett Hedvigre.
- Mit követtem el? – kérdezte a lány félénken. A hangja legalább egy oktávot csúszott felfelé az ijedségtől.
- Semmit drágám – mosolygott Esme.
- Csak furcsa, hogy emberi ételeket is fogyasztasz – mondta Carlisle.
- Szerintem nem annyira meglepő – csilingelte Alice. – Félig vámpír, félig ember, így a szervezete reagálhat emberként is.
- Ez logikus – bólogatott Carlisle.
- Ha nem bánjátok, én most mennék – mondtam.
- Miért? – kérdezte Esme..
- Jake valószínűleg este jön csak haza, de szeretnék neki valamit főzni – mosolyogtam. Tudtam, megértő lesz.
- Menj csak drágám. Jake biztos örülni fog – mosolygott rám.
- Remélem – viszonoztam a mosolyt.
- Üdvözöljük a falkát! – mosolyodott el Carlisle.
- Ha találkozom velük, átadom! Sziasztok! – köszöntem el a családtól.
- Szia! – köszöntek egy emberként.
Hazasiettem, és a szakácskönyvekbe merültem. Nem találtam olyat, amiről biztosan tudtam volna, hogy szereti, így inkább pizzát sütöttem – úgy gondoltam, az biztosan el fog fogyni.
Késő délután raktam be a pizzát a sütőbe, de még bizonytalan voltam. Nem voltam biztos benne, hogy ízleni fog neki. Ám minden kétségem elszállt, mikor szerelmem hazaért.
- Farkas éhes vagyok! – vigyorgott rám.
- Reméltem is! – nevettem el magam.
Kivettem a pizzát a sütőből, és nagyjából feldaraboltam. A nagy pizza pillanatok alatt elfogyott. Utána gyorsan elmosogattam, Jake pedig elmesélte a nap eseményeit.
- Új falkatagok bukkantak fel – mondta, mikor már az ölében ültem.
- Igen, ezt mondta Sam, mikor Cullenélknél járt – emlékeztem vissza az alfa sietős távozására.
- Elég sokan lettünk – magyarázta. – Seth, Leah, Collin, Bradley, Quil. Talán mostantól kevesebbet kell rohangálnom.
- Annak örülnék – bújtam hozzá.
- Tudom kicsim – mosolyodott el. – Ja, igen! Embry üzeni, hogy köszöni, hogy hozzájárultál a győzelméhez – kuncogott.
Felnevettem. Teljesen megfeledkeztem Embry, Jared és Paul fogadásáról. Most, hogy eszembe jutott, elég viccesnek hatott.
- Nagyon szívesen – vigyorogtam. Legközelebb talán nekem is fogadnom kellene velük…
- És neked milyen napod volt? – érdeklődött.
- Lassú, kicsit unalmas, és meglepő – foglaltam össze. Tudtam, hogy Sam megosztotta a falkával a Hedvigről szerzett információkat.
- Utóbbinak okát hallottam – puszilta meg a nyakamat. – Engem is meglepett; de így nem kell tartanunk tőle.
- Ez így igaz. Egyébként Sam miért jött el hozzánk?
- Azért, hogy megtudja, vissza kell-e állítani a szerződésünket. Úgy döntött, maradhat így.
Átöleltem, mire mosolyogva felkapott, és felvitt az emeletre.
- Várj meg! – súgtam a fülébe, majd eltűntem fürdeni. Mikor kijöttem a fürdőszobából, még mindig ott állt, ahol azelőtt.
- Gyors voltál. Most pedig te várj meg! – mosolygott, majd ő is elment fürdeni.
Miután vártam rá pár percig, de nem jött, bemásztam az ágyba. Elég későre járt, én pedig elálmosodtam.
- Azt mondtam, várj meg! – lépett be nevetve a szobába. A hajáról még csöpögött a víz, annyira helyes volt így is!
- Még nem aludtam el! – motyogtam félálomban.
Jake bebújt mellém, a takaró alá. Még nagyobb hőmennyiség tódult felém, és odabújtam hozzá. Amint átölelt, elaludtam.
Reggel arra ébredtem, hogy szerelmem simogat.
- Jó reggelt! – néztem fel rá.
- Neked is jó reggelt! – mondta vidáman. Szorosan a karjaiba préseltem magam. – Tegnap elfelejtettem mondani… Sam meghívott minket ebédre. Mindenki ott lesz. Szeretnél menni?
- Igen, jól hangzik – feleltem rövid töprengés után.
- Akkor azt hiszem, jobb, ha figyelmeztetlek. Leah nem tűri jól a farkaslétet. Nem örül neki, hogy nem lehet titka. Ráadásul régen járt Sammel, mielőtt ő átváltozott volna, és bevésődött volna Emilybe. Eléggé megrázhatta, mert Emily az unokanővére…
- Uhh, akkor valószínűleg nagyon maga alatt lehet.
- Sam és Em kapcsolatához viszont egész jól viszonyul. Ő lesz majd az esküvőn a koszorúslány.
- Ha ezt Alice megtudja… - kuncogtam.
- A kis vámpírlányt megenné az irigység – vigyorgott szerelmem.
- Az egyszer biztos!
- Majd talán a miénken – súgta a fülembe.
- Honnan tudod, hogy eljutunk odáig? – öltöttem ki a nyelvem.
- Érzem, hogy egyszer oltár elé vihetlek majd – mondta komolyan.
- Talán el sem hiszed, de ennek nagyon örülök – pusziltam meg az ajkait.
- Elhiszem – suttogta, és megcsókolt. – És megígérem, hogy így lesz – döntötte a homlokát az enyémnek, miután ajkaink elváltak.
- És nem szólunk Alice-nek… legalábbis azonnal semmiképp – mosolyogtam elnézően- Tudtam, Alice telesen bezsongana, ha egyszer hírét kapná az esküvőnknek. Még én sem tervezgettem, előbb jussunk el az eljegyzésig.
- Igazad van. Ha megneszeli… Jézusom! Képes lehet az egész államot idecsődíteni! – nevetett fel.
- Aminek egyikünk sem örülne… Én beérném a falkával, a közeli családtagokkal, és velük. Nem kellene egy esküvőnek nagy feneket keríteni… - ingattam a fejem. Elképzeltem, mekkora káosz is lehetne, ha mindent rábíznék… a végén még annak is jutna meghívó, akit nem is akarunk meghívni.
- Minden úgy lesz majd, hogy te szeretnéd – puszilta meg a homlokomat. Akkor már tudtam, hihetek neki.
- És mire fel ez az összejövetel? – tereltem vissza a témát a mai programhoz.
- Néha szoktunk ilyet csinálni különösebb ok nélkül – vonta meg a vállát.
Rövid ideig még az ágyban feküdtünk, majd felkeltünk.
- Szólok Samnek, hogy megyünk – mosolygott rám. – Ha nem jönnék vissza, délben gyere el Emilyhez – ölelt magához.
- Rendben, akkor ha Sam nem enged vissza, Emilynél találkozunk – csókoltam meg.
Jake kiment a házból, és átváltozott. Sokáig vártam rá, de nem jött vissza hozzám. Nem akartam azt a pár órát egyedül tölteni, így átmentem Nathez. Kíváncsi voltam, mi van vele és Embryvel.
- Szia Hell! – köszönt rám, mikor kinyitotta az ajtót.
- Szia! – mosolyodtam el. – Gondoltam átjövök egy kicsit beszélgetni.
- Ennek nagyon is örülök, ugyanis van egy csomó kérdésem. Embryről – mondta kissé elpirulva.
- Én is róla akartam kérdezni – nevettem fel. Leültünk a kanapéra.
- Akkor kezd te – mosolygott Nat.
- Arra vagyok kíváncsi, mi van köztetek?
- Még semmi, de én úgy érzem, még mindig lehet.
- És Embry nem mondta, hogy mit érez?
- A csók óta nem beszél az érzéseiről. Még elmondta, hogy a lenyomata vagyok, de ezt nem igazán értettem meg.
- És most tőlem vársz magyarázatot, igaz? – tettem fel a ki nem mondott kérdést.
- Igen, legalábbis remélem, te el tudod nekem magyarázni – bólogatott serényen.
- Megpróbálom. Nos… a bevésődés az olyasmi, mint a legelső szerelem, csak egy életen át tart – vettem Billy hasonlatát. - Nem biztos, hogy a farkas lenyomata ugyan mindeddig vele lesz, de a másik szerelme megmarad.
- Hogy érted, hogy egy életre szól?
- Úgy, ahogy mondtam. A farkas, miután meglátta a lelki társát, soha többé nem tud mást szeretni. Nem lát mást azon kívül, akibe bevésődött. A lenyomata a mindene.
- Azt hiszem, most már megértettem. Szóval, ha Embry bevésődött belém, akkor kb. olyan lesz velem, mint Jake veled?
- Ezt farkasa válogatja. Ki mennyire engedi ki magából a szerelmet… de eléggé elképzelhető, hogy úgy fog viselkedni, ahogy Jake.
- Annak úgy örülnék! Olyan jól megvagytok, talán mi is annyira boldogok lehetnénk, mint ti… - merengett el.
- Üdv a klubban! – kacagtam fel.
- Milyen klubban?
- Abban, amelyikben a lányok farkasok után epedeznek! A Lenyomatok Klubjában! – vigyorogtam.
- Még nem csatlakozhatok… majd ha kiderül, hogy valóban Embry lenyomata vagyok – mosolygott.
Mindketten felnevettünk. Bár, tény, ami tény, valóban kezdtünk egyre többen lenni mi, lenyomatok.
Még beszélgettünk erről-arról, hogy jó lenne, ha elmennénk egyszer vásárolni – noha már így is eléggé tele volt a szekrény a ruháimmal. A programot hétvégére iktattuk be, az úgy tűnt, jól megfér a többi dolog mellett.
Ám mielőtt minden mást beszervezhettünk volna, el kellett indulnom Emilyhez. Nem akartam elkésni – a végén éhen maradtam volna. Bár azt sejtettem, hogy Jake félretenne nekem egy kicsit, de ha már mondtuk, hogy megyünk, akkor nekem is ott kell lennem.
Épp akkor kezdtek beszállingózni a számomra még ismeretlen farkasok, mikor odaértem.
- Szia Hell! – mosolygott rám a mindig vidám Emily. Ezúttal is csak futólag jött ki a konyhából.
- Szia Emily! – mosolyogtam.
- Hell? Az meg ki? – hallottam egy női hangot.
- Igen, Emily, ha csinos hölgy téved erre, invitáld beljebb! – hallottam egy mélyebb, ám egyben kisfiús hangot.
- Sajnálom Seth, Hell már foglalt – kacagott Emily, és vele együtt léptem be a konyhába. Beállt a tűzhely mögé, én pedig leültem az eddigi vendégek mellé.
- Vámpírszagod van – mondta ellenszenvesen az egyik fiú. Erre csak vállat vontam.
- Bradley, nem illik sértegetni a nővéred – korholta Emily, mire felnevettem. Nem tartoztam kimondottan a falkához…
- Hagyd csak Emily, kezdem megszokni, hogy mindenkinek a szagommal van a baja.
- Hogyhogy? – kérdezte egy másik.
- Cullenéknek azzal van baja, hogy farkas szagom van… a farkasoknak meg azzal, hogy vámpírszagom van – mosolyogtam. Jót mulattam az egészen.
A lány felhorkantott, ezzel eléggé kifejezte a vámpírcsaláddal – és a farkasokkal – szembeni ellenszenvét. Jake már ugyan mondta, hogy Leah-nek ez egyáltalán nem tetszik…
- Seth, Leah! Viselkedjetek! – parancsolta anyáskodóan Emily.
- Úgy kell nektek! – vigyorgott Bradley, mire Seth és Leah csúnyán nézett rá.
- Jaj, hagyjátok már abba! – szólalt meg a csapat negyedik tagja. Kizárásos alapon ő lehetett Collin.
Hirtelen kicsapódott az ajtó, és a falka többi tagja jelent meg.
- Szia kicsi lány! – ült le mellém Jake mosolyogva. Köszönésképp egy apró puszit leheltem az ajkaira.
- Kérlek, ne az asztalnál! – mondta könyörögve, de ugyanakkor csak viccelődve Embry.
Szerelmem vigyorogva átkarolt, én pedig Embryre nyújtottam a nyelvem.
A többi farkas is leült az üres helyekre.
Embry és Quil eléggé elmerült valamiben… Sam Emilyvel volt a sütőnél, Paul és Jared valami játékot beszéltek át, mi pedig az első négy vendéggel beszélgettünk. Később már mindenki ugyanarról beszélt – a vámpírok fenyegetéséről, hogy apám visszatérhet.
Mikor azonban Emily tálalt, mindenki elhallgatott. Megebédeltünk, utána pedig folytattuk a beszélgetést – ezúttal már kellemesebb vizeken. Paul és Jared elég sok sületlenséget összehordott, ami eléggé kihozta a sodrából Leah-t. Egy darabig ugyan tűrte a vicceket – amik leginkább a farkaslétre vonatkoztak -, majd kirohant a házból. Sam rám nézett, mire felsóhajtottam.
- Visszahozom – álltam fel. Kisétáltam a házból, és egy bokorban megláttam Leah ruháit. Így én is levetem a sajátomat, és átváltoztam. – Leah, várj meg!
- Miért tenném? – kérdezte kissé ellenszenvesen. – Hogy kerülsz a fejembe?
- Mit gondolsz, miért van farkas szagom? Nem csak azért, mert Jake-kel vagyok. Én is lakváltó vagyok - magyaráztam, miközben beértem őt. – De inkább beszéljünk rólad.
- Nincs sok mesélnivalóm. Nekem nem a szívem csücske a farkas élet. Én gyereket szeretnék, de így nem lehet.
- Nyugi, idővel majd tudni fogod kezelni. Ha egy időre majd feladod az átváltozást, akkor lehet gyereked.
- Igen, tudom. Azt is tudom, hogy nem kellett volna felkapnom a vizet, de… én tényleg nem erre az életre vágytam.
- Viszont jó oldala is van. Többek között ezért jöttem ide. Itt ismertem meg Jake-et.
- Nektek könnyű, ti minden ebből adódó dolgot meg tudtok beszélni.
- Ha megtalálod az igazit, te is tudsz majd vele erről beszélni.
- Talán igazad van. Köszönöm. De ez nem jelenti azt, hogy már barátnők vagyunk – figyelmeztetett.
- Nem is gondoltam ezt – mondtam vidáman.
- Menjünk vissza a többiekhez – tanácsolta.
- Rendben – bólintottam.
Visszasétáltunk a bokorhoz, ahol a ruháinkat hagytuk. Visszaváltoztunk, és felöltöztünk. Vidáman léptünk be a kis házba, ahol a többiek örömmel néztek ránk, miközben visszaülütnk a helyünkre.
Nem sokáig maradtam a széken, ugyanis Jake az ölébe emelt. Mosolyogva a vállára hajtottam a fejem. Már Emily is Sam ölében ült.
Sokáig beszélgettünk, de kerültük a farkas-témát.
Késő délután indultunk haza, és ezúttal Jake-nek nem kellet esti műszakban rohangálnia az erdőben, így velem maradhatott.
- Gyere! – kacagott, mikor a ház előtt voltunk. Felvett, és átemelt a küszöbön, akár egy menyasszonyt. Ám nem tett le az ajtó túloldalán, felvitt a szobába.
Letett a padlóra, és rám nézett. Jacob sosem nézett rám így, mióta ismerem – még a tavacskában töltött fantasztikus éjszakánkon sem. A nézésében volt valami tűz, ami számomra leírhatatlan, mégis vonzó volt. Ahogy közelebb lépett hozzám, és megérintette kezem, majdnem hátraugrottam – a teste olyan forró volt, mint egy kályha. Nem, ez nem a szokásos forróság volt, ami nála oly jellemző… ez más volt.
Szinte minden kérdezés nélkül közelebb hajolt hozzám, fölém hajolt, és ajkait hozzáérintette az enyémekhez. A csókja egyszerre volt forró és selymes, mint valami bársonyos csoki, ami szépen, lassan olvad végig az ember száján. Ahogy közelebb húzott magához, úgy éreztem, elégnek a ruháim, szinte égette a testem, de nem érdekelt – így volt jó, egyszerűen fantasztikus érzés volt hozzáérni kemény, mégis puha testéhez. Végigsimítottam minden egyes porcikáján – a vállán, a karján, a hasfalán, az izmain… mint egy finom toll, ami sejtelmesen játszik valami finom tárgyon.
Ekkor szerelmem megszólalt, halkan, morajló hangon. Nem értettem, nem tudtam, mi is ez.
- A te nyelveden azt jelenti, szeretlek – súgta halkan, mosolyogva a fülembe.
Elpirultam, éreztem, hogy az arcom vérvörössé válik. Jake visszahajolt, és könyörtelenül követelte a számat.
Végül ismét felkapott erős karjaiba, majd letett az ágyra. A szemeiben a tűz talán most még élénkebben lobogott, mint eddig. Ráfektetett az ágyra, de nem eresztett karjaiból.
Lejjebb csúsztatta a kezét, és óvatosan kigombolta a nadrágomat. Zavartan kérdezni akartam valamit, de nem jött ki hang a torkomon. Gyengéden felhúzta a pólómat, és egy apró puszit lehet a köldököm fölé. Ahogy a keze haladt felfelé, kellemes bizsergést hagyott maga után.
Ugyanazzal a mozdulattal, amivel megszabadított a felsőmtől, levette a melltartómat is. Ahogy a mellbimbóimhoz ért, ismét mormogott valamit, majd forró nyelvével óvatosan megízlelte az egyiket. Úgy éreztem, valamiben meg kell kapaszkodnom – a kezem ügyében pedig a takaró volt, így azt markoltam meg. Az érzés, amit feltört bennem, elfeledtette velem, hol is vagyok valójában. Úgy éreztem, mintha csakis mi ketten lennénk valami távoli helyen.
Miközben áthajolt a másik mellbimbómhoz, kissé zavartan - és bénán – próbáltam kigombolni a nadrágját. Szüntelenül kényeztetett, közben lenyúlt a kezemhez, és segített – de nem nézett rám. Úgy csinálta, mintha belém látott volna. Mintha olvasott volna a gondolataimban.
Kigombolta a nadrágját, majd ismét a szemeimbe nézett, és forrón megcsókolt. Eközben lehúzta a nadrágját, majd folytatta az enyém – valamint a bugyim - lehámozását. Ekkor tudatosult bennem a tény… Jake-en nincs alsónemű.
A teste lassan rám nehezedett, úgy éreztem, egyszerre kemény és puha is. Igyekezett nem túlságosan rám nehezedni, így az egyik karjával tartotta egész testsúlyát, míg a másikkal gyengéden megcirógatta a hajam. Még egyszer a szemeimbe nézett – még mindig olyan vad és ellenállhatatlan volt a tekintete. Ahogy közelebb csúszott, éreztem, hogy finoman és lassan az övé leszek. Gyengéden mozogni kezdett bennem, közben szeretkezésünk ritmusára csókolóztunk.
Jake nyugodt volt, és csak rám figyelt. Sóhajtott, és alig tudott betelni velem – akárcsak én vele. Éreztem, nem akarja elhamarkodni a szeretkezést.
Olyan volt vele, mint egy véget nem érő álom. Az első alkalomhoz képest – amit a tónál töltöttünk - ez sokkalta megfontoltabb és gyengédebb volt. Csókolgatott, és sokszor elsuttogta nekem azt a bizonyos mondatot az ő nyelvén.
A szeretkezésünk üteme felgyorsult, kissé elhúzódott tőlem, és mélyebben felsóhajtott. Ránéztem, és éreztem, mindjárt vége lesz. Testemet átjárta az a csodás, leírhatatlan érzés.
Végül megállt, és a szemeimbe nézett. Éreztem, hogy a forróság elönt belülről. A szemei immár puhábbak voltak, eltűnt belőlük a tűz – csak az őszinte, kedves, meleg tekintete maradt.
Izzadtan fölém hajolt.
- Szeretlek, te vagy az egyetlen, akiért élek – suttogta.
Mellém feküdt, gondosan betakart mindkettőnket. Sokáig csak szótlanul nézett, és simogatta egyik hajszálammal hol a mellkasát, hol a vállamat. Mosolygott a tekintete, boldog volt.
- Mindennél jobban szeretlek Jacob Black, és soha, egyetlen alkalmat sem bántam meg veled – mondtam ki halkan, mi kikívánkozott belőlem.
